2013. április 9., kedd

Kutatás

Kedves Alexandra!

Erdélyi Dorottya vagyok a Pázmány Péter Katolikus Egyetem harmadéves pszichológia szakos hallgatója.
A segítségét szeretném kérni a szakdolgozatomhoz! A kötődő nevelést vizsgálom, már épp az adatok elemzésénél járok, és kiderült, hogy szükségem lenne még kitöltőkre a kérdőívemhez. Konkrétan olyan édesanyákra van szükségem akiknél a következő feltételek egyszerre teljesülnek:
1. Kizárólagosan szoptatott minimum fél évig
2. Hordozókendőt használt az első év során
3. Éjszaka egy ágyban aludt a babájával
(és a gyermek minimum 1, maximum 5 éves)

A kérdőív ezen a linken érhető el: http://edu.surveygizmo.com/s3/1081937/Pszichol-gia-m-helymunka

Köszönettel,

Erdélyi Dorottya

2012. december 21., péntek

Elrontottuk?

 
Új cikksorozat a Babafalván a gyerekek alvásáról!  Hogyan alszanak a pocakban? Mire van szükségük az első napokban, hogy jól aludjanak és jól aludjunk. Itt olvashatod a teljes cikket.


2012. április 18., szerda

Visszajelzés

Kedves Alexandra

F. Kata vagyok Balatonalmádiból. 2010 november környékén jártál Almádiban a baba mama klubban és én is részt vettem az előadásodon. Akkor még kismama voltam, majd decemberben megszületett Pannám, aki most 16 hónapos.
Egyszer fel is hívtalak tanácsot kérni, mert pár hónaposan sokszor kelt fel a babám és nagyon meg voltam ijedve:-)))
Akkor ígértem, hogy fogok írni, hogy mi van velünk
Bocsánat, de ezt most teszem csak meg:-)))
Nagyon fontosnak érzem, hogy visszajelezzek neked, mert Te és a munkád adott nekem sok sok erőt

3,5 hónapos volt Pannám, amikor végre ellazultam és hagytam, hogy az ösztöneim vezessenek és megadjam a babámnak és magamnak no meg apukának is mindazt ami ezzel a csodás időszakkal jár. Elején a földre lerakott 200 cm széles matracon aludtunk most már a kiságyat szereltük az ágyunk mellé. Én alszom középen. Mindenkinek meg van a helye, Panni sokat szopizik azóta is:-) Már annyira nem is ijesztő, hogy éjjel sokszor hozzám gurul. Vannak időszakok, amikor csak kétszer de vannak időszakok, amikor számolni se tudom:-)) és mégis kipihent vagyok.
MI nem ismerjük a felsírás fogalmát. amikor kisebb volt és felkelt mindig a bébiőrrel kezdett játszani, abból tudtuk, hogy mehetünk be hozzá. Mostanában meg kikiabál, hogy MAMMMMA :-)
Nyugodt, kiegyensúlyozott vidám érdeklődő és természetesen nagyon okos kislány, akinek sose kellett azért energiát pazarolnia,hogy szeretetet, figyelmet kapjon.
Apuka imád vele aludni, imádja, ahogy reggel apát keresve álomszagúan bújik hozzá és kotorászik a szájában:-)))

Én sose akarom, hogy véget érjen ez az időszak:-)) Persze már van egy gyerekágyunk, amit megörököltünk természetesen, ha eljön az ideje és kéri, akkor meg lesz a lehetősége. Szerintem nem kell semmit előre eltervezni, az adott helyzet alapján eldől,majd, hogy hogyan tovább.

Rokonság még kicsit furán néz ránk:-)) De már békén hagynak minket. Bár folyamatosan csodálkoznak, hogy két ilyen őrült embernek, mint mi vagyunk a párommal, hogy lehet ilyen kiegyensúlyozott nyugis babája. Már nem magyarázom, hagyom hátha rájönnek.

