Interjú egy német agykutatóval a tv/számítógép hatásáról

Itt is olvashatod, hiba nélkül: http://gyerekmusor.blog.hu/2012/11/03/virtualis_vilagok_buvoleteben?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook&utm_campaign=blhshare


Már régóta adós vagyok ezzel az interjúval sok embernek, így most begépeltem és itt mindenki megtalálja.

A digitális média és a gyermeki agy
Virtuális világok bűvöletében

Gerald Hüther professor, az egyik eligsmertebb német agykutató és neuropszichológus a GEOkompakt, gyermek-fejlődéspszichológiai témájú számában megjelent interjúben elmagyarázza, hoyg mi történik azon gyermekek agyában akik sokat tévéznek vagy számítógépeznek.
- Professzor Úr, Ön neurobiológusként azt kutatja, hogyan hat a média az emberi agy fejlődésére. Tudna nekünk egy gyerekeknek szóló jó tévéműsort vagy komputerjátékot ajánlani?- Nem, és ilyesfajta ajánlások nem is visznek minket előrébb. Mert úgy csak egy felszínes eszmecserébe bonyolódnánk a kínálatok tartalmi minőségéről-ezt azonban jobb elkerülni.


Az 1951-ben született Gerald Hüther professzor az egyik legismertebb német agykutató és fejlődés-neuropszichológus, a Neurobiologocal Reserach Unit at the Psychiatric Department, University of Göttingen valamint a Center for Neurobiological Prevention Reserach at the University of Göttingen (Psychiatric Clinic) and the University of Mannheim/ Heidelberg (Institute of Public Health) vezetője, társalapítója WIN-Future nevű interdiszciplináris információs hálózati projektnek. Jelentős nemzetközi publikációi mellett számos népszerű sé sok kiadást megért tudományos szakkönyv szerzője is, mint pl. a Bedienungsanleitung für ein menschüches Gehim (Kezelési útmutató az emberi agyhoz) a Biologie der Angst (A félelem biológiája) a Die Macht der inneren Bilder (A belső képek hatalma), vagy a Wolfgang Bergmannal közösen írott és reményeink szerint hamarosan magyarul is megjelenő Computersüchtig (Komputerfüggő) c. Könyve, amely a fenti interjúban tárgyalt jelenségek átfogó és alapos értlemezését tartalmazza.
A másik, hogy nem is kell sokáig keresgélnie: nagyon gyorsan talál öt olyan tanulmányt, amely kimutatja Önnek, hogy állítólag milyen jó is a gyerekek számára a tévézés. További öt tanulmány ezzel szemben viszont azt fogja bizonyítani, hogy a televízió rossz. Ez a vita teljesen haszontalan a szülők számára. Én nem tartalmakról beszélek, hanem messzebbről közelítem meg a kérdést.
Néhán évvel ezelőtt mi neurobiológusok még úgy gondoltuk, hogy a genetikai programok automatikusan létrehozzák az összes kapcsolatot az agyban. A komplex neuronális hálózatokat tehát, melyek gondolkodásunkat, az érzelmeinket, a cselekvéseinket irányítják, genetikailga programozottnak tarottuk. Azonban már tudjuk, hogy hosszú távon cska olyan kapcsolatok jönnek létre a gyermek agyában, amelyek a konkrét életvilágban is rendszeresen aktiválódnak. Amit nem használunk az elsorvad. A genetiaki programok arról gondoskodnak, hogy először nagy többlet jöjjön létre idegsejtkapcsolatokból.
Az agyunkban lévő legfontosabbb neuronális áramkörök kialakításához elsősorban arra van szükségük a gyerekeknek, hogy megtapasztalják saját testüket. És ezt nem a képernyő előtt ülve szerzik meg, függetlenül attól, hogy mi megy a tévében.
- Miért olyan meghatározóak a testi tapasztalatok?
- Csak az tudja kognitív képességeit kibontakoztatni, akiben kialakul a megfelelő testérzet. Már vannak olyan tanulmányok, melyek bizonyítják: azok az alsó tagozatos gyerkek, akik jók matekból, különösen jól tudnak egynesúlyozni is. Az ember úgy szeri meg a háromdimenziós és absztrakt gondokodáshoz, illetve a matematikához szüksége feltételeket, hogy megtanulja egynsúlyban tartani a testét. Amint a gyerek a tévé előtt ül, enm érzi többé a testét. Nem mászik, nem ugrál nem egynesúlyoz, ső tnem mászik fára sem – azaz nem atestének tanuláésával tölti az időt.
