2011. szeptember 10., szombat

10 ok amiért NE tanítsuk meg a gyermekünket aludni

vagy legyen inkább 100!

Annyian reagáltatok erre a korábbi írásra, amit Margot Sunderland Okosan nevelni tudni kell című könyve alapján írtam, hogy jobbnak láttam egy teljesen új bejegyzést készíteni.
(angolul: The Science of Parenting, csak így talán érthetőbbek a tudományos – áltudományos pontok, aki angolul olvassa a könyvet ezt várja, erre számít és Margot Sunderland tudományosan elismert szakember a témában ( itt olvashattok róla bővebben ), Sheila Kitzinger is nemzetközileg elismert szakember (itt olvashattok róla)
A fordítás viszont hagy maga után kivetnivalót: pl amit említettek, hogy a glutamát az nem hormon, nem tudom, hogy ez fordításban csúszott el, a közérthetőség kedvéért vagy az eredetiben is így volt és persze több ilyen példa is akad.
A glutamát egyébként egy neurotranszmitter ami egy ingerületátvivő anyag, ami annyiban különbözik a hormontól – ami szintén egy ingerületátvivő anyag - hogy a hormon nagy távolságot megtehet a tetsben, míg a neurotranszmitter csak a szomszédos neuronok között hat.)

Amit a legtöbben sérelmeztetek, hogy ez a bejegyzés (vagy a könyv?) bűntodatot kelt a családokban, mert azt sugallja, hogy rossz anya az aki megtanítja a gyermekét aludni vagy legalábbis tudományosnak tűnő szavakkal próbálja megfélemlíteni az édesanyákat, akik sírni hagyják rövidebb-hosszabb időre a gyermeküket – ha jól értettem.

Ami a bejegyzés elején részletesen ki is van fejtve: a hosszantartó (nem amikor kimegyek pár percre pisilni vagy zuhanyozni), magárahagyott, vigasztalan, több napon vagy akár héten keresztül tartó sírás az ami negatív hatással van a csecsemők fejlődésben lévő szervezetére (és nem mellesleg még a felnőtt életére is – gondolj csak bele, hogy férjednek kiborulsz, elkezdesz sírni, majd ő erre kimegy a szobából és magadrahagy). Még egyszer had írjam, hogyha a gyermeked a kezedben sír, az nem ugyanaz, mint amikor magárahagyod, rácsukod az ajtót. Ráadásul azzal a céllal, hogy most megtanulja. Ezt valahogy még a babák is érzik. Érzik hogy ez egy vészhelyzet és azért nem tudsz ott lenni vagy pedig szándékos. A válaszkészség hiánya az, ami nem tesz jót. És ha ez nappal többé-kevésbé megvan, biztosítjuk, akkor épp éjszaka, ami érzékenyebb időszak, miért is nem? Egy csecsemő nem tudja, hogy most a szülei a másik szobában vannak és az egész azért történik, mert azt szeretnék ha éjjel nem zavarná őket. Csak azt „hallja”, hogy jelez és nincs válasz. Azt tanulja, hogy nem érdemes megszólítani a világot, hogy Ranschburg Jenő gondolatával élljek.
Ami a mérgező stresszhormonokat illeti, azok valójában pont azért romboló hatásuak, mert az ilyen hosszantartó, vigasztalan sírás esetén az egészségesnél lényegesen hosszabban és nagyobb mennyiségben ontják el a szervezetet és ez befolyással van a stresszválaszrendszer kialakulásában. Felnőtteknél már kimutatták, hogy az elutasítás és magárahagyás ugyanazokat az agyterületeket aktiválja, mint amit a fizikai fájdalom, tehát joggal aggódhatunk ha nem válaszolunk kisbabánk sírására, hiszen az ő idegrendszere még annyira sem fejlett, mint a miénk.
A következő kérdés a tanítás. Tanítanunk kell aludni a gyerekeket– mert nélkülünk nem fog menni? Tanítanunk kell, hogy egyedül megnyugodjanak, megnyugtassák magukat – mert ez amúgy nem történik meg? Ezek a kérdések abból fakadnak, hogy a mi segítségünkkel (szoptatás, ringatás, stb) elaludni nem egészséges, és minél gyorsabban önmagának kell ezt megoldani, hogy a mi közbeavatkozásunk nélkül nem következne be előrelépés, nem lépne gyeremekünk - a maga érési idejében - a következő fejlődési fokra. És persze ezt minél korábban kezdjük annál jobb.

