A korai tapasztalatok meghatározzák a többi emberhez való viszonyulásunk módját. Ez a minden egyes ember mögött ott húzódó láthatatlan történet." - írja Sue Gerhardt A szükséges szeretet az affektusok hatása a kisgyermek agyfejlődésére című könyvében ami a napokban jelent meg magyarul. (eredeti címe: Why love matters: how affection shapes a baby's brain)
Az agy, mint azt Fónagy Péter a korai kötődés témájának egyik legtekintélyesebb kutatója írja: „közösségi szerv”. Nem elszigeteltségben hanem másokkal való interkacióban formálódik ki elménk és szerveződnek érzelmeink. Ami azt jelenti, hogy az érzelmi válaszaink egész életünkre kialakító erők elsődlegesen érzelmi tapasztalatoknak a mintázata, amelyeket a másokkal való viszonyulásainkban, ezen belül is legfőképpen csecsemőkorunk során élünk át. És habár ezek a mintázatok nincsenek kőbevésve, nagyon nehéz változtatni rajtuk.
Világító neon betükkel kéne az éjszaki égre felírni, hogy az orbitofrontális kéreg, ami olyan alapvetően határozza meg emberlétünket, szinte teljes egészében a születést követően fejlődik ki és a tipegős korig kialakulatlan. Ez az agyterület a csecsemő társas kapcsolataiban személyesen átélt tapasztalatai alapján jön létre. Ezáltal ugyanis minden emberi lény ahhoz a sajátos környezethez tud alkalmazkodni ami őt körülveszi. A csecsemők agyát tehát a közösség idősebb tagjai programozzák be, így ahhoz a családhoz és társadalmi csoporthoz adaptálódunk amelyben élnünk kell. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy az agynak eme társas részének kifejlesztésére csak egy bizonyos kritikus időszakban nyílik lehetőség. A romániai árvaházakban felnőtt gyerekekkel zajló vizsgálatok kimutatták, hogy ha a nullától hároméves korig terjedő időszakban a gyermek teljesen híján van ezeknek a társas tapasztalatoknak, akkor alig van rá remény, hogy e hiányzó képességek helyreálljanak vagy hogy agyának e területe megfelelő módon kifejlődjék. A csecsemő saját erejéből tehát nem képes agyának társas, az érzelmi intelligenciáért felelős részét fejleszteni.
Freud az emberi élet motorjának az ösztönöket és késztetéseket látta, melyek a személyiség felszíne alatt húzódnak meg. Tény, hogy a csecsmők testébe, agyába látahatalan mintázatok vésődtek be. Nem tudunk felidézni kisbabakorunkból semmit, ez a korszak mégis meghatározza elvárásainket és viselkedésünket. A testi működés és az érzelmi viselkedés számos aspektusa társas interkaciókban nyeri el formáját. Rosszul gondozott csecsemő intenzívebben és más biokémiai mintázattal reagál a stresszre,mint egy olyan csecsemő akivel jól bántak. De hogyan is kell ezt érteni? Ami a gyermek számára döntőnek tűnik az az hogy szülője, gondozója számára érzelmileg elérhető legyen, hogy megértse jelzéseit és szabályozza állapotát. Ezt ugyanis a csecsemő maga nem tudja szabályozni vagy csak nagyon elemi formában (pl mikor az ujját szopja mert éhes). Ha az édesanya örömét leli a gyermekével való foglalkozásban, akkor a gyermeke érzi, hogy az interakció egy másik személlyel milyen örömforrás. Ha kettőjük viszonyát ez a gyönyörteli interakciósorozat jellemzi akkor felépül a gyermek prefrontális kérge és kifejlődik az önszabályozásra és az összetett társas kapcsolatokra irányuló képessége. Az anya vegetatív idegrendszere a gyermek idegrendszerével kommunikál és ezért is olyan természetes karba venni és úgy megnyugtatni egy csecsemőt. A gyermek szívritmusa kimutathatóan szinkornizálódik a szülőével. Genetikai örökségünk kibontakozása attól függ mennyi ilyan jó és kellemes élmény éri a kisgyermeket. A sok pozitív tapasztalat által az agy sűrűbben szövötté válik, az idegsejtek között több kapcsolat jön létre. Különösen 6-12hónapos kor között robbanászerű ez a növekedés. Éppen akkorra éri el csúcspontját amikor az önálló mozgás képessége a járással koronázódik meg.
