Szopi-sztori II.

Lili egy hete nem szopizik! :)
Amikor az ember lánya már épp azt gondolná, hogy lehet, hogy a többi gyerek megérik szépen, maga tempójában mondjuk arra, hogy átaludja az éjszakát, de az övé soha nem fogja alábbadni 10-15 ébredésnél az biztos, akkor egyszercsak arra ébred, hogy nem ébredt.
És amikor én arra gondoltam, hogy harc, sírás és feszültség nélkül Lili sosemfogja abbahagyni a szopizást, akkor egyszeriben arra eszmélek, hogy Lili már egy hete nem szopizik! :)

Úgy történt, hogy valamikor március vége felé a sokadszori gyengéd próbálkozás az éjjeli szopizás elhagyására sikeres volt. Hajnalban azonban egyrészt szerettem volna ha gyorsan továbbalszunk, másrészt úgy tűnt ezt még nem kész feladni. Így vágtunk neki 2 hetes protugáliai utunknak, csak anya és lánya. Mikor hazajöttünk még egy pár napot pihentünk és akkor elhatároztam, hogy jöhet a következő lépés. Ha már eddig ilyen szép fokozatosan és viszonylag zökkenőmentesen sikerült csökkenteni a szopik számát, akkor jöhet a hajnali-reggeli elhagyása, amivel napi 1 maradt az esti-lefekvés előtti. Eleinte 4-5 között kelt és nem tudott visszaaludni és én mint rendesen, megint azt hittem, hogy ez most már örökké így lesz. Diószegi Eszter bíztatott, hogy ez átmeneti, de azt gondoltam, hogy az én gyerekemnél biztos nem, ő most már mindig hajnali 5 előtt talpon lesz és zabkását kér. De aztán szép lassan ez is kitolódott és pár hét múlva már 7-fél8ig vissza tudott aludni.

Amikor láttam, hogy ezt az akadályt is ilyen jól vette, mondtam neki, hogy nemsokára mér este sem fogunk szopizni és aztán már soha többet. De azt is mondtam, hogy összebújni mindig össze fogunk és annak sosem lesz vége, azt sohasem kell abbahagynunk és jól össze-vissza pusziltam - nagyon nevetett. Azt találtam ki (valahol korábban olvastam erről a 100 könyv egyikében ami az elválasztásról szól :D), hogy csinálunk egy szopibúcsúztató bulit és meghívjuk akit szeretne és kap nagylányos dolgokat. Kért egy táskát, övet, nyakláncot, hogy hívjuk meg néhány barátját és legyen franciadrazsé meg málnafagyi. Így is lett. Kitűztük a napot és minden nap beszéltünk róla, hogy a buli után már nem lesz szopi és milyen nagylány és hogy majd lesz egy kistestvére és az fog szopizni. Eljött a buli előtti este és mondtam neki, hogy ma van az utolsó szopi, mert holnap lesz a buli és utána már nem szopizunk és ő egy jó nagyot szopizott.

A buli nagyon jól sikerült és hatalmas adag csirekpörkölt nokedli és ubisali után megkapta a franciadrazsét és a táskát és meglepetésként még karkötőket és gyűrűket is, de annyira lekötötte a gyereksereg, hogy a málnafagyiból már nem is evett. Este összebújtunk és meséltem neki, hogy milyen volt amikor megszületett és hogy az elején nem tudott szopizni, de aztán belejött és nagyon ügyesen szopizott. Szopizott ha fáradt volt. Szopizott ha szomjas volt. Szopizott ha álmos volt. Szopizott ha ébren volt. Szopizott mert finom volt. Szopizott ha fájt. Szopizott ha nyügös volt. Szopizott ha itthon volt. Szopizott ha úton volt. Szopizott ha éjjel volt. És így eljutottunk a szopibúcsúztató buliig és hogy ő már milyen nagy lány, nem szopizik. A történet vége után 3 perccel már hozzámsimulva szuszogott. Nem volt sírás, harc vagy feszültség.