Írhatnék még ezer oldalt:-))
Köszönöm az infóidat és a munkádat

Most volt egy kis időm ideülni a gép elé,és már olyan régóta szerettem volna neked írni.

Kata

2012. január 23., hétfő

Családi együttalvás - mire számíthatunk?

forrás: http://www.howtobeadad.com/

A facebookon 58ezren osztották meg, majd 70ezren like-olták. Világszerte. Ezek szerint lehet valami közös abban, ahogyan a nyugati társadalmakban megtapasztaljuk az együttalvást.

2012. január 9., hétfő

Vallomás: az okos, előrelátó nevelés tévedése

Tévedtem. Szívem minden szeretetével szerettem a babámat, és igazán mindent beleadtam! Fáradtságot nem kímélve adtam meg neki mindent, amiről azt gondoltam, hogy szükséges a fejlődéséhez, boldogságához, későbbi boldogulásához. Most, nyolc és fél év távlatából – nem nagy idő, tudom, de némi rálátás már nyílik innen –, no és még két baba felnövelgetése után tisztán látom: tévedtem. De ne szaladjunk előre. Hogy is volt ez?

Mikor az első gyermekem megszületett, már sok-sok elképzelésem volt a gyereknevelésről, mert kicsi lány korom óta anyukának készültem. Előrelátó, okos anyuka akartam lenni, aki közeli, meleg és őszinte kapcsolatban van a gyermekével.
Megszületett.
Nagyon vágytam szoptatni, persze, hogy szoptattam. Háromóránként, ahogy anyukámtól is mindig hallottam. Persze, nem mint a katonaságnál: egyszerre rugalmasan és érzékenyen, de úgy, hogy ne legyen minden nyikkra mellen. Nem vigasztaltam cicivel, ha sírt, hogy ne azt tanulja meg, hogy minden búra az evés a vigasz. Csak okosan, előrelátóan!
Az ágyunkba nem vettem be.
Hogy ne szokjon oda. Nem is a baba, hanem a párom és magam miatt. Nem volt ez egy jól körvonalazódott, megfogható logika, inkább egy homályos érzés, hogy nem fogjuk tudni kirakni többé, és akkor mi lesz majd velünk?! Nem, az ágyunkban nem alhat! Inkább felkeltem hozzá, ahányszor kellett, és róttam-róttam vele a köröket éjjelente, ha a szopinak még nem jött el az ideje. Vagy szoptattam ülve, lekókadó fejemre fel-felriadva. Aztán vagy sikerült beemelni a kiságyába alva, vagy nem. Előbb utóbb beleszokott. A kiságyba is.


Ónodi Ági baba- és gyermekhordozási tanácsadó új cikkét a Babafalváról itt olvashatod tovább.

2011. december 1., csütörtök

Az igény szerinti szoptatás rontotta el a gyereket?

W. Ungváry Renáta szoptatási tanácsadó válaszol.
Féléves kortól kezdve gyakori, hogy a csecsemők éjszaka többször is felébrednek. Rettentően fárasztó minden alkalommal felkelni, szoptatni, viszzaaltatni, de vajon van-e más megoldás is? A válasz attól függ, kitől kérdezed!



Természetes, emberi igényünk a testközelség. Összebújni jó!



