A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szoptatás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szoptatás. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. december 21., péntek

Elrontottuk?

 
Új cikksorozat a Babafalván a gyerekek alvásáról!  Hogyan alszanak a pocakban? Mire van szükségük az első napokban, hogy jól aludjanak és jól aludjunk. Itt olvashatod a teljes cikket.


2012. január 9., hétfő

Vallomás: az okos, előrelátó nevelés tévedése

Tévedtem. Szívem minden szeretetével szerettem a babámat, és igazán mindent beleadtam! Fáradtságot nem kímélve adtam meg neki mindent, amiről azt gondoltam, hogy szükséges a fejlődéséhez, boldogságához, későbbi boldogulásához. Most, nyolc és fél év távlatából – nem nagy idő, tudom, de némi rálátás már nyílik innen –, no és még két baba felnövelgetése után tisztán látom: tévedtem. De ne szaladjunk előre. Hogy is volt ez?

Mikor az első gyermekem megszületett, már sok-sok elképzelésem volt a gyereknevelésről, mert kicsi lány korom óta anyukának készültem. Előrelátó, okos anyuka akartam lenni, aki közeli, meleg és őszinte kapcsolatban van a gyermekével.
Megszületett.
Nagyon vágytam szoptatni, persze, hogy szoptattam. Háromóránként, ahogy anyukámtól is mindig hallottam. Persze, nem mint a katonaságnál: egyszerre rugalmasan és érzékenyen, de úgy, hogy ne legyen minden nyikkra mellen. Nem vigasztaltam cicivel, ha sírt, hogy ne azt tanulja meg, hogy minden búra az evés a vigasz. Csak okosan, előrelátóan!
Az ágyunkba nem vettem be.
Hogy ne szokjon oda. Nem is a baba, hanem a párom és magam miatt. Nem volt ez egy jól körvonalazódott, megfogható logika, inkább egy homályos érzés, hogy nem fogjuk tudni kirakni többé, és akkor mi lesz majd velünk?! Nem, az ágyunkban nem alhat! Inkább felkeltem hozzá, ahányszor kellett, és róttam-róttam vele a köröket éjjelente, ha a szopinak még nem jött el az ideje. Vagy szoptattam ülve, lekókadó fejemre fel-felriadva. Aztán vagy sikerült beemelni a kiságyába alva, vagy nem. Előbb utóbb beleszokott. A kiságyba is.


Ónodi Ági baba- és gyermekhordozási tanácsadó új cikkét a Babafalváról itt olvashatod tovább.

2011. december 1., csütörtök

Az igény szerinti szoptatás rontotta el a gyereket?

W. Ungváry Renáta szoptatási tanácsadó válaszol.
Féléves kortól kezdve gyakori, hogy a csecsemők éjszaka többször is felébrednek. Rettentően fárasztó minden alkalommal felkelni, szoptatni, viszzaaltatni, de vajon van-e más megoldás is? A válasz attól függ, kitől kérdezed!



Természetes, emberi igényünk a testközelség. Összebújni jó!



Kérdés: Nyolc hónapos a kislányom, és nem alszik: csak akkor alszik el, ha ringatom, ha szopizik, vagy babakocsiban tologatom, és gyakran felébred. Napközben háromszor alszik 45 percet, éjjel nagyjából óránként felébred, felsír, és csak cicivel alszik vissza. Az Ön tanácsait követve igény szerint szoptatom és sokat hordozom Rékát. Akadozva indult a közös életünk, mert nehezen indult be a tejem, de hathetes kora óta már nem kap tápszerpótlást. Sosem volt nagyétkű, 80-110 grammokat evett, de nagyon szépen gyarapodott, duci kisbaba volt, ezért nem is aggódtam (most, nyolc hónaposan 8200 gramm). A nem alvás miatt már kértem segítséget a házi gyermekorvosunktól, aki vér- és vizeletvizsgálatot kért. Kiderült, hogy kicsit vashiányos, ezt pótoltuk, de nem oldódott meg a problémánk. Elküldtek alvásvizsgálatra az egyik gyerekkórházba). A doktornő azzal kezdte, hogy nem megfelelően táplálom, naponta ötször 200 grammot kellene ennie, az első és az utolsó étkezésre pedig tápszert kellene kapnia. Ennyit nem akar enni, a tápszert nem is fogadja el, csak félálomban, és akkor sem eszik 200 grammot. A doktornő szerint lehet, hogy sosem volt elég a tejem, ezért a gyerek hozzászokott, hogy kevesebbel is beérje (vagyis éheztettem????). És meg kell tanítani egyedül elaludni! (Rendben, de azt nem mondta, hogyan csináljam!!!) Jelenleg már főzelékeket, gyümölcsöt és tejbegrízpépet is eszik, de általában 80-100 grammot, esetenként egy egész üveg, 165 grammnyi gyári babakaját. De amellett, hogy a doktornő megkérdőjelezte az eddigi táplálását, én pedig kétségbe estem, az alvás problémánk nem oldódott meg. Jelenleg éjjelente (este nyolctól reggel nyolcig) öt-tizenegy alkalommal kelek fel hozzá, hogy visszaaltassam. Olvastam az Aludj jól, gyermekem! módszerről, de ösztönösen tiltakozom ellene, mert nem akarom sírni hagyni. Van más lehetőség arra, hogy megtanuljon aludni???? Én már állandó fejfájással küszködöm a kialvatlanságtól, nappal sem tudok aludni, mert egyszerre legföljebb 45 percet alszik. Az elalvása is nagyon érdekes, amikor úgy érzem, hogy már ellazult, és jön az álom, akkor elkezd sírni, és görcsösen ragaszkodik az ébrenléthez, majd nagy hirtelen álomba zuhan. Ez normális? Még nincs egy foga sem, de esténként kap fájdalomcsillapítót (a doktor néni tanácsára), mert hőemelkedése is van - ezzel talán kiküszöbölhetjük a fájdalmat (az utóbbi két hónapban 15-20 percenként sikítva, sírva ébredt, ez most megszűnt). Végső soron szeretném megtudni, hogy milyen módszerrel taníthatnám meg aludni, hogy az éjszakai ébredések után egyedül is visszaaludjon, és mit tehetnék még (a táplálás, a napi egy-két órás séta, levegőzés mellett), hogy nyugodtabbak legyenek az éjszakáink.

Válaszom: Kedves Krisztina!