Valójában a pici babáknak az az egészséges, ha gyakran ébrednek. A gyakori éjjeli szopizások tartják fenn a tejtermelést részben és a picibabák vércukorszintjét is egyensúlyban hozzák. Éppen hogy nem egészséges nagyon mélyen bealudni nekik, mert az egyrészt éretlen rendszerük nehezen ébred fel esetleg , másrészt a gyakori szopizások a megfelelő gyarapodását szolgálják. Nagyobb babák ellenőrzésképp is ébrednek hiszen jó hosszú időszakon keresztül se nappal se éjjel nem akarnak távol maradni az édesanyjuktól.

Miért halljuk akkor azt, hogy egy kisbaba egyedül elalszik és végigalussza az éjszakát? Infrakamerás kísérletek bizonyítják, hogy bizony az a baba is ébred akiről szüleik azt hiszik, hogy átalussza az éjszakát, csak épp nem jelez, nem sír hanem ha felébred akkor szopja az ujját és úgy nyugtatja meg magát vagy a cumiját teszi a szájába (ha már képes erre) vagy a kiságyba tett játékmackóhoz bújik vagy a rongyiját veszi a szájába. Ezek a babák sem egyedül alszanak, nekik is kell segítség, csak az éppen nem mi vagyunk.
Tehát az ébredés normális a kérdés csak, hogy mikor érnek meg arra, hogy segítség nélkül vissza tudjanak aludni. Valójában 3-4éves kor az amikor a legtöbb gyerek ugyan még testközelben alszik el, de legtöbbször éjjel már nincs szüksége arra, hogy folyamatosan mellette legyünk. Ilyenkor is előfordul persze, hogy ébrednek és szükségük van megnyugtatásra, de ez már nem napi jellegű.
Felmerült a kérdés, hogy nagyobb 6-12 hónapos babáknál egészségesebb a 10-12 órás egyben történő alvás. Itt egy tévhit, amit a kultúrális közegünk hagyományoz ránk már jóideje, hogy az egyben, 8 órás alvás a kizárólag pihentető. Valójában a legtöbb természethez közelebb élő kultúrákban több részletben alszanak az emberek. Éjszaka 2 vagy több részletben és nappal is alszanak (lásd: szieszta). A gyerekek a fent említett okokból ráadásul még ennél is gyakrabban ébrednek az életük első néhány életévében.
És mi van az arany középúttal? Nem tudom ez esetben mi lenne az. Hogy csak kicsit hagyom sírni? Mondjuk 5 percig? Mivel tudjuk most már, hogy a segítség nélküli elalvás nem tanítás hanem érési folyamat eredménye, ezért bármilyen rövid ideig tartó sírni hagyás csak azzal a céllal folyhat, hogy a jelzésről leszoktassuk a kisbabánkat vagy kisgyerekünket.
És mi van velünk szülőkkel? Hogyan lehet ezt bírni? Hiszen mi nem ehhez vagyunk szokva/szoktatva. A gyerekvállalás sokszor olyan befektetést követel a részünkről ami már irreálisnak hat a mai indiviualizmust istenítő világban. Hiszen semmi nem állhat az utunkba, minden cél szentesíti az eszközt, a szülők csak tegyenek meg mindent, hogy a legkevesebb „szenvedéssel” járjon számukra a gondozás. Csakhogy előbb utóbb érezzük, hogy ha gyermekünk egy-egy ilyen alapvető szükséglete nincs kielégítve, mint a válaszkészség, akkor a miénk az alvásra sem tud kielégülni, hiszen a szomszéd szobából gyakran fülelünk, hátha mégis ébredt és idegeskedünk, hogy vajon jól van-e. Az ösztönök működnek!
És a természet is a mi oldalunkon áll, hiszen ha szoptatunk és gyermekünk a közelünkban alszik akkor kielégítőbbnek találjuk az alvásunkat, mint a külön szobában alvó édesanyák - bizonyítják a kutatások. Ez persze nem azte jelenti, hogy időszakonként nem iszonyúan fárasztó: kérjünk ilyenkor segítséget, pihenjünk nappal és hétvégén, vonjuk be az apukákat amikor lehet.
Az ösztöneinket pedig nem nehéz elnyomni sajnos és  rögtön támadásba is lendülhetünk  azzal az információval szemben ami emlékeztet arra, hogy a babánk akármilyen pici is és akármennyire védtelen is és nem tudja az érdekeit érvényesíteni, ugyanolyan emberi lény mint a társunk, és ha társunk sírna, ugye nem hagynánk magára 1 percre sem? Nem csuknánk rá az ajtót, hogy majd megtanulod ezt kezelni drágám egyedül. Tiszteljük a kisbabánkat és nagyobb gyerekeinket is épp ennyire!
Szóval, hogy megváltozott-e azóta a véleményem? Igen! Csak megerősödtem a sok kutakodás és információszerzés által, hogy az a normális és természetes és azzal teszünk a gyermekeink egészséges fejlődéséért a legtöbbet, ha hagyjuk hogy megérjenek a maguk ütemében arra, hogy a segítségünk nélkül aludjnak el, hogy a segítségünk nélkül változtassanak helyet (ne hordozva mondjuk), hogy a segítségünk nélkül egyenek, és a többi. Minderre a folyamatra hatással van az ahogyan gondoskodunk róluk, ahogy támogatjuk őket azon az úton ami az övék, egyéni, megismételhetetlen és összehasonlíthatatlan.

