2010. március 26., péntek

Jót tesz a gyereknek, ha sírni hagyjuk

Azt írja a Poronty (itt), hogy vége a lelkiismeret-furdalásnak, mert ausztrál kutatók 6 éves munkával kiderítették, hogy nem árt a babának, ha sírni hagyjuk. Sőt kifejezetten hasznos és biztonságos, megoldja az alvásproblémákat, FIGYELEM! 4hónapon belül, az esetek 30%-ban. Na most azt hiszem, hogy erre nem is kell reagálni. És ahhoz sem lehet sokminden hozzáfűzni, hogy kisiskolás korig figyelték a gyerekeket, ráadásul leginkább a szülőkkel való kapcsolatot vizsgálták és mint tudjuk a sírni hagyás nem azért nem tesz jót, mert rossz lesz a szülőkkel való kapcsalata egy gyereknek, hanem azért, mert nem alakul ki a megfelelő stresszválasz rendszer az agyában és nem tapasztalhatja meg azt a biztonságot, ami elengedhetetlen egy kiegyensúlyozott felnőtt léthez. És szeretném látni ezeket a gyerekeket 30 évesen, amint jó párkapcsolatban és kiteljesedve élik az életüket.
A cikkben hangsúlyozzák azt is, hogy hat hónapos korig a legtöbb csecsemőnek szüksége van az éjszakai táplálkozásra, így nem ajánlott éjszaka sírni hagyni egy félévesnél kisebb gyereket. Aha, tehát azt olvasták, hogy a bölcsőhalál kockázatok között szerepel a sírni hagyás.
Na nem mérgelődök tovább, csak remélem, hogy aki olvassa a Poronyot, az ide is eltalál egyszer.

1 megjegyzés:

  1. Én is olvastam annak idején ezt a cikke. Hála az égnek a régi porontyos (mostmár BA-s) anyák sem dőltek be ennek az ostoba végkövetkeztetésnek. Érdemes elolvsni hozzá a kommenteket is.

    Egyébként azt én sem értem hogy ki adott diplomát annak aki pozitívként értékel egy olyan eredményt, módszert, ami az esetek kétharmadában nem működött.

    VálaszTörlés