Nagyon sajnálom, hogy olyan szakemberrel hozta össze a sors, akinek sikerült Önt elbizonytalanítania, olyannyira, hogy megkérdőjelezze az elmúlt nyolc hónap minden szépségét, boldogságát és szülői helytállását. Önnek, Krisztina, olyan problémát sikerült megoldania Réka nagy előnyére és egészséges fejlődése érdekében, ami sok anyának nem sikerül ilyen fényesen: megszabadultak a tápszertől, sikerült úgy gondozni, nevelgetni a kislányt, hogy egészséges, boldog, kiegyensúlyozott baba legyen belőle.
Szülőként könnyű dolgunk van akkor, amikor úgy alakul, hogy olyan gyereket kapunk a sorstól a véletlenek összjátékának köszönhetően, akivel nagyon könnyű boldogulni: minden megy, mint a karikacsapás, szopik, mint a parancsolat, szépen fejlődik, sosem sír, csak mosolyog és boldogan gügyög a világba, szinte észre sem venni, hogy ott van, annyira alkalmazkodó és simulékony. Elalszik magától, éjszaka, ha felébred, eszébe sem jut bömbölni, megfordul a másik oldalára, és alszik tovább. Lehet, hogy ilyen gyerek is van, de én még nem sokat láttam belőlük. Az viszont mindennapos tapasztalatom, hogy még a legnyugodtabb, legszelídebb, legsimulékonyabb csecsemőnek is vannak nagyon nehéz időszakai, olyanok, amikor szüleit, anyját a teljes végkimerülés vagy kétségbeesés állapotába tudja juttatni. Ezek kétségtelenül olyan időszakok, amelyek nagyon sok erőt, energiát emésztenek fel, és bizony sokszor kilátástalannak tűnnek. A szoptatós baba-mama csoportomban rendszeres téma az éjszakai szoptatás, alvás-ébredés. Ott az első gyerekes anyák meghallgathatják tapasztaltabb szülők élményeit, és azt is látják, hogy a problémák idővel maguktól is lecsengenek, enyhülnek, megoldódnak, mégpedig szakember beavatkozása nélkül, minden különösebb beavatkozás, sírni hagyás, idomítás nélkül. Egyszerűen azért, mert a gyerek a fejlődése során túllép azon a valamilyen okból problémás szakaszon.
Mindezt azért írtam le, hogy jelezzem, Réka viselkedésében nincs semmi kóros, rendellenes, ami miatt valami sürgős beavatkozásra volna szükség.
Étkezés: a felsorolt szilárd ételeket az ő életkorához képest egy kicsit még sokallom is, szó sincs arról, hogy éhezne, vagy akár a múltban éheztette volna. Ezek alaptalan vádak, amelyekre semmiféle bizonyíték nincs, hiszen Réka tökéletesen fejlődött, súlya a korának megfelelő, és ha megmérnénk a hossz- és fejkörfogat-növekedését, valószínűleg ugyanezt állapíthatnánk meg. Nem világos, hogy milyen alapon hangzott el a kijelentés az éhezésről. Az ötször 200 gramm táplálékbevitel naponta olyan sematikus, és annyira valóságtól elrugaszkodott, hogy én nem tudok mit kezdeni vele. Milyen kalóriatartalmú micsodából 200 gramm? És baj, ha csak 195? Vagy baj, ha csak 50? Vagy még annyi sem? A nemzetközi ajánlások alapján ideális, ha a vegyes táplálás mellett egyévesen a táplálék kétharmadát még az anyatej teszi ki, és a szoptatás kétéves korig vagy azon túl is folytatódik, feltéve természetesen, ha ön szeretné még egyéves korában vagy azon túl szoptatni Rékát.
Sajnálom, hogy olyan szakemberhez jutott el kétségbeesetten és fáradtan, aki vádlón lépett fel, és kétségbe vonta az ön szülői hozzáértését - teljesen alaptalanul. Mi értelme van kétségeket ébreszteni egy anyában akkor, amikor megerősítésre van szüksége: igen, a lánya gyönyörű, egészséges baba, aki anyatejen nőtt fel ilyenre, amilyen, és ez fantasztikus és elismerésre méltó teljesítménye ugyanannak a női testnek, amely most fáradt és alvásra vágyik. Sokszor leírtam és elmondtam már, mert általános tapasztalatom, hogy nehéz helyzetben vannak ma az anyák, mert egyedül maradnak a gyereknevelés nehézségeivel. Poroszos stílusban, kioktató hangnemben működő egészségügyi ellátást kapnak, amikor elbizonytalanodnak egy egyáltalán nem is az egészségügy hatókörébe tartozó probléma miatt. Az, hogy éjszaka felébred egy gyerek, és sír, nem orvosi probléma. (Kivéve persze azokat a ritka eseteket, amikor a gyerek beteg, és fülfájás, láz miatt ébred fel.)

Régen, amikor több generáció élt együtt, mindig akadt valaki, aki ilyen esetben tehermentesítette az anyát, hogy kialudhassa magát. Aki dajkálta a gyereket, amíg az anya kimozdult egy kicsit.
Ami most segíthet: itt olvashatod.

2011. június 20., hétfő

Hogyan alszik, miért nem alszik a baba?

Schneiderné Diószegi Eszter írása a babaszoba.hu -ról.

Nézzük meg közelebbről, mire számíthatunk kisbabánk alvási szokásaival kapcsolatban! Vajon mikor alussza végig az éjszakát? Miért ébred fel annyiszor?



Az éjszaka átalvása
Éberen és mélyen
Miért ébred fel?
Számít, hogy mit eszik?
"Csodamódszerek"
Mit tehetünk a pihenésért?
Elmélet és valóság
Személyes tapasztalat

Amikor a minap előadást kellett tartanom a csecsemő- és kisgyerekkori alvásról, a férjem tréfásan megjegyezte indulás előtt: "Te fogsz az alvásról beszélni??? De hát te ahhoz EGYÁLTALÁN nem értesz! Évek óta nem aludtál egy jót!"
És valóban, négy nyolc és másfél év közötti kisgyerek anyukájaként én is a kialvatlan mamák mindennapjait élem, főleg mivel a legkisebb még bőven az éjjel ébredős időszakát éli. Viszont épp ezért igazán közvetlen tapasztalataim vannak a kisgyerekkori alvási jellegzetességekről.
Pszichológusként és szoptatási szaktanácsadóként gyakran tapasztalom, hogy a szülők elbizonytalanodnak, vajon normális-e az, amit a gyereküknél tapasztalnak: nem alvászavarról van-e szó. Pedig sokszor csupán kulturális elvárásaink ütköznek a "természettel". Másra számítunk, mint amire a baba képes, illetve olyan folyamatokat szeretnénk siettetni vagy az irányításunk alá vonni, amelyek alapvetően biológiai meghatározottságúak.

Az embergyerek sok szempontból meglehetősen fejletlenül születik. Éretlen idegrendszerének kezdetben nehézséget okoz az ingerek szabályozása. Egyedül nem képes előállítani azt az ellazult, befelé fordult lelkiállapotot, amely az elalváshoz szükséges, mert ehhez hatékonyan ki kellene zárnia a külső-belső ingereket. Azt hiszem, minden kisgyereket nevelő szülő ismeri ezt a jelenséget: túlságosan fáradt, álmos a csecsemő (de még a nagyobb gyerek is), mégsem alszik el, hanem túlpörög. Utána nagyon nehéz elaltatni, és az alvása is nyugtalanabb.
Kell a segítség!

Ebből következően a kisbabák segítséget igényelnek az elalváshoz is - akárcsak az evéshez, az öltözéshez vagy a tisztálkodáshoz. Ez lehet ritmikus mozgás, mint a ringatás vagy a babakocsizás, de a fáradt, nyűgös baba elaltatásának egyik legjobb és legegyszerűbb módja a szoptatás. Teljesen természetes, hogy kisbabánk álomba szenderül a mellünkön, hiszen az anyatej maga is tartalmaz altató, nyugtató hatású anyagokat, ráadásul a szopómozgás és a közvetlen testkapcsolat hatására is termelődnek ilyen anyagok a babában.
Hibáztunk?!