Kérdés: Nyolc hónapos a kislányom, és nem alszik: csak akkor alszik el, ha ringatom, ha szopizik, vagy babakocsiban tologatom, és gyakran felébred. Napközben háromszor alszik 45 percet, éjjel nagyjából óránként felébred, felsír, és csak cicivel alszik vissza. Az Ön tanácsait követve igény szerint szoptatom és sokat hordozom Rékát. Akadozva indult a közös életünk, mert nehezen indult be a tejem, de hathetes kora óta már nem kap tápszerpótlást. Sosem volt nagyétkű, 80-110 grammokat evett, de nagyon szépen gyarapodott, duci kisbaba volt, ezért nem is aggódtam (most, nyolc hónaposan 8200 gramm). A nem alvás miatt már kértem segítséget a házi gyermekorvosunktól, aki vér- és vizeletvizsgálatot kért. Kiderült, hogy kicsit vashiányos, ezt pótoltuk, de nem oldódott meg a problémánk. Elküldtek alvásvizsgálatra az egyik gyerekkórházba). A doktornő azzal kezdte, hogy nem megfelelően táplálom, naponta ötször 200 grammot kellene ennie, az első és az utolsó étkezésre pedig tápszert kellene kapnia. Ennyit nem akar enni, a tápszert nem is fogadja el, csak félálomban, és akkor sem eszik 200 grammot. A doktornő szerint lehet, hogy sosem volt elég a tejem, ezért a gyerek hozzászokott, hogy kevesebbel is beérje (vagyis éheztettem????). És meg kell tanítani egyedül elaludni! (Rendben, de azt nem mondta, hogyan csináljam!!!) Jelenleg már főzelékeket, gyümölcsöt és tejbegrízpépet is eszik, de általában 80-100 grammot, esetenként egy egész üveg, 165 grammnyi gyári babakaját. De amellett, hogy a doktornő megkérdőjelezte az eddigi táplálását, én pedig kétségbe estem, az alvás problémánk nem oldódott meg. Jelenleg éjjelente (este nyolctól reggel nyolcig) öt-tizenegy alkalommal kelek fel hozzá, hogy visszaaltassam. Olvastam az Aludj jól, gyermekem! módszerről, de ösztönösen tiltakozom ellene, mert nem akarom sírni hagyni. Van más lehetőség arra, hogy megtanuljon aludni???? Én már állandó fejfájással küszködöm a kialvatlanságtól, nappal sem tudok aludni, mert egyszerre legföljebb 45 percet alszik. Az elalvása is nagyon érdekes, amikor úgy érzem, hogy már ellazult, és jön az álom, akkor elkezd sírni, és görcsösen ragaszkodik az ébrenléthez, majd nagy hirtelen álomba zuhan. Ez normális? Még nincs egy foga sem, de esténként kap fájdalomcsillapítót (a doktor néni tanácsára), mert hőemelkedése is van - ezzel talán kiküszöbölhetjük a fájdalmat (az utóbbi két hónapban 15-20 percenként sikítva, sírva ébredt, ez most megszűnt). Végső soron szeretném megtudni, hogy milyen módszerrel taníthatnám meg aludni, hogy az éjszakai ébredések után egyedül is visszaaludjon, és mit tehetnék még (a táplálás, a napi egy-két órás séta, levegőzés mellett), hogy nyugodtabbak legyenek az éjszakáink.

Válaszom: Kedves Krisztina!