Az írást nem akartam referenciákkal tűzdelni. Akit érdekel egy-egy kutatás az írjon és szívesen elküldöm a forrást.

11 megjegyzés:

  1. Szia, igazából egy kérdéssel fordulok hozzád, ami napok óta nem hagy aludni sem :). Sáránk, aki a negyedik babánk, hamarosan megérkezik. Csanád 16 hónapos, ő még velem alszik, esténként összebújunk (már amennyire bírunk), és egymás szuszogására alszunk el. A gondom most az, hogy ha Sára megszületik nem alhatunk mind együtt, mert egy, félnék, hogy megüti, ha épp az ő oldalán lenne a pici, a másik, hogy Csana felébredne a szopikra. (Zétényem akkor ment át a nagytesó mellé, mikor Csanika szopizása már megzavarta a nyugodt alvását)
    3 hálónk van. A legkisebben alszik egyedül Dávidom, ő már 7 éves lesz. A másikban apa alszik Zétivel, a harmadikban pedig mi Csanival. Persze azt szeretnénk, ha apával aludna Csani, de apa korán kel, és Csana pont akörül szokott felkelni egy kis vízivásra. Nem tudom, hogy jól tettük-e, de úgy alakult, hogy még nem próbálkoztunk ezzel, valahogy nem tudok Csani nélkül lenni. Viszont 1-2 hét, és itt lesz Sára. Jó lesz az, ha akkor próbálkozunk az apával alvással? Nem érzi majd Csani "kidobottnak" magát? Apa itthon lesz 2 hétig, így nem is kel fel korán, talán megszokhatják egymást, de nagyon féltem hármaskám kicsi lelkét. (nem cicizünk, sajnos félidőben elfordult a cicitől)
    Nagyon szépen megköszönöm a válaszodat, és remélem nem voltam túl kacifántos.
    Üdv. Kriszta

    VálaszTörlés
  2. szia Kriszta!

    Sára születése valóban nagy váltás és lehet hogy nagy törés lenne Csaninak ha pont most még az ágyadból is kikerülne amikor ott a pici meg veled alszik, de ez egyáltalán nem biztos! Meg kell próbálni! Ha viszont úgy látjátok hogy ez nem jó irány akkor adjatok még lehetősget neki hogy veled legyen éjjel vagy legalább veled aludjon el. Valóban nem biztonságos egy újszülötett egy másfél éves mellé fektetni, de azt megteheted, hogy cici cserénél nem a babád rakod a másik odlalra (Csana és közéd) hanem te ráborulsz úgy a picire hogy ő elérje és így Sára maradhat mindig a fal vagy ágy széle és közted és Csanának sem kell nélkülözni testközelségedet éjjel.
    Az hogy Zéténynél gond volt és felébredt a szopikra egyáltalán nem biztos hogy most is így lesz, próbáljátok ki és majd meglátjátok hogy mi válik be. Előre "tréningezni" nem érdemes, mert azt érzik a gyerekek hogy ez nem az éles szituáció, viszont amikor helyzet van akkor sokkal könnyebben elfogadják hogy bizonyos változások bekövetkeznek. Csanának is azzal tetsztek a legjobbat ha látja hogy egy pici baba igényei hogyan elégülnek ki, ez egy életreszóló minta neki arról, hogyan jó gondoskodni az újszülöttekről, még akkor is ha neki nagyon nehéz, hiszen még neki is nagy szüksége van rád.
    Ez így előrevisz titeket, mit gondolsz?
    Minden jót!
    Szandi