Sokszor figyelmeztetik az édesanyát, hogy ne engedje szopi közben elaludni a babáját, mert akkor sosem fog tudni egyedül elaludni, ám egészen bizonyos, hogy ez nem igaz. Ahogy érik, nő a baba, ugyanúgy kinövi ezt a segítséget is, mint a pelust vagy az öltöztetés igényét. Nagyobb gyerekeknél is előfordul, hogy ha van rá lehetőségük, még mindig szeretnének szopin elszenderülni, de ha épp nincs ott anya, akkor elalszanak máshogy is.
Nappali alváshoz lehet, hogy további segítségre van szükség, hiszen akkor nem is olyan fáradt a gyerek, és jóval több ingert kell kizárnia, de ez így van rendjén. Előbb-utóbb akkor is menni fog az egyedül elalvás.
Fontos szem előtt tartanunk, hogy a cumival vagy például alvómacival szundikáló gyerekek sem alszanak el egyedül! De ahogy abban is tökéletesen biztos mindenki, hogy ezekről a szokásokról előbb-utóbb le fog mondani a gyerek, ugyanez áll a szopira, ringatásra is, hiszen a cumi és a maci is a szoptatás és a mama pótszerei.
Természetesen vannak babák, akik viszonylag elég korán - akár átmenetileg, akár tartósan - valóban egyedül is el tudnak aludni anélkül, hogy ennek érdekében bármit is tettünk volna. Ha ilyen a gyerekünk, akkor örüljünk neki - igazán ritkaságszámba megy.

Az éjszaka átalvása

Jó, ha tudjuk, hogy a csecsemők bizony általában elég sokáig felébrednek éjszaka, sőt az egyfolytában (vagyis felébredés nélkül) alvással töltött időtartam egy bizonyos korig csökken, aztán újból nőni kezd. Ahogy dr. William Sears amerikai gyermekorvos megfogalmazta: "a babákat úgy tervezték, hogy felébredjenek". Ennek megvannak az általános, illetve az egyes életkorokra jellemző okai.
Tévhit, hogy az elalvás körülményeitől függ az éjszaka átalvása: ha ez igaz lenne, akkor nem vándorolna át éjszaka a szülői ágyba olyan sok, amúgy már teljesen magától elalvó kisgyerek. Sokkal inkább igaz, hogy a csecsemők, gyerekek a szülői jelenlét, a testkontaktus nyújtotta biztonságérzetet keresik. Az emberi faj utódgondozása a folyamatos kapcsolaton alapul - éjjel és nappal is. Elég sokáig a folyamatos szülői jelenlét biztosítja a kisgyerek életben maradását.

Egy 1979-es amerikai vizsgálat során infrakamerával figyelték a kisbabák éjszakai alvását, és azt találták, hogy a két hónaposok hat százaléka, de még a kilenc hónaposoknak is mindössze tizenhat százaléka aludt ébredés nélkül éjfél és hajnali öt között.

Éberen és mélyen

Az alvásnak két fő szakaszát különböztetjük meg: a mély alvást, illetve a gyors szemmozgásokkal járó, felületesebb, úgynevezett REM-szakaszt, amikor álmodunk. Ekkor sokkal könnyebb felébredni, mint a mély alvásból.
A kisbabák alvásának ötven százaléka REM-alvás, ez az arány háromévesen körülbelül harminc, felnőttkorban pedig huszonöt százalék, tehát a kicsik sokkal gyakrabban kerülnek könnyen felébreszthető állapotba, mint a felnőttek. A babák alvásciklusa nagyjából negyvenöt perces, a felnőtteké másfél órás, azaz éppen a duplája. Sok anyuka ismeri azt a jelenséget, amikor a baba félórányi alvás után ébred föl mindig, ennek épp ez a rövidebb alvásciklus a magyarázata. Ezért olyan rettenetesen fárasztó fölkelni a babához: az ő ébredései pontosan félbevágják a felnőtt alvásciklusát.
Miért ébred fel?

A különböző életkorokban más-más okai lehetnek a gyakori ébredésnek.

- Az újszülött baba gyomra picike, egyszerre kevés fér csak bele akár anyatejből, akár tápszerből, így szüksége van az éjszakai evésekre is. Anyagcseréjének jobban megfelel a gyakori evés, mint a nagy kihagyások.

- Általában jellemző, hogy hathetes kor után viszonylag nyugodt éjszakák következnek, egészen három-négy hónapos korig, amikor a babák nagy többsége megint elkezd gyakrabban ébredni éjszakánként. Egyrészt szükségük van arra, hogy megbizonyosodjanak anyukájuk jelenlétéről, másrészt ekkor szoktak megváltozni a babák nappali étkezési szokásai: könnyen elterelhető a figyelmük, az akár egy-másfél órán át szopizó újszülöttből két-három perc alatt végző három hónapos lesz, aki minden zajra felkapja a fejét. Éjszaka viszont ingerszegény a környezet, teljesen át tudják adni magukat a szopizásnak.

- Hat-nyolc hónapos korban leggyakrabban a fogzás fájdalma zavarja meg a kisbabák éjszakai nyugodalmát, amit megint csak a szopizás vagy az összebújás fájdalomcsillapító hatása segíthet átvészelni. Ebben a korban jelentkezik a szeparációs szorongás is, vagyis a baba elkezd félni a számára ismeretlen emberektől, és erősebben kötődik szüleihez, így éjjel is többször meg kell győződnie a jelenlétükről.

- Egyéves kor felé közeledve ismét megfigyelhető egyes kisgyerekeknél, hogy a helyváltoztatás képességétől és a világ sokféleségétől lenyűgözve nappal kissé kevésbé lelkesek szopizás vagy evés terén, de éjjel mindent pótolnak.

- Másfél éves kor körül jelentkezik a babák fejlődésében az úgynevezett újraközeledési krízis: nem igazán szeretnek eltávolodni anyukájuktól, pár lépésre sem lehet otthagyni őket, nagyon ragaszkodóvá válnak. Ez normális és szükséges lépcsőfok az önállóság felé vezető úton, és ilyenkor újra többször előfordulhat, hogy a babák "létszámellenőrzést tartanak" éjszaka.

- Bármely életkorban okozhatnak éjszakai (vagy nappali) nyugtalanságot a felfordulással, stresszel járó események; ha épp új fejlődési szakasz, például új mozgásforma elsajátítása előtt áll a kisbabánk; ha más vigyáz rá; ha valamilyen betegség, fájdalmas állapot (fogzás, húgyúti fertőzés, középfül- vagy torokgyulladás, allergia, reflux) zavarja; ha túl meleg vagy hideg van, vagy épp száraz a levegő; ha az idegrendszere éretlen.

A cikk folytatását itt olvashatjátok.

2011. február 19., szombat

Miért nem sírnak az afrikai babák?

Kenyában és Elefántcsontparton nőttem fel. Tizenöt éves korom óta élek az Egyesült Királyságban. Azt azonban mindig is tudtam, hogy gyermekeimet (ha majd egyszer lesznek) otthon, Kenyában szeretném felnevelni. És igen, feltételeztem, hogy lesznek gyermekeim. Modern afrikai nőként, két egyetemi diplomával, negyedik generációs dolgozó nőként – viszont, ami a gyermekeket illeti, abban továbbra is tipikus afrikai nő maradtam.