Nagyon sajnálom, hogy olyan szakemberrel hozta össze a sors, akinek sikerült Önt elbizonytalanítania, olyannyira, hogy megkérdőjelezze az elmúlt nyolc hónap minden szépségét, boldogságát és szülői helytállását. Önnek, Krisztina, olyan problémát sikerült megoldania Réka nagy előnyére és egészséges fejlődése érdekében, ami sok anyának nem sikerül ilyen fényesen: megszabadultak a tápszertől, sikerült úgy gondozni, nevelgetni a kislányt, hogy egészséges, boldog, kiegyensúlyozott baba legyen belőle.
Szülőként könnyű dolgunk van akkor, amikor úgy alakul, hogy olyan gyereket kapunk a sorstól a véletlenek összjátékának köszönhetően, akivel nagyon könnyű boldogulni: minden megy, mint a karikacsapás, szopik, mint a parancsolat, szépen fejlődik, sosem sír, csak mosolyog és boldogan gügyög a világba, szinte észre sem venni, hogy ott van, annyira alkalmazkodó és simulékony. Elalszik magától, éjszaka, ha felébred, eszébe sem jut bömbölni, megfordul a másik oldalára, és alszik tovább. Lehet, hogy ilyen gyerek is van, de én még nem sokat láttam belőlük. Az viszont mindennapos tapasztalatom, hogy még a legnyugodtabb, legszelídebb, legsimulékonyabb csecsemőnek is vannak nagyon nehéz időszakai, olyanok, amikor szüleit, anyját a teljes végkimerülés vagy kétségbeesés állapotába tudja juttatni. Ezek kétségtelenül olyan időszakok, amelyek nagyon sok erőt, energiát emésztenek fel, és bizony sokszor kilátástalannak tűnnek. A szoptatós baba-mama csoportomban rendszeres téma az éjszakai szoptatás, alvás-ébredés. Ott az első gyerekes anyák meghallgathatják tapasztaltabb szülők élményeit, és azt is látják, hogy a problémák idővel maguktól is lecsengenek, enyhülnek, megoldódnak, mégpedig szakember beavatkozása nélkül, minden különösebb beavatkozás, sírni hagyás, idomítás nélkül. Egyszerűen azért, mert a gyerek a fejlődése során túllép azon a valamilyen okból problémás szakaszon.
Mindezt azért írtam le, hogy jelezzem, Réka viselkedésében nincs semmi kóros, rendellenes, ami miatt valami sürgős beavatkozásra volna szükség.
Étkezés: a felsorolt szilárd ételeket az ő életkorához képest egy kicsit még sokallom is, szó sincs arról, hogy éhezne, vagy akár a múltban éheztette volna. Ezek alaptalan vádak, amelyekre semmiféle bizonyíték nincs, hiszen Réka tökéletesen fejlődött, súlya a korának megfelelő, és ha megmérnénk a hossz- és fejkörfogat-növekedését, valószínűleg ugyanezt állapíthatnánk meg. Nem világos, hogy milyen alapon hangzott el a kijelentés az éhezésről. Az ötször 200 gramm táplálékbevitel naponta olyan sematikus, és annyira valóságtól elrugaszkodott, hogy én nem tudok mit kezdeni vele. Milyen kalóriatartalmú micsodából 200 gramm? És baj, ha csak 195? Vagy baj, ha csak 50? Vagy még annyi sem? A nemzetközi ajánlások alapján ideális, ha a vegyes táplálás mellett egyévesen a táplálék kétharmadát még az anyatej teszi ki, és a szoptatás kétéves korig vagy azon túl is folytatódik, feltéve természetesen, ha ön szeretné még egyéves korában vagy azon túl szoptatni Rékát.
Sajnálom, hogy olyan szakemberhez jutott el kétségbeesetten és fáradtan, aki vádlón lépett fel, és kétségbe vonta az ön szülői hozzáértését - teljesen alaptalanul. Mi értelme van kétségeket ébreszteni egy anyában akkor, amikor megerősítésre van szüksége: igen, a lánya gyönyörű, egészséges baba, aki anyatejen nőtt fel ilyenre, amilyen, és ez fantasztikus és elismerésre méltó teljesítménye ugyanannak a női testnek, amely most fáradt és alvásra vágyik. Sokszor leírtam és elmondtam már, mert általános tapasztalatom, hogy nehéz helyzetben vannak ma az anyák, mert egyedül maradnak a gyereknevelés nehézségeivel. Poroszos stílusban, kioktató hangnemben működő egészségügyi ellátást kapnak, amikor elbizonytalanodnak egy egyáltalán nem is az egészségügy hatókörébe tartozó probléma miatt. Az, hogy éjszaka felébred egy gyerek, és sír, nem orvosi probléma. (Kivéve persze azokat a ritka eseteket, amikor a gyerek beteg, és fülfájás, láz miatt ébred fel.)

Régen, amikor több generáció élt együtt, mindig akadt valaki, aki ilyen esetben tehermentesítette az anyát, hogy kialudhassa magát. Aki dajkálta a gyereket, amíg az anya kimozdult egy kicsit.
Ami most segíthet: itt olvashatod.