- A gyerekeknek tehát minél többet kellene mozogniuk?
- Igen, de nem feltétlenül hegyet mászniuk. At egyik legcsodálatosabb testtanulási gyakorlat az éneklés. Eközben ugyanis a gyermek agyának olyan virtuóz ,ódon kell a hangszallagokat modulálnia, hogy hajszállpontosan a megfelelő hang jöjjön ki. Ez a lehető legjobb fonommotorikus gyakrolat, és ugyanakkkor ez a feltétele minden későbbi, nagyon differenciált gondolkodásmódnak is.
Ráadásul az éneklés esetében egy nagyon komplex kreatív teljesítményről van szó. Hiszen a gyerekeknek egész dalt fejben kell tartania ahhoz, hoyg egzakt módon a megfelelő időpontban eltalálja amegfelelő hangot. És a kórusban megtanul alkalmazkodni is a többiekhez – amely a szociális kompetencia egyik feltétele.
Eznkvül a gyerkek valami csodálatos dolgot is megtapasztalnak: azt ugyanis, hogy nem tudnak féleni ha énekelünk. Ma már tudják a neurobiológusok, hogy a felszabadult agy éneklélés közebn nem képes félelemérzésket mobilizálni. Ezért énekel az ember évezredeke óta lefelé menet a pincébe. Nem azért, hogy elijessze az egereket.
- Hol csapódnak le az ilyen tapasztalatok, hol alakulnak ki a neuronális áramkötrök?- Az agyunk legbonyolultabb részén, az ugynevezett prefrontális kortexben. Ez közvetlenül a homlok mögött található.Ott fejlődik ki az önmagunkról alkotott képünk. És ezzel együtt aza késztetésünk, hogy a világ felé fordoljunk, hogy cselekvéseket tervezzünk, impulzusokat kontrolláljunk és elvislejük a frusztrációkat.
Ennek kora gyerekkorunkben, kb. 6 éves korunkig kell kialakulnia. A mindezért felelős hálózatok a frontállebenyben azonban csak akkor fejlődhetnek ki, ha a gyerek megszerzi ezeket a tapasztalatokat. Ilyan élmények pdeig akkor érik elsősorban, ha olyan dolgokkal foglalkozik, melyeket képes megérteni és alakítani is tud rajtuk. Ez azonban ma egyer nehezebb.
- Mi az oka ennek?
- A gyerekek világa ugyanolyan erősen megváltozott, mint a felnőtteké. Ma már nem vagyunk képesek felfogni, hogyan is működnek lényegében a hétköznapi használati tárgyaink. Régebben másképp volt ez. Minden készülék értehtő volt. A bicikli, a gőzgép, még az autó is. Egy gyerek szét tudta szerelni a vekkert, megvizsgálhatta a belsejében lévő fogaskerekeket – és ezzl megfejthette a mögötte lévő mechanizmust. Ma, az információs társadalom korában a dolgok gyakran olya bonyolultsak, hogy az okot és okozatot csak nehezen vagy egyáltalán nem tudjuk felfogni.
- Hogy hat mindez a gyermekek agyára?
- Az agyunk mindig ahhoz alkalmazkodik amit lelkesedéssel végzünk. A múlt században az meberek a gépekért lelkesedtek és azzal azonosították magukat. Sőt ezt a gépgondolkodást magukar is alkalmazták. Ez aztán kihat a nyelvre is: a szívünket pumpának nevezzük és elkopott izületekről beszélünk, melyeket kicserélünk.