Az írónő afrikai nagymamájának szelid bölcsessége:
1. Ajánld fel a melled minden egyes pillanatban, hogy a baba nyugtalan – akkor is, ha éppen most etetted meg őt.
2. Aludjatok együtt. Sokszor még azelőtt kínálhatod neki a melled, mielőtt teljesen felébredne. Ez lehetőséget nyújt arra, hogy gyorsabban visszaaludj, és sokkal kipihentebb leszel.
3. Mindig legyen veled az ágyadnál egy palack meleg víz, hogy inni tudjál és folyhasson a tej.
4. A szoptatást elsődleges feladatodként értelmezd, (legfőképp a fejlődési ugrások idején). Engedd meg a körülötted lévőknek, hogy megtegyenek érted mindent, amit csak tudnak. Nagyon kevés olyan dolog van, ami nem várhat.
5. A saját babádat olvasd, ne könyveket. A szoptatás nem lineáris – megy fel és le, valamikor pedig körbe. A saját gyermeked igényeinek Te vagy a legnagyobb szakértője.
A cikk többi részt itt olvashatod.

2010. október 19., kedd

Hogyan befolyásolja az édesanyák alvását a szoptatás?

(részlet a Szoptatással a depresszió ellen című Mothering cikkből)
...
A gyermekek alvása egy másik terület, ahol a depressziós édesanyák (és a nem depressziósak is -fordító) ki vannak téve kéretlen és ugyanakkor általában minden alapot nélkülöző tanácsoknak. Gyakran azt javasolják az édesanyáknak, hogy ne szoptassák gyermeküket éjjel, hogy elkerüljék a depressziót. Mint tudjuk, hogyha az édesanyák ezt a tanácsot követik, akkor ez nagy valószínűséggel negatívan befolyásolja majd a szoptatás egészét. Azonnal meg fog látszani az édesanya tejmennyiségén. A korai hetekben ennyi is elég, hogy a tej lecsökkenjen és legalábbis ennél a kisbabánál korai elválasztást eredményezzen. És amikor ez megtörténik, akkor kisbaba és édesanya hosszú távon is veszít. De most tegyük is félre egy pillanatra ezt a következményt és csak azt nézzük, hogy az éjszakai szoptatás elhagyása milyen hatással van az anya lelkiállapotára. Egyszóval, jó tanács ez?

Első látásra, úgy tűnhet. Hiszen az anyatej alacsonyabb zsír- és fehérjetartalmú mint a tápszer, és ezért joggal feltételezhetjük, hogy a szoptató édesanyák kevesebbet alszanak, mint tápszert keverők. A tápszer zsír- és fehérjetartalmával talán hosszabban elvan a kisbaba és ez azt is jelentheti, hogy többet alszik és így az anyák is - érvelhetnénk. Ha az édesanya lelki egészsége a tét akkor az éjszakai szoptatás elhagyása megéri, még akkor is ha veszélyezteti a tejmennyiséget és a kizárólagos anyatejes táplálást. Ezzel szemben az új kutatások kimutatták, hogy ennek az ellenkezője az igaz: nevezetesen, a kizárólag szoptató édesanyák többet és jobban alszanak, mint akik kizárólag vagy részben tápszerrel táplálják kisbabájukat. És ennek hatalmas kihatása van az édesanya lelki egészségére.

Egy tanulmány, melyben 33 édesanyát kérdeztek 4 héttel a szülés után, azt bizonyította, hogy az együttalvó, szoptató édesanyák többet aludtak, mint a tápszerrel táplálók. Egy másik tanulmányban összehasonlították azokat az édesanyákat, akik kizárólag szoptattak, azokkal akik tápszerrel egészítették ki a szoptatást vagy kizárólag tápszerrel táplálták csecsemőjüket. Azok az édesanyák, akik kizárólag szoptattak átlagban 40 perccel többet aludtak mint azok, aki kiegészítették tápszerrel a táplálást.

A legújabba kutatás 2830 nőt vizsgált 7 héttel a szülés után. A kutatás azt találta, hogy az alvásmegszakítás rizikófaktor a depressziót tekintve. De itt van valami nagyon érdekes: azoknak az édesanyáknak, akik nem kizárólagosan szoptatnak többször szakad meg az alvásfázisuk és így jobban ki vannak téve a depressziónak.

Nem csak hogy a szoptató édesanyák többet alszanak, de az alvásuk még jobb minőségű is. Egy másik tanulmány 12 szoptató édesanyát 12 fős kontroll csoporttal szemben és 7 kizárólag tápszerrel táplálóval szemben vizsgált. A szoptató édesanyák 182 perc alacsony hullámohosszú alvásban voltak átlagosan éjszaka, míg a kontrollcsoportban ez csak 86 perc volt és a kizárólag tápszeres csoportban mindössze 63. Ez az alacsony hullámhosszú alvás egy jelzője a minőségi alvásnak, mivel ennek alacsony aránya nappali fáradtságot és depressziót okoz.

Elképesztően egybecsengenek ezeknek a tanulmányoknak az eredményei: a szoptató édesanyák kevésbé fáradtak, többet alszanak, mint a vegyes vagy kizárólagosan tápszerrel táplálók és ez a különbség csökkenti a depresszió kialakulásának rizikóját.

Ahogy az egyik tanulmányban meg is jegyzték:

„Tápszeres kiegészítést alkalmazni azért , hogy több alváshoz jusson a kismama kifejezetten káros a prolaktin hormon kiválasztására gyakorolt hatása miatt. ... A szoptatás fenntartása és ugyanakkor mély és pihentető alvás elérése kiegészítő tápszeres táplálást alkalmazó kismamáknak nem adatik meg, akik éppen abban a reményben teszik ezt, hogy többet tudjanak aludni.”

Összeségében elmondhatjuk, hogy azt tanácsolni az édesanyáknak, hogy ne szoptassanak éjszaka annak érdekében, hogy elkerüljék a depressziót orvosilag nem állja meg a helyét. Valójában, ha a nők követik ezt a tanácsot akkor növelik a depresszió esélyét.

2010. október 17., vasárnap

Szoptatástámogatás

Szoptatást támogató csoportom indul
Október 18-án hétfőn 9:30 és 11:30 között a Hordozóházban (Bp. IX.kerület Üllői út 89/a Klinikák metrómegállóval szemben)!
Szeretettel várok Mindenkit!

2010. június 3., csütörtök

Szopi-sztori II.

Lili egy hete nem szopizik! :)
Amikor az ember lánya már épp azt gondolná, hogy lehet, hogy a többi gyerek megérik szépen, maga tempójában mondjuk arra, hogy átaludja az éjszakát, de az övé soha nem fogja alábbadni 10-15 ébredésnél az biztos, akkor egyszercsak arra ébred, hogy nem ébredt.
És amikor én arra gondoltam, hogy harc, sírás és feszültség nélkül Lili sosemfogja abbahagyni a szopizást, akkor egyszeriben arra eszmélek, hogy Lili már egy hete nem szopizik! :)

Úgy történt, hogy valamikor március vége felé a sokadszori gyengéd próbálkozás az éjjeli szopizás elhagyására sikeres volt. Hajnalban azonban egyrészt szerettem volna ha gyorsan továbbalszunk, másrészt úgy tűnt ezt még nem kész feladni. Így vágtunk neki 2 hetes protugáliai utunknak, csak anya és lánya. Mikor hazajöttünk még egy pár napot pihentünk és akkor elhatároztam, hogy jöhet a következő lépés. Ha már eddig ilyen szép fokozatosan és viszonylag zökkenőmentesen sikerült csökkenteni a szopik számát, akkor jöhet a hajnali-reggeli elhagyása, amivel napi 1 maradt az esti-lefekvés előtti. Eleinte 4-5 között kelt és nem tudott visszaaludni és én mint rendesen, megint azt hittem, hogy ez most már örökké így lesz. Diószegi Eszter bíztatott, hogy ez átmeneti, de azt gondoltam, hogy az én gyerekemnél biztos nem, ő most már mindig hajnali 5 előtt talpon lesz és zabkását kér. De aztán szép lassan ez is kitolódott és pár hét múlva már 7-fél8ig vissza tudott aludni.