2011. november 7., hétfő

Sír a világ minden babája! A világ minden mamája reagál rá valahogy. Minden kultúra másképp!

Gyarmati Andrea pszichológus írás a sírásról.

A babasírás talán az egyetlen olyan hasznos dolog a világon, ami akkor jó, ha nincs. Az újszülött teljesen a környezetére van utalva, beszélni azonban még nem tud, ezért egyszerű kommunikációs rendszerre van szüksége. Ha minden rendben, elég, ha nem csinál semmi különöset, hiszen nem kell semmin változtatni. Ha viszont valami nem felel meg neki, bekapcsol a vészjelző sziréna: felkelti gondozói figyelmét, és ráveszi őket, hogy másképp viselkedjenek. Valaha a védelemre szoruló csecsemő sírással hívta magához a felnőttet. Amelyik baba sírt, azt sokszor szoptatták, és így nemcsak sokszor kapott enni, hanem az anyja később szült újra, és tovább gondozta őt. A szoros testkontaktus és a gyakori szoptatás ugyanis az egyik legsikeresebb természetes fogamzásgátló - bár ma már jól teszed, ha nem csak erre hagyatkozol a családtervezésben. Manapság nem vesznek körül minket ragadozók, a születésszabályozásra biztosabb módszereink vannak a hosszú szoptatásnál, és a nyugati anyák többsége nem akar folyamatosan etetni. A sírás viszont maradt.




Mennyit sírnak?

Az újszülöttek sírása még reflexszerű, de már három hónapos korra egészen kifejezővé válik. A csecsemők sírásmennyisége meghatározott minta szerint változik: a nyugati babák az első három héten átlagosan napi 22 percet sírnak, ez a második hónap végére 34 percre emelkedik, majd 12 hetes korra napi 14 percre csökken. Az a jellegzetesség, hogy a babák 6-8 hetes kor között sírnak a legtöbbet, szinte minden népnél megfigyelhető, még az evolúciós szempontból hagyományos életformát követő (állandóan testen hordott, folyamatosan szoptatott) !Kung Sanoknál is. Még ennél is univerzálisabb jellemző, hogy a babák este sírnak a legtöbbet: talán ezzel érik el, hogy még többször mellre tegyék őket, és éjszakára feltankolhassanak az anyatejnek abból a zsíros részéből, amihez csak akkor jutnak, ha sokáig szophatnak.



De miért sír?

A sírás feltételezett okai közül az éhség az első. Sok anya pontosan azért kezd tápszert adni, mert a sírásból azt hiszi, nem elég az anyatej. Már jó negyven éve kísérletekkel is tesztelték, hogy az éhség valóban annyira központi elem-e a sírásban, mint azt általában hisszük. Meglepetésre még az éhes babák is nyugodtabban vártak az etetésre, ha felvették őket, míg a szondán át tápláltak tele hassal is sírtak, ha nem tették ezt velük. A pelenkacsere akkor is használt, ha a használt pelenkát kapták vissza, vagyis nem is a nedvesség miatt sírtak, hanem mert hiányzott nekik az érintés és a mozgatás. A meleget jobban szerették, és segített a cumihasználat is. A bebugyolálást némelyik baba szerette, mások nem.

Mindebből arra következtettek, hogy az a legjobb, ha a babát felveszik, ha cumizhat, és ha a testkontaktusért etetik. Ha még a testmeleg pozitív hatását is hozzávesszük, egyszerűen megkapjuk azt a bánásmódot, ami legjobb az embercsecsemőnek: a folyamatos testen hordozást és gyakori szoptatást. A !Kung San csecsemők pontosan így élnek, és bár ők is annyiszor sírnak fel, mint a nyugati babák, de hamarabb megnyugszanak, és összességében sokkal kevesebbet sírnak.

A cikk folytatását itt olvashatod.