2010. március 26., péntek

Jót tesz a gyereknek, ha sírni hagyjuk

Azt írja a Poronty (itt), hogy vége a lelkiismeret-furdalásnak, mert ausztrál kutatók 6 éves munkával kiderítették, hogy nem árt a babának, ha sírni hagyjuk. Sőt kifejezetten hasznos és biztonságos, megoldja az alvásproblémákat, FIGYELEM! 4hónapon belül, az esetek 30%-ban. Na most azt hiszem, hogy erre nem is kell reagálni. És ahhoz sem lehet sokminden hozzáfűzni, hogy kisiskolás korig figyelték a gyerekeket, ráadásul leginkább a szülőkkel való kapcsolatot vizsgálták és mint tudjuk a sírni hagyás nem azért nem tesz jót, mert rossz lesz a szülőkkel való kapcsalata egy gyereknek, hanem azért, mert nem alakul ki a megfelelő stresszválasz rendszer az agyában és nem tapasztalhatja meg azt a biztonságot, ami elengedhetetlen egy kiegyensúlyozott felnőtt léthez. És szeretném látni ezeket a gyerekeket 30 évesen, amint jó párkapcsolatban és kiteljesedve élik az életüket.
A cikkben hangsúlyozzák azt is, hogy hat hónapos korig a legtöbb csecsemőnek szüksége van az éjszakai táplálkozásra, így nem ajánlott éjszaka sírni hagyni egy félévesnél kisebb gyereket. Aha, tehát azt olvasták, hogy a bölcsőhalál kockázatok között szerepel a sírni hagyás.
Na nem mérgelődök tovább, csak remélem, hogy aki olvassa a Poronyot, az ide is eltalál egyszer.

2010. március 7., vasárnap

Szokás vagy szükséglet

Tine Thevenin a 80-as években talán elsőként írt könyvet a családi ágyról szülők számára, összegyűjtve a 60-70-es évek szakirodalmát az együttalvásról, szoptatásról, biológiai szükségletekről elgondolkodtató kérdések sorát vetette fel, amely még ma is nagyon elemünkbe vág, nekünk szülőknek. Íme néhány gondolat a könyvből:

Az emberi élet törvénye, hogy ahhoz, hogy kiteljesedjünk, meg kell tanulnunk használni a tárgyakat és szeretni az embereket ... és nem szeretni a tárgyakat és használni az embereket. (Maria Montessori)

Nem az a természet természete, hogy biológiai szükségleteket teremtsen a túlélés érdekében?. – teszi fel a kérdést Salk. Ezért jobb lenne, ha nem elnyomni, hanem kielégíteni akarnánk a természetes szükségleteket. Bizonyos emberi dolgok nem lehet, hogy egyfajta meglátáson vagy nézeten alapuljanak, hanem biológiailag meghatározottak. Egy gyermek azon szükséglete, hogy családtagjával aludjon, nem egy a sok meggyőződés közül, hanem egy érzelmi szükséglet megnyilvánulása.

Amit egy egészséges személyiség akar az egyben a szükséglete is. Amikor ezek a szükségletek nincsenek kielégítve, akkor az akarata majd túl megy minden határon, hogy azokat kielégítse.

Úgy születünk, hogy szükségünk van sok mindenre: levegőre, élelemre, alvásra és menedékre. Szükségünk van intellektális és fizikai ingerekre. Arra, hogy szeressenek és megérintsenek. Ha ezeket a szükségleteket nem elégítik ki, az fáj . És egy érzelmi seb esetében, lehet, hogy az ember a hátralévő életét azza tölti, hogy enyhítí ezt a korai fájdalmat.

Gesell azt mondja, hogy a megjósolható fejlődési szinteken megy át egy gyermek bizonyos időközönként. Így ami elsőre szokásnak tűnik, az lehet, hogy csak a szükséglet kielégülése.
Hymes a 6 éves kor alatti gyermek című művében azt írja le, hogy egy szokást könnyen meg lehet törni. Ha viszont nehezen megy, akkor vigyázzunk, mert nem egy rossz szokással, hanem egy emberi szükséglettel állunk szemben.

Ha test jelezi, hogy éhes és mi egy rossz szokásként kezelnénk akkor attól még nem tűnne el. Attól, hogy figyelmen kívül hagyjuk a fáradtságot, még szüksége van a szervezetünknek napi 8 óra alvásra életünk végéig.
De ha kilyukad a zsebünk, mert mindig ugyanoda tesszük a kulcsunkat. akkor át fogjuk rakni a másik zsebünkbe.