Amikor láttam, hogy ezt az akadályt is ilyen jól vette, mondtam neki, hogy nemsokára mér este sem fogunk szopizni és aztán már soha többet. De azt is mondtam, hogy összebújni mindig össze fogunk és annak sosem lesz vége, azt sohasem kell abbahagynunk és jól össze-vissza pusziltam - nagyon nevetett. Azt találtam ki (valahol korábban olvastam erről a 100 könyv egyikében ami az elválasztásról szól :D), hogy csinálunk egy szopibúcsúztató bulit és meghívjuk akit szeretne és kap nagylányos dolgokat. Kért egy táskát, övet, nyakláncot, hogy hívjuk meg néhány barátját és legyen franciadrazsé meg málnafagyi. Így is lett. Kitűztük a napot és minden nap beszéltünk róla, hogy a buli után már nem lesz szopi és milyen nagylány és hogy majd lesz egy kistestvére és az fog szopizni. Eljött a buli előtti este és mondtam neki, hogy ma van az utolsó szopi, mert holnap lesz a buli és utána már nem szopizunk és ő egy jó nagyot szopizott.

A buli nagyon jól sikerült és hatalmas adag csirekpörkölt nokedli és ubisali után megkapta a franciadrazsét és a táskát és meglepetésként még karkötőket és gyűrűket is, de annyira lekötötte a gyereksereg, hogy a málnafagyiból már nem is evett. Este összebújtunk és meséltem neki, hogy milyen volt amikor megszületett és hogy az elején nem tudott szopizni, de aztán belejött és nagyon ügyesen szopizott. Szopizott ha fáradt volt. Szopizott ha szomjas volt. Szopizott ha álmos volt. Szopizott ha ébren volt. Szopizott mert finom volt. Szopizott ha fájt. Szopizott ha nyügös volt. Szopizott ha itthon volt. Szopizott ha úton volt. Szopizott ha éjjel volt. És így eljutottunk a szopibúcsúztató buliig és hogy ő már milyen nagy lány, nem szopizik. A történet vége után 3 perccel már hozzámsimulva szuszogott. Nem volt sírás, harc vagy feszültség.

Azóta is van, hogy megkérdezi, hogy lesz-e szopi és hallottam, hogy a testvéremet is megkérdezte egyszer, hogy szerinte fog-e szopizni aznap este. És olyan is volt a héten, hogy elkeseredetten sírt lefekvés előtt, mert elfelejtette, hogy nem szopizik már. De ez 1-2percig tartott és aztán vidáman hozzámbújt és gyorsan elaludt.
Egy korszak véget ért és új kedződik. Én máris nagyon élvezem és úgy látom Lili is!
De a szopizásunk történetét majd minden este el kell mesélnem neki.

(majd egyszer lesz egy Szopi-sztori I. is :))

2010. május 18., kedd

Születés Hete – élménybeszámoló, kicsit megkésve...

Az Életkörben (http://www.eletkor.hu/ )tartottam beszélgetést az éjszakai gondoskodásról

A kiscsoportos beszélgetést onnan indítottam, hogy hogyan is alszik a pocakunkban kisbabánk és hogy miutána világra jön, mit vár, mit adhatunk neki, hogy ezt a külső valóságot ne érezze idegennek és bizalommal, jóérzéssel töltse első heteit, hónapjait. A pocakban a kisbabának 20-40 perces alvásciklusai vannak és mivel a hetedik hónaptól REM fázist is regisztráltak (gyors szemmozgásos fázis), ezért feltételezik a kutatók, hogy álmodik is. Óránként 50x mozog függetlenül attól, hogy alszik e vagy sem. Nem véletlen tehát, amikor azt tapasztaljuk, hogy pár hetes-hónapos csemeténk 30-40 percnél nem alszik többet egyben csak akkor, ha újra megszoptatjuk vagy ringatjuk, hordozzuk. Erre azért van szükség, mert egyedül nem képes arra, hogy elaludjon illetve visszaaludjon az alvásciklusai végén. Ugyanúgy, ahogy felöltözni sem tud még vagy kimenni a WC-re. Az a természetes és mind a kisbaba mind az édesanya szempontjból a legjobb az első hetekben, ha szoptatással altatjuk, hiszen így elég stimuláció éri a mellett ahhoz, hogy beálljon a megfelelő tejtermelés. Ehhez még szükséges továbbá, hogy kisbabánk 24 órában, éjjel-nappal testközelben legyen. Hallja a szívverésünket, érezze az illatunkat, az általunk kilélegzett levegő széndioxidtartalma stimulálja a légzését, hűtse vagy épp fűtse az édesanyja teste, igény szerint. Ezt nappal segítheti egy hordozókendő, éjjel pedig az együttalvás biztosíthatja a sok testkontaktust.

És persze várandósan ez nem biztos, hogy az amit, az ember hallani akar. De nagyon örültem, hogy a kismamák nyitottak voltak és nem álltak fel rögtön a babzsákfotelekből és matracokról, amin már órák óta görnyedtek étlen-szomjan.
De meddig tart ez így? Mikorra fognak megérni arra, hogy egyedül elaludjanak?
3-4 éves korukra.
És miért gondoljuk ezt mi annyira másképp a mai világban? Miért hisszük, hogy egyedül, külön szobában, meg kell tanítanunk a gyerekünket akár már pár hetesen-hónaposan aludni és arra, hogy egyedül meg tudja magát nyugtatni és vissza tudjon aludni. Soha nem végeztek tudományos kutatást arról, hogy az egyedül alvás bármilyen pozitív hatással lenne a gyermekek testi-lelki fejlődésére. Olyan felmérés viszont már születet, amely megállapította, hogy a gyermekkorukban szüleikkel alvók felnőttként elégedettebbek az életükkel, magabiztosabbak, kevesebb pszichés problémával küzködnek, az intimitástól kevésbé félnek, jobban tudnak egyedül lenni, kezdeményezőbbek feladatmegoldáskor, érzelmeiket könnyebben nyilvánítják ki. Hát nem épp ezt szeretnék adni a gyermekeinknek?
Végiggondoltuk valaha is, hogy miért szeretnénk oly nagyon, hogy a pici gyermekünk így vagy úgy de „békén hagyna” minket a nap egyik felében, azaz éjszaka?
És hogy mit áldozunk fel azzal, hogy ez meg is történjen?
Az éjszaka evolúciós szempontból nagyon érzékeny a kisbaba számára, hiszen ha akkor magára, hagyta volna édesanyja, könnyebben eshetett volna áldozatul vagy hült volna ki. A hosszabb alvást azért sem „támogatta” a természet, mert az anyatej nagyon gyorsan emésztődik és így a baba gyakran, de viszonylag keveset szopik, hiszen a gyomra sem tud sokat befogadni egyszerre, méreténél fogva. Ezen kívül az anytej zsírtartalma is olyan, hogy hamar megéhezzen a kisbaba. Persze ha nincs testközelben akkor lehet hogy ritkábban ébred, mert az édesanyja mellett pont abban a felületes alvásfázisban tölt sok időt, ami a fejlődésének megfelel. Ilyenkor édesanyja szabályozza a szívritmusát, légzését, véroxigénszintjét, testhőmérsékletét és biztosítja, hogy a gyakori ébredések miatt sok-sok anyatejet vegyen magához és jól gyarapodjon.