De most hirtelen beköszöntött ez az új korszak. Egyer nehezebb lesz megértni az okokat és okozatokat. Például, hogy miért is mozog a nyíl a képernyőn jobbra ha mozgatjuk az egeret. Az értelmi összefüggéseknek ez a hiánya azt eredményezi, hogy a gyerekeket egyszer csak nem fogja érdekelni a kauzalitás. Ez az emberi agy fejlődésének egyszerű konzekvenciája. Kvázi metanulják, hoyg a dolgokat a mögöttük rejlő értelem megragadása nélkül kell elfogdaniuk. Sok digitális média nemcsak hogy nem érthető, hanem ráadásul, hanem ráadásul, nagyon kevés lehetőséggel is kínálkozik a képernyőn folyó történésekbe való aktív beleszólásra. A legegyszerűbb példa erre: a tévékészülék esetében nem tudunk máson változtatni, mint a program kiválszatásán. Amikor először ültetünk kisgyerket a tévé elé, még beszélgetnek a készülékkel. Mondják a nyúlnak, hogy hol leselkedika róka. Megpróbálnak tehát aktívan részt venni a történésekben. Ezt tanítitta nekik az eddigi – virtuális média nélküli – tapasztalatuk. Néhány hetes tévézés utána azonban a legtöbben rezignáltan veszik tudomásul, hoyg nem szólhatnak bele tevékenyen a dolgok alakításába és feladják, azaz: megkérdőjelezik az önhatákonyságuk egy részét.
- Ez azonabn fontos eleme a gyermekfejlődésnek.
- Igen, és csak majd a saját tapasztalatai alapján fejlődik ki a homloklebenyben – egy nagyon komplex neuronális hálóként. Az ismerethorizontjukat bővítendő, a gyerekeknek az új élményeiket egy értelmi kontextusba kell helyezniük. Az agyunk ugyanis csak akkor tud megtanulni vmit, ah azúj benyomásokat egy olyan, már meglévő mintához kapcsolhatja hozzá, amely a korábbi tapasztalatok által jött létre. Ez egy rendkívül kreatív folymaat.
A gyerek megpróbálja tehát az újat a régihez illezsteni. De ehhez előbb úgymond keresgélni kezd az agyában. Egy produktív nyugtalanság keletkezik, mindaddig, mígnem egyszercsak passzol az ingerminta. Akkor aztán a káosz az agyban harmóniává alakul át. Ez az a bizonyos aha-élmény.
És eközben aktivizálódik a jutalmazási rendszer. Az idegsejtek „boldogsághormont” bocsátanak ki. Minden apró, saját teljesítményként elért sikerélmény olyan boldogítóan hat, mintha egyszerre egy ksi kokaint és heroint vettünk volna be. Ezzel szemben rettenetesen nehéz filmnézésben aktívan, kreatívan benne lenni. Ezért jó volna, ha a gyerekek a beiskolázás előtt lehetőleg egyáltalán nem kerülnének kapcsolatba tévékészüléskkel vagy computerrel.
- De hát egy könyv cselekményét is készen kapjuk. Az olvasás is passzív tevékenység.
- Ha egy gyerek olvas, akkor közben agytechnikailag rengeteg dolog történik. A betűket szavakká rakja össze. A szavak és mondatok képekké alakulnak át, fantáziavilágokká. Amit a gyerek agya elolvasott az megjelenik lelki szemei aelőtt. Piroska megy az erdőben. Itt egy gyerek sem a betűket látja. Ez hihetetlen fantáziateljesítmény: feketéből és fehérből egy képet megalkotni. Ezzel szemben egy Harry Potter-film semmit sem ér. Mielőtt bekapcsolhatná az ember a fantáziáját, már ott is a következő kép. Csak az viszi valóban előrébb az embert, amiért saját maga megdolgozott.
- Ön tehát úgy gondolja, hogy a gyerekeknek feladatokra van szükségük?- Az agy számára a valódi kihívások, kalandok a döntőek. A nagybácsival pecázni, házat építeni, fára vagy megmászni egy hegyet. A kalandok tettek mindnyájunkat erőssé. Mam már bizonyítani tudják az idegtudósok ezt az összefüggést: a gyerkeknek életük során lehetőleg minnél több kihívással kell megbírkózniuk ahhoz, hogy az agyukban létrejöhessenek a legfontosabb hálózatok. A gyerekeknek tehát szükségük van egy oyann világra, amelyben az interkativitásnka igen nagy szerep jut. Mégpedig nem a virtuális, hanem a realási élet össezfüggéseiben.
- Később is ki tudják építeni a gyerekek az agyukban a neuronális hálókat?