Az a gyermek aki éjjel a szüleit keresi, egy alapvető igényét fejezi ki. És ezt az igényt mindaddig ki kell elégíteni, míg el nem múlik.

Az a gyermek, aki együtt lehet éjjel is a szüleivel, szép lassan máshol is fog tudni aludni később, úgy, hogy általában másik családtag közelségét keresi majd. Ha ez a gyermek egyedül akar majd aludni, akkor érdemes lesz odafigyelni, hogy a biztonságot nem egy élettelen tárgyba keresi-e, szülei vagy testévrei testközelsége helyett. Ha egy gyermek a szüleivel akar aludni, az azt jelenti, hogy szüksége van rá. Ha átmegy éjjel a szülei ágyába, de megnyugszik akkor is ha testvéreivel alhat együtt, akkor szokása volt csupán, hogy szüleihez átmegy.

Valamilyen furcsa okból kifolyólag azt gondoljuk, hogy ha kielégítjük egy gyermek igényeit akkor megtörhetetlen rossz szokássá válik, de ennek pont az ellenkezője igaz.

Amikor gyermekeink „jó” szokást vesznek fel akkor az egy olyan, ami nekünk szülőknek jó és félünk, hogy nem fog sokáig tartani. De amikor „rossz” szokást vesz fel, ami nem felel meg nekünk, akkor félünk, hogy örökké fog tartani. Annyi ember fél, hogy a gyermeke sosem fog felnőni. Azt mondják, hogy adjunk nekik szilárd ételt kanállal 3 hetesen, mert különben nem fognak szilárd ételt enni és kanalat sem fognak tudni használni. Nekünk kell megtanítani a szobatisztaságra őket, mert sosem hagyják el különben a pelenkát. Azt mondják, hogy már egy hónaposan fegyelmeznünk kell őket, mert különben nem hallgatnak ránk később. Azt is mondják, hogy saját szobájukba kell aludniuk, mert különben mindig velünk akarnak majd aludni. Sokan gondolják, hogy a gyereket el kell választani az édesanyának. És mégis ha hagyják, hogy a gyermek válassza el magát akkor az természetesen, nyugodtan, egészségben történik. Akkor amikor már nincs szüksége a gyermeknek erre a fajta testi kontaktusra az édesanyjával, maga fogja elválasztani magát. Ugyanígy, ha hagyják a gyermek magától elhagyja a családi ágyat.

Bíznunk kellenne gyermekünkben, hogy egy egészséges családi környezetben meg fognak érni mindenre. Ha minden egyes szükséglet ki van elégítve amikor jelentkezik, akkor tovább lépnek és érettebbek lesznek. (Velünk is így történt. Reméljük a legjobbakat.)
Az egyik állomásról lépnek a másikra. Bizzunk hát a gyermekünkben, hogy egy biztonságos környezetben, fokról fokra fejlődik majd.

Emlékszem hogyan hordoztam az első gyermekemet egész nap. Aztán elkezdett mászni és nem kellett olyan gyakran hordoznom már. Emlékszem, hogy napi 15x szoptattam. Most, hogy elválsztódott, eszik iszik, amit mi. Azelőtt mindehova magammal vittem ahová csak mentem. És ha nem tudtam magammal vinni, otthon maradtam. És neki ez nagyon tetszett. De amikor 3 éves lett, megint függetlenedett egy kicsit és nem bánta ha néha-néha más fektette le és olvasott neki mesét.

Az a gyermek akinek az igényei ki vannak elégítve, független és magabiztos később. De a függetlenséget nem lehet ráeröltetni senkire. Idő kell hozzá és saját ütemben való érés. Minél biztosabban tudja, hogy szüleihez bármikor visszatérhez, annál függetlenbbé válik. Ha megoldandó problémaként kezeljük, hogy éjjel szüksége van ránk, azzal csak nagyobb problémát csinálunk.

A mi nyugati társadalmunk annyira bonyolult. Még a házaink is túl bonyolultak ahhoz, hogy gyermekeink szabadon mászkálhassanak. Teljesen elképesztő, hogy hányszor kell határt szabnunk a hétköznapi életben. Minden veszélyes, ha megszámoljuk hányszor kell azt mondanunk, hogy „Ne” vagy figyelmeztetnünk, hogy veszélyes, elképedünk.
És akkor még az érzelmi szükségelteire is nemet mondjunk?
A családi ágy nem kiváltság és nem szabadna korlátozni, amiatt, hogy attól félünk rossz szokássá válik. Egy alapvető emberi szükséglet elégül ki így.

Részletek: Tine Thevenin: A családi ágy 1987. http://www.naturalchild.org/tine_thevenin/need_vs_habit.html#1267913727