Kedves Alexandra
F. Kata vagyok Balatonalmádiból. 2010 november környékén jártál Almádiban a baba mama klubban és én is részt vettem az előadásodon. Akkor még kismama voltam, majd decemberben megszületett Pannám, aki most 16 hónapos.
Egyszer fel is hívtalak tanácsot kérni, mert pár hónaposan sokszor kelt fel a babám és nagyon meg voltam ijedve:-)))
Akkor ígértem, hogy fogok írni, hogy mi van velünk
Bocsánat, de ezt most teszem csak meg:-)))
Nagyon fontosnak érzem, hogy visszajelezzek neked, mert Te és a munkád adott nekem sok sok erőt
3,5 hónapos volt Pannám, amikor végre ellazultam és hagytam, hogy az ösztöneim vezessenek és megadjam a babámnak és magamnak no meg apukának is mindazt ami ezzel a csodás időszakkal jár. Elején a földre lerakott 200 cm széles matracon aludtunk most már a kiságyat szereltük az ágyunk mellé. Én alszom középen. Mindenkinek meg van a helye, Panni sokat szopizik azóta is:-) Már annyira nem is ijesztő, hogy éjjel sokszor hozzám gurul. Vannak időszakok, amikor csak kétszer de vannak időszakok, amikor számolni se tudom:-)) és mégis kipihent vagyok.
MI nem ismerjük a felsírás fogalmát. amikor kisebb volt és felkelt mindig a bébiőrrel kezdett játszani, abból tudtuk, hogy mehetünk be hozzá. Mostanában meg kikiabál, hogy MAMMMMA :-)
Nyugodt, kiegyensúlyozott vidám érdeklődő és természetesen nagyon okos kislány, akinek sose kellett azért energiát pazarolnia,hogy szeretetet, figyelmet kapjon.
Apuka imád vele aludni, imádja, ahogy reggel apát keresve álomszagúan bújik hozzá és kotorászik a szájában:-)))
Én sose akarom, hogy véget érjen ez az időszak:-)) Persze már van egy gyerekágyunk, amit megörököltünk természetesen, ha eljön az ideje és kéri, akkor meg lesz a lehetősége. Szerintem nem kell semmit előre eltervezni, az adott helyzet alapján eldől,majd, hogy hogyan tovább.
Rokonság még kicsit furán néz ránk:-)) De már békén hagynak minket. Bár folyamatosan csodálkoznak, hogy két ilyen őrült embernek, mint mi vagyunk a párommal, hogy lehet ilyen kiegyensúlyozott nyugis babája. Már nem magyarázom, hagyom hátha rájönnek.
Írhatnék még ezer oldalt:-))
Köszönöm az infóidat és a munkádat
Most volt egy kis időm ideülni a gép elé,és már olyan régóta szerettem volna neked írni.
Kata
Én csak most találtam ide. Fantasztikus az oldal. Köszönöm a sok megerősítést hogy jól csinálom amit csinálok. Igény szerint szopizunk, együtt alszunk legalább az éjszaka felében. Kisbabám négy hónaposan + 10 naposan 7400 gr. Erős, mosolygós szintes sosem sír. Gügyög és részt vesz az éltünkben. Bár hová elvihetjük olyan nyugis. Bárhol megszoptatom. Még a Nalatonban is megtettem. :-) köszönöm ezt a blogot. Most már nem érdekelnek a "huhogók".
VálaszTörlésA babák nevében is kösznöm! Ölellek.