- Ha akritikus periódsu már elmúlt és a test szabályozásához szükséges és fontos hálózatok cska gyéren alakulta ki akkor a gyerek nem rendelkezik jó testérzéssel. Mindazonáltal az agy egészéletünkön át alakítható marad. Egy 8-10 éves gyerek si prfitál utólag minde olyan tapasztalaból, melyet most szerez. Azonban egész más lesz a motivációj arra, hoyg a testét tréningezze. A tanulási folyamat ,ár nem intuitive és automatikusan zajlik. A gyerekek szégyelllik magukat a deficitjeik miatt, kicsúfolják őket – és félelemmel tanulnak ami nem jó alap.
- Feltéve, hoyg 6 éves korban már kialakultak az agyban a fontos neuronális hálók: védve vannak ekkora a gyerekek minden mediális veszélytől?
- Nem feltétlenül. Mivel sok gyereket az a veszély fenyeget, hogy elveszenk a virtuális világokban.
- A számítósgépes játékokra gondol?
- Igen többek között. Mert akkor válik a dolgo veszélyessé, ha a digitális médiát arra használják a gyerekek, hogy az alapvető szükségleteiket kielégíték. Ebből miden embernek kettő van.
Az egyik a tartozni akarok vhová. A másik a teljesíteni akarok vmit. Az eslőszükségletben a kötődés, a másodikban a szabadság iránti vágy fejeződik ki. A srácok elsősorban attól szenvednek a mi társadalmunkban, hogy cska ritkán van lehetőségük arra hogy vmi teljesíthessenek. Nem találnak igazi feladatokat, amelyek a fejlődséükben segíthetnék őket. Ugyanis épp ezek segítségével építik fel a gyerekek az önképüket, identitásukat.
Nyilvánvaló, hoyg sok szülő enm is tudja már milyen is lenne egy ilyen, a gyerek fejlődését elősegítő feladat. A gyereknek saját magának kell azt megkeresnie, és ennek a feladatnak valóban nehéznek és hosszantartónak kell lennie. A végén aztán úgy leszünk vele, mint amikor felmászunk egy hegyre: csak ül ott fenn az ember és egyszerűen érzi: boldog. Az a jele annak, hoyg a ygerek igazi feladatot oldott meg, hoyg ilyenkor nincs szüksége külső dícsértre, jól elvan egymaga is.
Ma elsősorban a fiúk abban látják meg feladatukat, hogy tökélyre fejlesszék magukat a komputerjátékokban. Mert ott a versenyeken megmutathatják, milyen jók. De éppen ezek a feladatok nem alkalmasak arr, hoyg segítsáék őket reaális életben való eligazodásra.
- Kik különösen veszélyeztetett gyerekek?
- A német iskolások kereken 40 százaléka szorongva megy iskolába. Elsősorban a fiúk azok, akik iskola után rögtön odaülnek a computerhez. Legalább 1-2órányi lövöldözős játékra van szükségük. A computer számukra frusztráció leépítésének eszközéül szolgál. Azáltal, hogy helytálnak a virtuális világ kínálta kalandokban, szörnyeket mészárolnak le és győztesekké válnak, kiuata találnak a tehetetlenségből, a felhalmozódott agresszióból. Egy sajátos teljesítmnnyel építik le frusztrációjukat.
- Tehát ismét a jutalmazási rendszer lép akcióba?
- Pontosan. Úgy mintha a gyerekek egy csodálatos, új élettapasztalatra tettek volna szert. Ez a tapasztalat azonban egy olyan életvilágra vonatkozi, amely nem létezik a valóságban. Neurobiológiailag nézve ez végzetes: a gyerek olyan élethelyzetekre edzi magát ami cska a képernyőn fordul elő. A számítógépek még ráadsául az ellenőrizhetőség illúzióját is keltik. Amikor egy gyerek egy másikkal játszik, akkor azt tapasztalaj, hogy a valóságban nem minden kontrollálható. Egy msáik ember nem mindig azt teszi, amit mi magunk szeretnénk.
Aoznkívül sok srác játék közben már nem is érzékeli a testét. Nincs többé szükségük alvásra, nem reagálnak az éheség vagy szomjúság jelzéseire. Dél-kelet-Ázsiában már be uis következtek az első olyan esetek, amikor számítógép előtt ülve éhenhalatk és kiszáradtak komputerfüggő fiatalok.