Beszéltünk még a különböző alváselrendezésekről és arról, hogy mit is jelent együtt aludni, mi számít együttalvásnak.
Szó esett az apák szerepéről és hogy az ő számukra mit jelenthet a családi ágy.
Azt is elmondtam, hogyan lehet biztonságossá tenni a különböző alváselrendezéseket.

Sok kérdés-kétely merült fel, de remélem, hogy mindenki továbbgondolja majd a hallottakat és sikerül változnia a változásokkal. Néha pofon egyszerű, máskor nagyon nehéz úgy alakítani a körülményeket, hogy a kisbaba igényei is szem előtt legyenek, de az egész család működése ne kerüljön veszélybe emiatt. Ezek átmeneti időszakok és nem tartanak örökké. Mégha néha úgy is tűnik menet közben. Az első néhány életévben annyira gyorsan és sokat változnak a kisbaba igényei, hogy mire egy elrendezést megszokunk és kialakítunk, máris egy újabb korszakba lépünk, ahol nem működnek az addig megszokott stratégiák.
Az éjszakai gondoskodás élménye viszont egész életén át elkíséri gyermekünket és testközelség éjjel-nappal a legjobb befektetés, amit valaha adhatunk.

2010. január 8., péntek

Ki akar egyedül aludni?

A családi ágyban térünk nyugovóra

Elismert orvos biztosítja a szülőket, hogy a gyakori ébredés normális.

És biztonságos együttaludni gyermekeddel.

Kisbabák és az alvás.
Néha úgy tűnhet mintha a kettő kizárná egymást, és az alvástéma csak rosszabodik amikor az újdonsult kismamát folyton arról kérdezik: Jó baba? Átalussza már az éjszakát?
Nem rosszindulatból jön, de ezek a kérdések gyakran arra engednek következtetni, hogy valami nincs esetleg rendben vele, sőt velünk szülőkkel is valami baj lehet, és nem normális, hogy nem hajlandó átaludni az éjszakát gyermekünk,. Esetleg azon aggódunk, hogy hosszú távú esetleg örökre beidegződött rossz szokást hagyunk kibontakozni azzal, hogy nem akadályozzuk meg a gyakori ébredéseket, amit csak fokoz a csontokig hatoló fáradtság érzése reggelente. Aggódunk, hogy mi magunk sem aludhatjuk át soha többé az éjszakát.
Ezen aggodalmak tükrében, és a széleskörű nyomás hatására, mely szerint eleget kell tennünk a csecsemő alvás társadalmi normáinak, aligha vallanánk be az igazi éjszakai szokásainkat miszerint gyakran áthozzuk a gyerekünket az ágyunkba, mert ez az egytlen módja annak, hogy pihenhessünk. És újra csak aggódunk, hogy a gyermekünk jóllétét – akár az életet kockáztatjuk. Azon morfondírozunk, hogy a kisbabák mikor változtak meg ennyire vagy ősanyáink és más anyák más kultúrákban hasonló dilemmákkal néznek e szembe.
És néha amikor sötét és csönd van, melengetően hat ránk anyák és gyermekiek képe, akik alszanak és ébrednek a világ minden táján, egy világméretű éjszakai gondoskodás részeként, estétől reggelig.
Végülis nem is olyan rosszak az éjszakák.

Kisbabák alvása.
Az egyik probléma, amivel ma az újdonsült anyának meg kell küzdenie az a meggyőződés, hogy a csecsemő alvása gyorsan ugyanolyanná válik mint a felnőtté. Ettől lesz az éjszaka átalvása egy fontos cél. Ez az elgondolás, ami egy félreértésen alapszik, nemcsak további táptalaja a rossz információknak, de küzdelmes perceket is okoz édesanyáknak, csecsemőknek és családoknak egyaránt.
Az édesanyák ugyanis gyorsan rájönnek, hogy a babáik nem követik a felnőtt mintát más viselkedésterületeken, mint pl evés, motoroskészségek, nappalialvás, tehát logikus, hogy az éjszakai alvásmintáik is egyediek és fejlődnek. Mindez a babák idegrendszerének és agyának éretlenségéből fakad: a csecsemő agya csak egy negyede a majdani felnőtt méretének, más állatoknál csupán fele ez az arány. Ez a tény teszi a fajok közt az embergyereket a legkevésbé életképessé és szülői gondoskodástól legjobban függővé.

Szeparáció és szorongás.
Pszichológiai értelemben az anyaközelsége éjjel-nappal biztonságot nyújt, ez az amit minden főemlősbébi elvár. Ehhez hasonlóan amikor a csecsemő egyedülmarad, értsd nincs fizikai kontaktusban a mamájával vagy gondozójával, a kisbaba idegrendszere vészjelzőként fog működni és a gyermek be van programozva, hogy sírással tiltakozzon, ami az evolúció évmilliói alatt alakult ki. Ez magyarázza, hogy miért sírnak a kisbabák, amikor megpróbáljuk lerakni őket, akár éjjel, akár nappal és megmagyarázza azt a folytonos szükségletüket is, hogy biztonságot adó fizikai közelségben legyenek gondozójukkal.
Nagyon is lehetséges, hogy jelentős és visszafordíthatatlan hatása van a kisbabákra annak, ha el kell válniuk anyjuktól, különösen az első hetekben, és ha a szeparáció tartós és a kisbaba súlyos stressz jeleit mutatja, minthogy más fajoknál is így van ez. A súlyos stressz azt jelenti amikor egy magányos sírásrohamot elcsendesedés követ és fizikai és érzelmi magábazuhanás. Ez az ellenállás, majd lemondás egy válaszreakció, amely kifejezetten magas kortizol stresszhormon szinttel jár. Egy ilyen magas kortizolszint végleges elváltozást hagyhat fontos agyi területeken, mint pl az amygdala és a hippcampus, ami a memóriafejlődéssel van összefüggésbe és különösen érzékeny a stresszre.
Ezek a kutatási eredmények nagyon óvatossá kellenne, hogy tegyenek minket olyan módszerek használatánál mint pl „hagyni, hogy kisírja magát” mely arra hivatott, hogy megtanítsa a kisbabákat hosszabban aludni. Ezek a módszerek egész biztosan beindítják az ellenállás-lemondás válaszreakciót és magas kortizolszintet okoznak- még bennünk is, akik hosszú percekig hallgatjuk az üvöltő gyerekünket.