Azóta is van, hogy megkérdezi, hogy lesz-e szopi és hallottam, hogy a testvéremet is megkérdezte egyszer, hogy szerinte fog-e szopizni aznap este. És olyan is volt a héten, hogy elkeseredetten sírt lefekvés előtt, mert elfelejtette, hogy nem szopizik már. De ez 1-2percig tartott és aztán vidáman hozzámbújt és gyorsan elaludt.
Egy korszak véget ért és új kedződik. Én máris nagyon élvezem és úgy látom Lili is!
De a szopizásunk történetét majd minden este el kell mesélnem neki.

(majd egyszer lesz egy Szopi-sztori I. is :))

Különalvás, miiii? :D

Eddig nem írtam saját élményeimről az együttalvással kapcsolatban, de most meg kell tegyem. Lili ugyanis tegnap nélkülem töltötte az éjszakát.
Édasapjával szeretett nagyszüleihez utazott Székesfehérvárra és megbeszéltük, hogy ha úgy jön ki a lépés ott is alszanak. Bepakoltam a hálózsákját reggel, kérdezte is, hogy miért és mondtam neki, hogy ha lesz kedved ottalszol a Fehérmamáéknál- azt mondta jó. Este fél10kor az operában ért az SMS: Lilivel ittalszunk.
Napközben nem aludt, de jókedvűen és rengeteg programmal teltek az órák estig, amikor is Csaba megkérdezte, hogy akkor hazainduljanak-e vagy ittaludjanak. Erre mondta Lili, hogy maradjanak. Így elkezdtek lefekvéshez készülődni, ágyazni és Lili kérte, hogy a Mama aludjon vele az ágyon és Apa -ahogy szokott- a földön. Lili megjegyezte, hogy ha Anya alszik itt akkor van szopi. Ennyi említés történt rólam. Sok mese következtett könyvből, aztán villanyoltás és ment a mese fejből. És Lili elaludt. Ott, nélkülem, szopi nélkül, mindennélkül a Mamája testközelében és Édesapjával egy légtérben.

Aki együttalszik és sokáig szoptat, az azt hiszem átérzi mindennek jelentőségét és azt az érzést, hogy nem számolunk vele, hogy ez egyszer eljön és éveken át virrasztunk, félálomban szoptatunk, ébredünk, rezdülünk és el is felejtjük, hogy ez nem tart örökké. És egyszercsak megérik a gyermekünk arra, hogy mindez nélkülünk is megy. Mint amikor sokáig fogjuk a kezét, míg egyedül nem tud járni, aztán egyszercsak elengedi és maga teszi meg a lépéseket. Nem eröltetjük, nem sürgetjük, nem akarjuk, hogy minnél előbb, minnél gyorsabban nélkülünk bekövetkezzen. Volt valami egészen csodálatos ebben, hogy nem is gondoltunk rá igazán, nem terveztük, csak úgy megtörtént. Szépen. És nem az a szép, ebben, hogy nem sírt vagy hogy nem volt fenn egész éjjel engem emlegetve, hanem, hogy tudta, hogy megteheti, hogy sír, hogy kifejezheti érzelmeit, szomorúságát, fájdalmát, de nem volt benne egy csepp rossz érzés sem. Készen állt erre már, testben, lélekben. És ezt megérni határtalan boldogság mindkettőnknek Csabával. Ő ma egész nap erről beszélt, nem is tudott másról.

Lili éjjel többször is felébredt. Nem sírt, egyszer kérte, hogy gyújtsanak villanyt és a Mamával menjenek ki. A Mama persze ölbevette és kivitte az előszobába, mire visszaértek a hálóba Lili aludt megint. Következő ébredésnél csak felült, kürölnézett és aludt tovább. Nem kérdezett, tudott mindent. Hogy biztonságban van, gondoskodnak róla és én nem tűntem el örökre. Ezt erősítette minden tettünk éjjel-nappal amióta megszületett. És hogy mit kapott ő és mit kaptam én, hogy átélhettem mindezt vele az leírhatatlan.
Lili január 21-én volt 2,5éves.