- Ön elsőrorban fiúkról beszél. De mit csinálnak a lányok a komputerrel?- Ők csetelnek. A lányok erősebben érzik a szükségét annak, hogy valahova tartozzanak és kapcsolatot építsenek ki. Aztán ha ez nem is sikerül igazán, akkor a csetelsé bizonyos mértékig pótkielégítésként bevethető a hiányzó közelség és kötődés ellen. Eyg olyan baránővel, akiben megbízhatok nem kell minden 5 percben dumcsiznom. Az, hoyg a lányok annyit beszélnek, inkább annak a jele, hogy tulajdonképpen elbizonytalanodtak és nem bízhatnak a kapcsolat tartósságában, szilárdságában. Ahhoz hasonlóan, mint amikor a csibék anyjukat hívják.
- És a valóságos szociális kapcsolatok elsorvadnak?- Ennek szükégszerűen így kell lennie. Csak akkor tudnak egymásik emberrel való igazi kapcsolatot ápolni, ha együtt is vannak azzal. Minden más csak virtuálsi kapcsolat. Hisz virtuális terekben az emberek nincsenek teljes mivoltukban jelen. Nincs illatuk szaguk, a mozgásuk és egyéb megnyiévánulásaik életszerűtlenek. A való életben történő találkozások sajátosságai a virtualistásban nem fordulnak elő. A csetelés során csupán írásban kommunikálnak.
- Miről tudják felismerni a szülők, hoyg a ygereküket beszippantotta a virtuálsi világ? És hogyan tudják gyerekeiket feneygető mentális elszegényedéstől védeni?
- Ha egy gyerek inkébb a komputer előtt ül, ahelyett, hogy odakinn futkozna, rohangálna és a többiekkel játszana, tehát ha nem elégíti ki a természetes szükségeleteit, akkor aggasztó a dolog, erre a szülőknek már reagálnia kell. De nem úgy, hoyg tiltásokat foglamaznak meg. Sokkal inkább meg kell próbálniuk olyan, a realálsi világból jövő kihívásokat kínálni a gyerkeiknek, amelyeknek azok meg is tudnak felelni. Kalandokat, váratlan eseményeket, meglepő sőt akár még veszélyes helyzeteket is, melyeket a gyerek elgyőzhet, hogy aztán ezektől edződjék. A szülőknek tahát ezen széles komputersztrádák mellé vmi mást is el kell ültetniük utódaik fejében. Sok szülő ázsiai küzdősportokra, sátortáboroskirándulásos nyaralásra iratja be csemetéjét vagy kisbebb gyerekek gondozását bízza rá.
Néhányukon az is segít ha idősebb embereket tanítanak a moputer és az internet használatára. Ezeke aygerekek aztán később el fognak tudni beszélgeti másokkal és képesek lesznek arra hogy közösen oldjanak meg problémákat. Neki ugyanis az agy érése szempontjából meghatározó években a reális tapasztalati világ széles spektrumát nyújtják szüleik.
Azok a ygereke viszont akik a komputervilágokba merülnek el, túlságosan is gyorsan tanulják meg ot: minden úgy működik, hogy megnyomjuk a megfelelő gombot. Nem tolerálnak többé semmilyen hibát, nem viselik el a friusztrációkat, és enm képesek többé az impulzusaikat kontrollálni. A valódi világban már képtelenek eligazodni.
Viszont ha a gyerekek részei egy élő közösségnek, és valahogy úgy élnek át kalandokat, mint pl a cserkészek, akkor sokkal ritkábban kerülnek a virtuális világok bűkörébe, kevesebbet játszanak a komputerrel és messez nem néznek anniy tévét. A későbbi életük során is kevesebb szorongáso zavar alakul ki náluk és nem leszenk oylan bizonytalanok. Igazi egészséges személyiséggé válnak.
- Tegyük fel, hoyg egy ilyen személyiség alakul ki: mint minden fiatal, ez a gyerek si ki fogja próbálni a kimputerjátékokat és az internetet. A társaihoz hasonlóan ő is létre akar majd hozni egy cset-profilt. Miylen veszélyek adódnak ebből.
- Egy gyerek sem születik komputerfügőnek. És soha nem az erős, jó kapcsolatteremtő képességgel rendelkező, életvidám, nyitott, kíváncsi és kreatív gyerkek azok, akik az elektromos médiák bűvöletében esnek. Náluk én nem látok veszélyt. Ők a komputereket annak fogják tekinteni amiknek lenniük is kellene: az agy hatékony használatát szolgáló segédeszköznek. Az internet olyan gigantikus tudástárként fedezik fel maguknak, mely lehetővé teszi számukra, hoyg reális élet kérdéseit megválaszolják.