Modern alvási elrendezések.
Habár az egyedül alvás lett a norma és megkövetelt sok nyugati kultúrában, valójában ez egy nagyon is mai és társadalmi jelenség.
Nyugati társadalmakban általános gyakorlat volt az együttalvás. Anya és szoptatott kisbabája egy ágyban áludt 2éves korig kb 150évvel ezelőttig. Az idösebb gyerekek a testvéreikkel vagy távolabbi családtagokkal aludtak vagy a felsőbb társadalmi osztályoknál szolgával vagy szolgálólánnyal. A 20században azonban a nagyon gazdag családok elkezdtek háló lakórészeket építeni a házakba, hogy minden gyerek külön alhasson. Az a tévhit járta, hogy a bölcsőágyi halált anyák okozzák, akik ráfekszenek és megfullasztják gyermekeiket. Ez a tévhit további anyákat tántorított el az együttalvástól. A jelenlegi bölcsőhalállal és együttalvással kapcslatos ajánlások tovább rontották a helyzetet.
Ez a váltás az egyedül alvás irányában nem egy globális jelenség-világszerte sok anya alszik a gyermekével. Egy 1971-es antropológiai felmérés szerint melyben 186 kultúra vett részt, minden egyes kultúrában a kisbaba karnyújtásnyira aludt egy embertől és a kultúrák 2/3ában anya és gyermeke egy ágyban aludt. Nemrégiben készült tanulmányok azt mutatják, hogy az együttalvás széleskörben elterjedt; például egy 2000-ben, Amerikában készült felmérés alapján a szülők 47.3% állítja, hogy együttaludt kisbabájával időnként, 13%-uk egy ágyban aludt szüleivel. Ne felejtsük el, hogy az együttalvást, különösen az egy ágyban alvást, nem sokan vallják be, hiszen egyes szülők, akik időnként ágyukba hozzák gyermekeiket nem tekintik magukat együttalvóknak. Egy brit tanulmány szerint mely részletesen kitért az együttalvásra, a brit szülők 70% osztotta meg ágyát gyermekével az első 3 hónapban.

A biztonságos együttalvás.
A fejlett országokban, a bölcsőhalál az első számú gyermekhalálozási ok 1hónpos és 1 éves kor között és a bölcsőhalál gyakorisága 2 és 4 hónap között tetőzik. Az elmúlt évtizedekben, a kutatók számos tényezőt kivizsgáltak, amely növelheti vagy csökkentheti a bölcsőhalál kockázatát és ezek között megtalálható az együttalvás is. Áttörés jelent, hogy felsimerték a hason altatást, mint rizikófaktort, és a világméretű „altass háton” kampány drasztikusan csökkentette a bölcsőhalál eseteket. Különösen azokban a nyugati társadalmakban, ahol a bölcsőhalál adatok magasak. Nemrégiben készült tanulmányok, melyeket lentebb részletesen tárgyalunk, vizsgálták az összefüggést a bölcsőhalál és az egy ágyban alvás között, és habár az eredmények ellentmodásosak, fény derült bizonyos dolgokra.
Számos, nagykiterjedésű és eset-kizárásos tanulmány vizsgálta a kapcsolatot az együttalvás és a bölcsőhalál között, kizárva pl azokat az eseteket ahol más, már ismert faktorok befolyásolták a bölcsőhalál előfordulását. Egy nagyon részletes brit tanulmány, Peter Blair és kollégái által, azt találta, hogy amint kizárták az anyai alkoholfogyasztást, dohányzást és a paplan és takarók hasznlatát, valamint a nagyfokú fáradtságot és azt a helyzetet amikor túl sok ember volt egy háztartásban, az együttalvás nem találták veszélyesnek. Ezek a faktorok különösen fontosak 14hétnél fiatalabb gyermekek esetében. Egy másik újzélandi tanulmányban, csak akkor volt rizikófaktor az együttalvás, ha az anya dohányzott, és/vagy a terhesség alatt is. Egy Chicago városi tanulmány nem talált rizikót abban, ha egy nemdohnyzó szülő egy ágyban aludt gyermekével. Más kutatók is arra a következtetéásre jutottak a bölcsőhalál tekintetében, hogy az egy ágyban alvás más rizikó faktorokkal együtt jelentkezik, mint pl tínédzser anyák, szegénység, afroamerikai, altatási pozició (nem háton), veszélyt jelentő párnák, takarók, más együtt alvó nagyobb gyerekek, vagy heverőn és más nem biztonságod alkalmatosságon. Azok az esettanulmányok, amelyek az együttalvást veszélyesnek találták, nem vették figyelmbe ezekt a tényezőket, különösen a takarók és párnákat nem.
Az egy ágyban alvás és más együttalvási elrendezések egyre népszerűbbek, ezért még fontosabb, hogy a szülők tudják hogyan tehetik biztosnásogossá. Az Unicef és más orvosi szervezetk is azonusultak ezzel a szemlélettel.

Hogyan aludjunk a fáradt gyermekekkel.
Akármilyen biztonságos és evolúciós szepmontból előnyös az egy ágyban alvás, nem szentírás, és nem minden babának és szülönek felel meg. Sok család, más kultúrákban is, különböző együttalvási formációt válszt, amelyek nekik megfelelnek. Például, ha a szülőknek szükségük van több térre, mint amit az egy ágyabn alvás megenged, akkor a bölcsőt, rácsoságyat is lehet a hálószobába rakni vagy a gyermek ágyát a szülők ágya mellé tolni. A fentemlített tanulmányok ismeretében én mindig azt tanácsolom a szülőknek, hogy legalábbis a párhetes csecsmőjüket vigyék saját hálószobájukba. James J. McKenna és Thomas McDade azt állítja, hogy a biztosnágos együttalvás azt biztosítja, hogy legalább két érzékkel figyelhetjük a kisbabát: láthatjuk és hallhatjuk is őket, ha együttalszunk velük.
A csecsemők és a kisgyerekek általában hamarabb merülnek álomba, ha nem egyedül vannak és biztosnágban érzik magukat. A szoptatott kisbabák csak úgy mint édesanyjuk, kiélvezhetik a nyugtató hormonok áradását a testükben, mint pl. bétaendorfin és oxitocin, amely együtt a legjobb természetes altató. Sok édesanya, magam is, kisbabáját és totyogó korú kisgyermekét is szívesen álomba szoptatja, különösen nappali alváskor.

Hogyan aludjuk, mi szülők.
A gyermekeink alvása körüli felhajtás talán nem is arról szól, hogy képesek e átaludni az éjszakát, hanem a ami vélt háborítatlan alvászsükségletünkről. A kutatások és más kultúrák szájhagyománya azt mutatja, hogy nem mindenütt ez az elvárás, és nem tartják alvásproblémának világszerte az újdonsült anyukák, ha gyermekük sűrűn ébred éjjelente. Ha saját alvásszükségletünkre koncentrálunk nagyon egyszerű megoldásokhoz jutunk. Nappal egy kis alvást ajánlok minden ujdonsült anyukának. Legalább egy óra vízsznitesen, amíg a kisbabád alszik, amit az idősebb gyerek alvásával össze lehet egyeztetni; már 15perc is ajándék. Ez egy jobb befektetés a családi béke érdekében, mint a takarítás vagy más munka amíg a kisbaba alszik. Fontos, hogy tudjuk, hogy ez az időszak elmúlik, ahogy a kisbabák érnek és egyre idősebbek lesznek.
A házimunkát sem árt megosztani a házastárssal vagy más felnőttel. Az édesapák kítűnöek erre a feladatra. Az elsőszámú szabály volt számomra amikor kisgyermekeim voltak, hogy ágyban kell lenni napi 12órát mondjuk este 8tól reggel 8ig.
Ez persze nehezebb amikor az anya főállásban dolgozik, de az együttalvás ilyenkor biztosítja a nappal elmulasztott testkontaktust is. Fordított gondoskodás - ahogy egy kanadai 4 gyermekes édesanya nevezte.

Éjjel nappal gondoskodni nagyon nagy munka egy édesanyának, amelyhez sok segítségre és támogatásra van szüksége. Ahogy az ausztrál képregényrajzoló mondja: meg kell tanulni lazítani és pihenni, érezni a fárdtságot és megfelelő helyet találni neki az életünkben, meglesz a jutalma. Tehát megéri semmittenni és pihenni!