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm a gyors választ :) Igen, én is ezt gondolom most a legjobb helyzetnek. Én is nehezen válnék el Csanitól, és egyenlőre az időre bízom a dolgokat :) Mennyire finom is lenne két kis aprósággal aludni :)
    még egyszer köszönöm
    üdv.
    Kriszta

    VálaszTörlés
  4. remélem találkozunk a vecsési babahordozóhét keretében, az előadásodon :) Sárával biztos elmegyünk :)

    VálaszTörlés
  5. Kedves Alexandra!
    Örömmel olvastam a bejegyzésed, teljesen egyetértek a leírtakkal. Csak az a baj, hogy nekem egyre nehezebb fenntartani ezt az állapotot, mondjanak bármit a kutatások :(
    Egyéves a fiam, szépen fejlődik, csak épp az alvással állunk hadilábon... Hatalmas erőfeszítéssel tudjuk összehozni neki a napi 12 óra alvást, amit sajnos cicivel a szájában abszolvál. Nem akarok hosszasan panaszkodni, elég ha azt mondom, hónapok óta nem aludtam egyhuzamban egy kerek órát, és ez fizikailag, egészségileg nagyon megvisel. Próbáltam cici helyett ringatni, kínáltam vízzel, lefejt anyatejjel!, cumival, "anya illatú" kendővel, egyik sem kellett, csak egyre jobban ordít, amikor megébred, és az elvárt cici helyett valami más jön. Napközben igény szerint szopik, hordozom, egész nap együtt vagyunk, tehát nem arról van szó, hogy éjjel kárpótolja magát valamiért. Betegség sincs a háttérben. Egyszerűen ilyen fussy baby... Sírni hagyni, elválasztani nem szeretném, de félek, hogy nemsokára kényszerelválasztás lesz a vége, mert egyszerűen kidőlök. Tudnál valamit javasolni, hogy hogyan iktassuk ki az "anyacumit"?
    Köszönöm!

    VálaszTörlés
  6. Kedves Kinga!
    Nagyon átérzem, sok mama, köztük én is megküzdöttem ezzel az időszakkal. És az is sokunk tapasztalata, hogy nem fogadnak el mást a gyerekek ilynekor - ez a szeparációs szorongás csúcsideje.
    Azt írod, hogy hatalmas erőfeszítés összehozni a 12óra alvást - de miért is kell ennyi? Az 1 éves gyerekek átlagban 13.9órát alszanak /24óra alatt DE a babák 90% 11.4-16.5órát alszik. Tehát ha amúgy a gyermeked kevesebbet aludna, kevesebb az igénye az is teljesen normális, nem kell eröltetni h többet aludjon.
    Ha úgy döntesz, hogy elválasztod az még nem jelenti azt h akkor aludni fog hosszabban csak épp más módszerrel kell majd visszaaltatnod, ami lehet h pont fárasztóbb lesz mint cicit adni. Teljesen természetes, hogy gyakran ébred, ez nem a cici "hozadéka" hanem a normális fejlődés/érés része, ami még pár hónpig biztos eltart. Ezért érdemes lenne olyan megoldást találni, hogy te többet tudjál pihenni, mondjuk apa levinné 1 napra (nem éjszakára) a nagyszülőkhöz és akkor te ki tudnál kapcsolódni, aludni, bármit csinálni amire szükséged van a feltöltődéshez.
    Most még nagyon pici ahhoz h megmagyarázd neki h a cici alszik éjjel de másfél éves kor küröl már elég jól meg szokták érteni ezt a gyerekek és javulnak az éjszakák is.
    Minden esetre ha támogatásra, hosszabb beszélgetésre van szükséged akkor szívesen segítek - írj egy emailt!
    Kitartás! :)