- De mi történik egy 10éves gyerek agyában amikor véltelenül egy pronográf vagy valami szörnyű tartalmú internetoldalra téved? Nme éri eközben nagy sokk?
- Nem feltétlenül. Attól függ, milyen a családi körynezet, iletve hogy milyen szerepet tölt be otthonában a média. Ami nálunk felnőtteknél a borzalmas brutalitás jele az sok kiskölyök számár aúgy jelenik meg mint az egymással való közlekedés sok lehetséges formája közül az egyik. Egy olyan gyerek akit a passzív médiafogyazsáts eltompít mégcsak megítélni sem fogja tudni, amit ott lát. A tapasztalat azt diktáűlja neki hogy ezen a képernyőn mindenféle dolog megtörténhet.
Hol azt látja, hogy kergeti a róka a nyulat. Hol pedig azt, hogy nevetnek az emberek amikor Donald kacsa és Pluto rendre laposra verik egymsát – és utána, mintha misem történt volna, újra felkelnek. A képernyőn izomagyú birkózók verik be egymsá koponyáját ordító tömeg előtt. Majd pedig azt látja hogy akét ember szeretkezik, vagy hpgy levágják egymsá fejét.
- De mi történik azokkal a gyerkekkel, akik még alig szereztek tapasztalatot a passzív médiával?
- A gyerek agya meg fogja próbálni ezt az új képet, akármiylen zavaró is az, egy meglévő höz illeszteni, hogy megértse azt.A benyomásait az emberek közötti kommunikáció egyik formájaként fogja tárolni: nagyon fontos hogy a szülők akkor világosan elmagyarázzák: ez nem a másokkal való egüttélés kívánatos formája. Ha valaki ezt tenné veled a valóságban akkor az borzasztóan fájna neked.
- A gyerekeknek tehát nemcsak olyan feladatokra van szükségük, amelyek a fejlődésükben segítik, hanem oylane meberekre is akik vezetik őket.- Igen. Sűrgősen oylan példaképekre van szükségük, akik segítenek nekik abban, hoyg ne kerülhessenek bele kétes közösségekbe és ne állíttassanak megkérdőjelezhető feladatok elé. Akkor romlik el mindig a dolog, ha a gyerekek nem tudják képességeiket kibontakoztatni.
Ehhez megint a felnőttek kellenenk. A komputeripar csak a keresletet elégíti ki. És amíg lesz elég szülő, aki enm érti meg, hoyg a gyerekeinek olyan szükséghletei vannak melyeket a reális világban nem tudnak kielégíteni, addig növekedni fog akínálat a digitális médiából. És ha a gyerkek iylen kürölmnyke között nőnek fel, akkor a fejlődéskhöz szükslges feladatokat ott fogják keresni. Érdemes elgondolkodni azon, mi lesz abból a társadalomból, melynek gyerekei elbúcsúznak a reális világtól. Melynek eredménye egy olyan agy, amely optimálisan alkalmazkodott egy internetes cirtuális valósághoz és a komputerjátékokhoz.
- Ön tudja ezt igazolni neurológiailag?
- Már rendelkezésünkre állnak olyan tanulmányok meyek bizonyítják: sehol máshol nem tanul az ember olyan jól kézügyességet, pontosabban szólva ujjtechnikát, mint egy billentyűzet kezeléskeor vagy sms írásakor. Ez nyomokat hagy az agyban. Így az utóbbi tíz évebn sokkal nagyobb lett a fiatalok agyénak azon régiója, amely a hüvelykujjat irányítja.
Ott alakultak ki egyre finomabb, sűrűbb hálózatok, melyek lehetővé teszik a számukra a bámulatosan gyors hüvelykujjmozgásokat. A fiatalok úgy fejlesztik az agyukat, hoyg optimálisan alkalmazkodjék ezekhez a követelményekhez. Most már csak az a kérdés, hoyg a jövő társadalmában fontos-e az hogy az ember hüvelykujját a lehető leggyorsabban mozgatni tudja. A gyerekek ezt a kérdést még nem tudják megválaszolni – a felnőttekre vár ez a feladat.
Fordította: Nemes Gáspár
(Élet és tudomány 2009/13)