(Mothering magazin 2009. január-februári szám, The Solace of the Family Bed, írta: Dr. Sarah J. Buckley)

2009. november 27., péntek

Biztonságos? Azzá lehet tenni!

Sok édesanya szívesen maga mellé venné kisbabáját az ágyba, de fél, hogy kárt tesz benne éjszaka. A természet erről is gondoskodott, hiszen ha nem tette volna, és ősanyáink lépten nyomon kisbabájukra feküdtek volna álmukban, ma nem lennénk itt. A szoptató édesanyában olyan hormon termelődik, mely meggátolja, hogy mély álomba merüljön és ne tudjon gondoskodni éjszaka is a gyermekéről. Az éjszakai testközelség pedig nagy szopásigényt vált ki a kicsiből, így ő sem fogja hagyni, hogy édesanyja hosszú mély álomba merüljön mellette. A csecsemők gyomra kicsi, az anyatej pedig gyorsan emésztődik ezzel is biztosítva azt, hogy ne telhessen el hosszú idő két etetés között. Alvásuk közben megfigyel anya-gyermek párok teljesen szinkronba kerültek és gyakran teljsen fel sem ébredt sem egyik sem másik, csak mikrorezdüléseik jelezték, hogy kapcsolatban vannak, figyelik egymást. Az édesanya által kilélegzett levegő széndioxidszintje is olyan, hogy az biztosítja a kisbaba egyenletes légzését. Együttalváskor a gyermekek légzése egyenletes, szivverése nyugodt és véroxigénszintje stabil, míg külön szobában altatva többször is lezuhanhat a véroxigénszint és sem a légzés sem a szívritmus nem volt olyan egyenletes.
Testközelben a stresszhormon szint is alacsonyabb, szeparáció esetén pedig olyan magasra szökhet, hogy az károsan befolyásolhatja az immunrendszert és a feljődést.
De az együttalvás nem csak a szoptató édesanyáknak és gyermekeiknek lehet fontos és biztonságos. A tápszerrel tápláló édesanyának és kisbabájának ugyanúgy létfontosságú a sok testközelség éjszaka és rájuk is millió módon hat ez a gondoskodás. A biztonság szempontjából érdemes egy ágyban, de külön felületen megvalósítani az együttalvást. Karnyújtásnyira egymástól minde pozitív hatását érzékeli a csecsemő a testközelségnek és az édesanya is sokat meríthet ebből az intimitásból.

Néhány egyéb dologra is figyeljünk oda, amikor együttalszunk:
  • a dohányzás, alkohol és drogfogyasztás nem fér össze az együttalvással
  • ne legyen túl meleg
  • inkább az édesanya oldalán legyen a kisbaba, ne a két szülő között, és ha szükséges rakj fel leesésgátlót
  • nagy ágy! :) nagy matrac a földön a legjobb
  • hátára fektesd a kisbabád, ne a hasára (szoptatás miatt úgyis sokat lesz az oldalán)
  • ne kerülhessen takaró, párna a gyermek fejére
Az édesanyák is sokat kapnak, ha együttalszanak a kisbabájukkal. A sok plussz érnités, szoptatás még több endorfint, prolactint és oxytocint szabadít fel bennük és ennek következtében boldogabbnak, nyogodtabbnak érzik magukat és tele vannak melegséggel. Az együttalvó édesanyák jobban értelmezik gyermekük jeleit és jobban rá tudnak hangolódni a szükségleteire.

Az édesapákra van talán a legnagyobb hatással az együttalvás, mivel ők legtöbbször dolgoznak, csak néhány órát tudnak együttölteni gyermekükkel. Az éjszaki gondoskodásnak ez a formája segíti őket, hogy átéljék azt a fajta intimitást, ami egy szoptató édesanya és kisbabája között megvan. Egy nagyobb kisgyerekkel pedig sok meglepetést tartogat az éjszaka az édesapának is, aki arra ébredhet hajnalban, hogy a kislánya az arcát simgotja vagy puszit nyom a kezére és aztán hozzábújva szuszog tovább.

Nem tart örökké!

Mint annyi minden, ez sem tart örökké. Gyorsan eljön a nap amikor gyermekünk a saját szobájába akar majd aludni és nem a mi társaságunkat keresi éjszaka. De az együttalvás emléke egész életén át elkíséri.

(készült Sears: The Baby Sleep Book felhasználásával)

2009. november 26., csütörtök

Bölcsőhalál (SIDS)

Kevesen tudják, hogy Kelet-Ázsiában, ahol az együttalvás a norma, olyan ritka a bölcsőhalál, hogy szavuk sincs rá a nyelvben. Számos tényező közrejátszhat ebben, de az kétségtelen, hogy a testközelségnek nagy jelentősége van a megelőzésben.
Mivel a targédiák zöme éjszaka, alvás közben következik be, érdemes még néhány dolgot tudni:
  • a dohányzás egyértelmű rizikófaktor
  • a szakértők nagy része egyetért abban, hogy háton aludjon a csecsemő 1éves korig
  • az ember közelsége létfontosságú
  • ne kerülhessen a takaró alá a kisbaba feje
  • kerülni kell a túlöltöztetést
  • a szoptatás kulcsfontosságú a megelőzés szempontjából
  • a leggyakrabban 2-4hónapos kisbabákat esnek áldozatul, de 1éves korig még rizikót jelent

W. Ungváry Renáta, IBCLC szoptatás szaktanácsadó írja:
Együttalvás és éberség
Szoptatási tanácsadóként gyakran találkozom azzal a problémával, hogy az újszülött, illetve néhány hetes csecsemő nagyon aluszékony, ezért nem lehet elegendő alkalommal és kellő hatékonysággal szoptatni. Kulcskérdés, hogyan lehetne hatékonyan felébreszteni! Sokszor kiderül, hogy a baba külön szobában, külön ágyban alszik, olykor légzésfigyelő készülékkel felszerelve. Nem csoda, ha így túlságosan mélyen alszik, bár a szülők számára ez pihentetőbbnek tűnik, mint az élénk, folyton kézbe kívánkozó baba! Az ember gyermeke számára kezdetben a szinte állandó testközelség, a hordozással járó mozgás a természetes állapot, részben a magzati élet folytatásaként. A sokat kézben tartott, kendőben cipelt, gyakran szoptatott baba nem tud túlságosan mélyen elaludni. Légzésére, szívműködésére, vérének oxigéntelítettségére pozitív hatással van a bőr-bőr kontaktus, s ez nem csak a szoptatás, hanem a bölcsőhalál megelőzése szempontjából is döntő jelentőségű.

Dr. Kemény János, a Madarász utcai gyermekkórház főorvosa, a téma egyik hazai szakértője írja a SIDS-ről szóló tanulmányában: „Talán a humán újszülött szorul a leginkább gondozásra, mégis ő van kitéve az anyától való fizikai elszakításnak: minden főemlős kicsinye az anyával való szoros testi kontaktusban tölti élete első szakaszát. E közelség pedig megelőzheti a bölcsőhalált! (…) Japán, török anyák több hónapig, esetleg egy-két évig is egész nap magukra kötve hordják babáikat, így dolgoznak, minden tevékenységet a gyerekkel közvetlen testi kapcsolatban végeznek. Éjjel együtt alusznak. Az anyával való együtt alvás védő hatású, mert a csecsemő érzékeli az anya életfunkcióit, és ez ébresztő hatással van rá. Az anya is érzékeli, ha a babával baj van, és ébreszteni tudja.”