2010. szeptember 9., csütörtök

III. Nemzetközi Babahordozó Hét


2010-ben már harmadik alkalommal lesz Nemzetközi Babahordozó Hét szerte a világon, így Pécstől Miskolcig, Győrtől Csíkszeredáig is. A rendezvényeken a babahordozásé, a kötődő nevelésé, a válaszkész gondoskodásé és a természetes babagondozásé a főszerep.

A Hét során az érdeklődők megismerhetik a babahordozást, a gondoskodásnak ezt a természetes, testi-lelki biztonságot nyújtó és igen praktikus módját. Hiszen a babahordozás nem múló divat, hanem a baba biztonság és testközelség iránti elemi igényére adott kézenfekvő válasz. Az ölelés biztonsága elmélyíti a teljes élethez szükséges kötődést. A tévhitekkel ellentétben a hordozás egyáltalán nem káros a baba egészségére, sőt, kifejezetten kedvezően befolyásolja a mozgásfejlődését. A szülővel való együttlét nem csak a nyugalom, hanem sok közös öröm és élmény forrása is, az egész család életét megkönnyíti, a baba pedig részesévé válik a világnak.

A Nemzetközi Babahordozó Héthez kapcsolódóan az Ölelés Babahordozó Szakmai és Érdekvédelmi Egyesület (röviden Ölbebaba) idén az eddigieknél is nagyobb szabású programsorozattal várja az érdeklődőket szeptember-október során szerte az országban, sőt, határon túl is.
A 2010. október 3-9. között zajló központi rendezvénynek idén is a józsefvárosi Kesztyűgyár Közösségi Ház ad otthont, fővédnöke pedig prof. dr. Bagdy Emőke pszichológus.
Okt. 3. vasárnap – du.“Flash mob” – Figyelemfelkeltő megmozdulás
Okt. 4. hétfő – 16.00-19.00
Megnyitó – a rendezvényt a Hét fővédnöke, Prof. dr. Bagdy Emőke nyitja megMit tud egy érintés? Bagdy Emőke előadása az érintéspszichológia témakörében "Nyitótánc" - táncelőadások hordozott babákkal
Okt. 5-7. kedd-csütörtök – 10.00-13.00
Hordozásra születik - Ónodi Ágnes
A hordozók sokszínű világa - Chikánné Fényes Viktória, Szabó Veronika, Szepesi Anna
Családi élet éjszaka - Schneiderné Diószegi Eszter
Okt. 8. péntek – 16.00-19.00
Apává válni, apának lenni - Andrek Andrea, dr. Kopp Mária, dr. Mohos Tibor
Okt. 9. szombat – 10.00-18.00
Workshopok: Vendégbabák - Meg nem született babák szüleinek gyásza– Singer MagdolnaCsászárral szülni, császárral születni - A császármetszésről dúla szemmel Novák Julianna
Családi programok:játékokkézműveskedés kicsiknek és kicsit nagyobbaknakbaba- és gyermekzenehordozóeszköz- és moshatópelenka-vásárZáróbuli:ír táncház a Bran együttessel
Ezeken kívül természetesen idén is lesz vásár, fotókiállítás, hordozóeszközbemutató, és tombola.
A szervezők egész héten babahordozási- és szoptatási tanácsadással várják az érdeklődőket, a rendezvény zárásaként pedig színes családi programok, csocsóbajnokság és a Bran együttes ír táncháza csábítja a Kesztyűgyárba a családokat.

Az Ölbebaba szervezésében idén is több, mint 20 vidéki és határon túli helyszínen lesznek programok, ahol a látogatók különböző babahordozó eszközöket próbálhatnak ki, segítséget kaphatnak a hordozóválasztáshoz és -vásárláshoz, bepillanthatnak az életvitelszerűen hordozó családok mindennapjaiba, és szakemberek előadásait hallgathatják, néhány helyszínen pedig akár meg is vásárolhatják a kiszemelt hordozóeszközt.

A rendezvényről további információ, illetve a részletes program a www.babahordozohet.hu honlapon található.
A Babahordozó Hét kesztyűgyári programjai ingyenesek.