    VálaszTörlés
  7. Kedves K.Alexandra!Van egy 21 honapos kisfiam,hat igazi cicifuggo.Lassan szeretnem leszoktatni a cicizesrol,mert mostmar ugy erzem egy kicsit teher,nem is lenne gond,hogyha csak alvashoz hasznala,de o kepes szinte egesz ejszaka a cicivel a szajaba aludni.Igy en se tudok aludni nappal meg faradt vagyok es sokszor nincs ugy turelmem hozza.Amugy nagyon nyugos,siros kisfiu pici kora ota.Van hogy napkozbe is mikor keri szolgalja ki magat,valamikor eltudom terelni,de ha nem akkor sir.Nem tudom,hogy lenne a legjobb egybol elvegyem tole vagy fokozatosan.Van hogy ker vizet ejjel,de ugyanugy keri a cicit,csak avval tud elaludni.Gondolom igy szokta meg pici kora ota,ha sirt en azonnal adtam a cicit.A cumit se fogadta el,meg a lefejt tejemet se itta meg cumisuvegb mikor pici volt.Amugy nagyon jo etvagyu,sajnos a tehentejet sem akarja inni.Mi tevo legyek!?Valaszat elore is koszonom!

    VálaszTörlés
  8. Kedves Évi!

    Először is szeretnélek megnyugtatni, hogy teljesen normális és természetes amit tapasztalsz, hiszen ebben a korban még a legtöbb gyereknek szüksége van segítségre az elalváshoz és még nem képes az éjszakát átaludni, átlendülni az alvásciklusokon segítség nélkül. Más gyerek, akit nem szoptatnak, cumival vagy ujjszopással esteleg rongyirágogatással altatja vissza magát, 3-5éves koráig, mert ilyen hosszan szüksége van rá. Azt érdemes tudni, hogy ezek mind hosszú távon befolyásolják az egészséges fejlődést (arc,szájüreg, fogazat) így nagyon szerencsés és természetes ha szoptatással altatod.

    Meg lehet próbálni, hogy elmondod neki, hogy a cici éjjel alszik és csak akkor van szopi mikor feljön a nap. Helyette vízzel kínálni pohárból és ringatni, összebújni vele éjjel amikor ébred. Ha megpróbálod és néhány éjszaka után jól fogadja akkor már megérett erre. Ha viszont nagyon nehezen alszik vissza vagy több nap után sem marad el a sírás (az lehet hogy lesz, de ott vagy vele, nem hagyod magára, próbáldo megynugtatni, ez a lényeg)akkor érdemes még várni 1-2hónapos és újra próbálkozni. Egyszer megérnek rá, de inkább valamikor 2-3éves kor között.

    Ha teljesen abba akrjátok hagyni a szoptatást akkor mindenképpen fokozatosan! Először lehet, hogy a nappalival érdemes kezdeni, mert akkor könnyebb elterelni és 1-2hét után lehet az éjszakait, hogy már csak a reggeli és esti maradjon. Aztán fokozatosan azt is, ahogy nektek jó! Mindenképp pár hónapot szánj erre, hogy teljesen abbahagyjátok.
    A mi történetünket a szopi végéről olvashatod ezen az oldalon!
    Ha bármi kérdesed van, írj bátran!
    Üdvözlettel,
    Szandi

    VálaszTörlés
  9. Kedves Évi!
    Itt találod, hogyan ért véget nálunk a szoptatás: http://egyuttalvas.blogspot.hu/search/label/szem%C3%A9lyes
    A La Leche Liga oldalán is találsz sok információt az elválasztásról/elválasztódásról www.lll.hu
    Üdvözlettel,
    Szandi

    VálaszTörlés
  10. Köszönöm a cikkedet!Nagyon hasznos volt számomra,eddig betegre aggódtam magam, hogy Marcikám 7 hónapos és nem tud egyedül elaludni, most így ezek után kicsit megnyugodtam!

    VálaszTörlés