A negatív reakció az első életévekben pontosan ezért nagyon meghatározó. Ha az édesanya rosszallóan néz gyermekére, akkor megnövekszik az olyan stresszhormonok koncentrációja a vérben, mint a kortizol, mely megállítja a jó érzést okozó kémiai vegyületek termelését. A gyermek pszichológiai és fiziológiai állapota így erősen függ szülei vagy gondozói szabályozó tevékenységétől. A depressziós anya, aki ráadásul el van vágva megszokott erőforrásaitól ahonnan feltöltődhet és még esetleg egy támogató közösség sincs mellette, maga is károsítja gyermeke stresszkezelő képességét, mely kihat a felnőttkori érzelmi életre is. Egy ilyen édesanya nem elérhető a gyermek számára, nem tud gyorsan reagálni, ráhangolódni gyermeke szükségleteire és kielégíteni azt.
A megfelelő időzítés a szülői feladatok kritikus mozzanata, gyermekünk mikor válik képessé kisebb-nagyobb önkontrollra vagy önállóságra nem könyvekből megtanulható. Az élő kapcsolatokban az időzítés egyfajta művészet, nem tudomány. A gyermek lassan kibontakozó képességeinek megítélését gyakran akadályozza a függőséggel szembeni türelmetlenség. Ez kultúra- és tapasztalatfüggő. Van hogy a társadalmi elvárások kényszerítenek, hogy a függetlenedést siettesék a szülők, van hogy maga a szülő neveltetése szab gátat annak, hogy megérezze vagy kivárja az érési folyamat végét és olyan kihívások elé állítsa gyermekét amire már készen áll. A sírni hagyás és a túl korai vagy hosszú szeparáció aláássa a gyermek szülőbe és a világba vetett bizalmát. Szabályozó személy hiányában két dolgot tehetnek vagy még hangosabban sírnak vagy mentálisan visszahúzódnak. A fájdalom, a kiszolgáltatottság a harcolj vagy menekülj genetikai programot indítja be. Nagyítsd fel az érzéseket vagy minimalizáld azokat. Bármelyik módon talál megoldást, az önszabályozás alapfolyamata sérül és másoktól vagy túl sokat vagy túl keveset fog követelni felnőtt korában. Az emlőskísérletek azt mutatják, hogy a korai elválasztás erőteljes hatást fejt ki az immunrendszerre is. Viszont az érintések serkentik az immunrendszert, így a meghitt korai tapasztalatok valószínüleg segítenek egy erősebb védelmi rendszer kiépülésében. A csecsemőkori gondoskodás tehát nem csak a későbbi érzelmi életre van nagy hatással, hanem a felnőttkori testi betegségek kialakulásában is szerepet játszik.
Amikor az emberek között stressz és konfliktus lép fel, döntő jelentőségű tudnunk azt, hogy egy pozitív viszony visszaállítható. Ez alkotja a szülő és a gyermek közötti kapcsolat lényegét és ez az alapja az érzelmi biztonságnak és az önbizalomnak. Olyan helyreállító rendszer ez amely a gyermek korai életkszakszában alakul ki és egyéves korbna kezd működni. A biztonságosan kötődő gyermek megtanulja, hogy szülei meg fogják nyugtatni és vígasztalni, ha valamilyen rossz élmény éri ésnem fogják hagyni hogy túl sokáig szenvedjen. De ha ehelyett a ygermek azt tanulja meg, hogy vigasztalásért hiába fordul anyjához, akkor képtelen lesz a stressz fogságából kitörtni. Felnőve képtelenek lesznek fájdalmas érzéseiket és a másokkal való konfliktusaikat kezelni. Ez egy szabályozási probléma, ami nem veleszületett, hanem tanult. A depressziós felnőttek szabályozási stílusa a harcolj vagy menekülj stratégiáján alapul. Ahelyett, hogy aktív módon megoldanák másokkal való kapcsolatuk során fellépő problémákat, kibeszélnék a dolgot, bíznának benne, hogy valamilyen megoldást sikerül majd találniuk, hajlamosak vagy visszahúzódni vagy pedig agresszívan rátámadni a másikra.
folyt.köv. :)
(készült Sue Gerhardt: A szükséges szeretet című könyvéből )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése