Együttalvás: egy kisbaba szerint

Volt egyszer egy baba, aki az édesanyjával aludt.

Mielőtt megszülettem, gondolja a baba, vártam az éjszakát. Anya távol volt attól a külső zajtól, és nyugodtan aludtam el a megszokott és szeretett neszekre. Anya hangjaira. Mielőtt megszület­tem, együtt aludtunk, és ez jó volt.
Mikor világra jöttem, az alvóhelyem megváltozott, de Anya nem. Most is együtt vagyunk éjszaka, ahogy kilenc hónapig mindig. Ideges voltam az új világ miatt, amit még nem értettem, de éjszaka nem féltem, Anya és én együtt aludtunk, és ez tetszett.
Szeretem az éjszakát. Nappal Maminak folyton akad valami dolga. De éjszaka ráér. Mindig a közelben van, odakúszhatok hozzá és szopizhatok, ahányszor csak megéhezem. Pici a pocim és az anyatejcsit könnyen feldolgo­zom, gyakran kell hát szopiznom. De mert Mami és én együtt alszunk, soha nem vagyok sokáig éhes, és ez nagyon jó érzés.

Nem ismerek jobb alvóhelyet, mint a Mami mellett. Hallottam, hogy Magdi néném vett nekem egy csoda ágyat. Vannak benne műanyag állatkát, amik mozognak, ha megérintem őket, és kis harangok, amik csengnek­-bongnak az érintésemre. Néhányan úgy gondolják, a babáknak a saját ágyukban a helyük, de nem hiszem, hogy szeretném ezt. Az az ágy nem mozog, és nem beszél, és nem énekel nekem. Csak nyikorog. És sötét, és kemény és magányos. Ki van mellettem ott, amikor felébredek? Szeretem, ha éjszaka kinyúlhatok, és megérinthetem Mamit. Szeretem a bőre érintését, és ahogy szuszog. Magdi néni nagyon kedves. Sose mondjuk majd el neki, hogy nem szeretem a kiságyakat. Mami mondta, hogy beledobálhatom a játékaim, ha majd nagyobb leszek. Jó ketrec lesz belőle a macimnak és az elefántomnak. Én Mamival fogok aludni. Ez jó érzés.

Már sokat nőttem. Ehhez egy csomó energia kell, így többet eszem. Jó hogy Anya kéznél van egész éjszaka, mert tényleg kell a sok finom tejcsi. Éjszaka finomabb a tej, talán mert Anya nyugodtabb. Gyakran felkelek és megnézem, minden rendben van-e. Aztán szopizom kicsit, de nem zavarok senkit. Tényleg gyorsan növök, mert nem vesztegetem az erőm aggódásra. Egyébként is még túl kicsi vagyok az aggódásra. Amúgy sincs miért aggódnom, Anya és én együtt alszunk, és én jól érzem magam.

Néha Anyának rossz napja van, és nem tud elaludni. De amint elkezd szoptatni, tudod mi történik? Elálmosodik, és néha előbb alszik el, mint én. Segítünk egymásnak elaludni. Mivel Anyával alszom, ő jól érzi magát.
Néha nekem is van rossz napom vagy rossz éjszakám. Ideges vagyok és nyűgös. Jön a fogam, ég a popsim, eldugul az orrom (egy kisbabának tiszta orr kell a légzéshez, tudod). Amikor nem érzem jól magam, megnyugtató dolog, hogy csak ki kell nyúlnom, és megérinthetem Anyát vagy Apát. Szopizom egy kicsit és visszaalszom. Mindnyájan jól érezzük magunkat.
Anyának folyton könyveket hoznak a barátai, és elmondják, hogy nem kellene mindig rohanni hozzám, ha sírok. Olyan szörnyű hangzású szavakat használnak, mint „manipu­láció”. Anya csak nevet és azt mondja, ő belőlem olvas, nem könyvekből. Úgy örülök, hogy figyel rám! Egyre jobb anya lesz. Együtt alszunk, figyelünk egymásra, és jól érezzük magunkat.

Szeretek lefeküdni. Annyi figyelmet kapok. Senki más nincs itt, csak Anya, Apa és én. Az ágyunk nem csupa csoda, de mind elférünk benne. Anya mondta Nagyinak, ne költsön ennyi pénzt arra, hogy „csoda dolgok”-at vegyen nekem. Nagyi hozott egy olyan macit, amiből valakinek az anyukája beszél. Nem olyan a hangja, mint Anyának, és ha megfogod, semmit se csinál. Miért kellene egy kisbabának megszokni más anyuka hangját? Az én kedvenc macim az anyukám. Ha hozzá bújok, ő is visszaölel. Éjszaka együtt alszunk, megérintjük egymást és jól érezzük magunkat.

Mostanában kezdem jobban megismerni Apát. Nem vagyok biztos benne, hogy szeretett velem aludni kezdetben. Ő olyan nagy és én olyan kicsi vagyok. Mindketten féltünk kicsit. Ráadásul elég zajos voltam pár hónapja. Egy éjszaka Apa azt mondta, ideje lenne abban a borzasztó kiságyban aludnom. Tényleg szeretek Apával aludni, és most már ő is szeret velem aludni. Egész nap alig látom. Nagyon elfoglalt, sokat dolgozik. Jó együtt lenni vele éjszaka. Apa és én együtt alszunk, és jól érezzük magunkat.

Soha nem kell hangosan és sokáig sírnom, hogy figyeljenek rám, ha szükségem van valamire, még ha nem is akarok többet, mint hogy fölvegyenek és beszéljenek hozzám. A nap nagy részét Anya karjában töltöm, vagy a babahordozóban, Anya mellett. Ő tudja, hogy boldoggá tesz, ha azokkal lehetek, akik szeretnek. Ha anya nem venne föl mikor sírok, nem is tudnám, mit tegyek. Azt hiszem, föladnám, és feküdnék némán. De én tudom, hogy a világ ennél jobb hely. Hogyan érezhetném jól magam, ha Anya egyedül hagyna a sötétben? Minden jó, ha együtt alszunk.

Egyszer majd felnövök és elmegyek otthonról, megházaso­dom, és saját gyerekeim lesznek. És tudod, hol fognak aludni? Velem, természetesen. Miért, talán másképp is lehet? Együtt alszunk, és jól érezzük magunkat.

Forrás: www.lll.hu Sears: Nighttime Parenting

Sajnos ez nem egy túl jó fordítás. Ha valakinek megvan angolul, szívesen venném és lefordítanám újra!

Fog aludni? Rajtad is múlik!

Amíg meg nem születik az első gyereked, az alvás jó esetben természetes része az életednek. De az első hetekben biztosan elgondolkodsz: vagy a gyerek nem működik jól, vagy te. Néhány hét múlva eljön a pillanat, amikor MINDENT tudni akarsz az alvásról. Segítünk!

Miért alszunk?
A legelfogadottabb elmélet szerint az agy, mint a számítógépek programja, alvás közben állítja helyre a szervezet ébrenlét alatt elszenvedett károsodását, regenerálja az idegrendszert. Az álom pedig nem más, mint a bennünket ért hatások, adatok feldolgozása.

Miben különböznek és miben hasonlítanak a felnőttek és a gyerekek alvási szokásai?
A felnőttnek és a gyereknek is szüksége van szertartásokra ahhoz, hogy a napi stressz és a rengeteg inger után nyugalmi állapotba kerülhessen. Érthetetlen, miért várják el a felnőttek a kisgyerektől, hogy azonnal elaludjon, miközben erre sok esetben ők maguk sem képesek.Ne gondold, hogy alvászavarral állsz szemben, ha csemetédnek több időre van szüksége az elalváshoz, ennek ugyanis evolúciós magyarázata van. Az alvás rendkívül kiszolgáltatott állapot, amely alatt elveszítjük a kontrollt testünk felett, az izomtónus szinte nullára csökken. Azért is igénylik a kicsik a szülői segítséget, mert ez a kiszolgáltatottság feszültséget és félelmet kelt bennük. Ilyenkor még nagyobb szükségük van a biztonságot adó szülői jelenlétre. A felnőttek szendergésen keresztül jutnak el a mély álom fázisába, s alvásuk alatt több időt is töltenek ott. Náluk az aktív, álmodó szakasz kevesebb, és leginkább hajnalban tapasztalható. A gyerekek ezzel ellentétben inkább az aktív alvásban töltenek több időt.

Úgy érzem, mindig akkor ébred, amikor én a legjobban alszom. Ez igaz, vagy már üldözési mániám van?
Míg a felnőttek alvási ciklusai körülbelül másfél órásak, addig a csecsemők ciklusai ennél rövidebbek, ötven-hatvan percesek, ezért az éjjeli felébredés szempontjából kritikus perióduson óránként vagy még annál is gyakrabban átesnek. Nagy az esélye, hogy az ébredés épp a te mély alvásod idejére esik. A csecsemők ráadásul nem alszanak olyan mélyen, mint mi, felnőttek. Nemcsak arról van szó, hogy hosszabb ideig tart, mire elalszanak, és gyakoribbak az éjjeli ébredés szempontjából kritikus periódusaik, hanem arról is, hogy náluk kétszer annyi az aktív alvás, mint nálunk, felnőtteknél.

Miért rendelte ezt így a természet? Nem fejlődne jobban, ha egész éjjel mélyen aludna?
A gyakoribb aktív alvási szakaszoknak és ébredéseknek életmentő szerepe van: aprócska babánk gyomra ugyanis igencsak pirinyó, így többször van szüksége táplálékra, valamint bármilyen probléma adódna, akár orrdugulás, akár lehűlés vagy túlmelegedés, neki pár perc is számít a túlélésben. A felszínes alvás, gyakori ébredés megóvja a babát a hirtelen csecsemőhaláltól is.

Hogy fogom túlélni?
Először is szánj arra időt, hogy megismerd a kicsi alvási szokásait! Ha tudod, melyek a kritikus pontok, arra is rájössz, mivel tudod őt segíteni. Van, akinek már az is elegendő, ha érzi a szülő jelenlétét, vagy ha az anya halkan dúdolgat, esetleg a kezét a fészkelődni kezdő baba hátára teszi. A mocorgás azt jelzi, hogy a baba a felületes alvás szakaszába lépett. Ám vannak, akiknek szorosabb testi kontaktusra van szükségük az álomba merüléshez: ilyenkor ne sajnáld az időt, szoptasd meg, ringasd, vagy fektesd a mellkasodra!

Mitől függ, hogy jó alvó lesz-e a gyerekem?
Minden ember más. Ez az állítás nemcsak a felnőttekre, hanem már a picikre is igaz: van, aki szinte segítség nélkül képes elaludni, rövidebb ébredésből visszaaludni, ám olyan is akad, akinek ehhez szüksége van a szüleire is. Ezért nem érdemes azon bosszankodnod, hogy a barátnőd csemetéje úgy alszik, akár a mormota, a tied pedig igencsak próbára teszi az erődet. Az alvási szokások sokkal inkább a gyerek temperamentumától függnek, semmint a szülők altatási praktikáitól, az alvás nem a szülői rátermettség fokmérője. Egy nyugodt Buddhából sosem lesz pörgős örökmozgó, és ez fordítva is igaz. Gondolj arra, hogy ez legfeljebb pár évig tart, hiszen ki látott már olyan iskolást, akit ringatni kell elalvás előtt?

Mikor közelít egymáshoz az alvásritmusunk?
Ne számíts egyenes irányú változásra, az alvásgörbe hullámzó. Az első három hónapban a pici csecsemők ritkán alszanak négy óránál tovább anélkül, hogy szükségük lenne táplálékra vagy a közelségedre. Viszont általában összesen tizennégy-tizennyolc órát töltenek alvással naponta. Három és hat hónapos kor között a legtöbb kisbaba nyugodtabb. Napközben hosszabb ideig vannak ébren, és éjjel akár öt órát is alhatnak egyfolytában. Hat hónapos kor körül újra számíthatsz éjszakai ébredésekre. Jó hír, hogy az idő múlásával az ébredések száma csökken, és a baba egyre könnyebben tud visszaaludni. Ezt hívják a szakemberek az alvás érésének. És bár a kisbabák valamikor az első életév második felében biztosan „megérnek” az alvásra, sokan továbbra is felébrednek. Ekkor viszont már más okok állnak a háttérben.

Miért ébred éjjel még féléves kora után is?
Gyakoribbá válnak az olyan kellemetlenségek, mint például a nátha vagy a fogzási fájdalom. A mozgásfejlődése felgyorsul: ül, mászik, jár, nem csoda, ha a babád éjjel is fel-felébred a nappal átélt élmények hatására. Nagyjából nyolc-kilenc hónapos kor körül a gyerek félni kezd, ha egyedül hagyják. Ennek is evolúciós okai vannak. A legtöbb élőlény már újszülöttként képes helyváltoztató mozgásra, így az anya követésére, ennek pedig fontos szerepe van az életben maradás szempontjából. Az embernél azért csak a nyolcadik-kilencedik hónap tájékán alakul ki igazán a kötődés, és ennek jeleként a szeparációs félelem, mert ekkorra lesz képes követni a biztonságot jelentő személyt. Eddig a korig elvileg nem fordulhat elő, hogy az anyja eltávolodjon tőle, tehát nem kell félnie attól, hogy egyedül hagyják.

Együtt vagy külön?
Számos országban, például Kínában annyira magától értetődő az együtt alvás, hogy – valószínűleg éppen emiatt – a bölcsőhalál oly ritka, hogy nincs is rá elnevezés. Az anya teste jelenti a természetes környezetet a csecsemő számára. Szoros együttlétük jótékonyan hat a kicsi testhőmérsékletére, az ébrenlét-alvás ritmusára, anyagcseréjére, hormonszintjeire, szívritmusára, légzésére, immunrendszerének működésére, az enzimek termelődésére. Ráadásul a babák úgy lettek „kitalálva”, hogy édesanyjukba kapaszkodva élnek, akinek folyamatos mozgása biztosítja az életmentő megébredést (ami nem egyenlő a felébredéssel). Az együtt alvás a természetes, a külön alvás már a nyugati kultúra terméke, a felnőttek igénye. Nem rontod el azzal, ha magatokhoz veszed, sőt jót teszel vele. Az együtt alvás persze nem kötelező. A főszabály, hogy úgy aludjatok, ahogy az egész családnak jó.

Hagyjam sírni?
Egyes szakemberek azt javasolják, hagyjuk a gyereket, hogy „kiordítsa magát”. Ez a módszer azért ártalmas, mert a baba nem tudja megnyugtatni önmagát, szinte sokkos állapotba kerül, szabálytalan lesz a légzése és a szívritmusa. Annyit tehet, hogy feladja és elalszik, mivel nem reagáltak egyre kétségbeesettebb jelzésére, ám nem nyugszik meg, ezért gyakran fel fog ébredni. Sok szakértő riogatja azzal az amúgy is tanácstalan szülőket, hogy a síró baba felemelésével, vigasztalásával csupán egy rossz szokást rögzítenek, amelyen később nem lesznek képesek változtatni. Ennek épp az ellenkezője igaz: az a baba, aki az elején megkapott minden biztonságot, később kevésbé fog szorongani, félni.

Hogy tehetem jobbá az éjszakákat?
– A testkontaktus szinte mindig hatásos, akár simogatásról, akár együtt alvásról van szó.
– A rítusok, például a meseolvasás, azért lényegesek, mert a babában a biztonság érzetét keltik.
– A felnőtt hangulata a gyerekre is hat. Ha feszült az anya, a baba nem érzi magát biztonságban, ezért nem alszik el. Altatás előtt mindig próbálj megnyugodni, vagy ha nagyon feldúlt vagy, bízd apára!
– A lefekvés előtt két órával ne adj a gyereknek húst, szénsavas italokat, csokoládét, mert ezek a serkentő hatású dopamint (agyi hírvivő) aktiválják. Inkább szénhidrát-tartalmú ételt egyen, amilyen, mondjuk, a banán, amely álmosító szerotonint szabadít fel.
– Ha fél a gyerek, komolyan kell venni aggodalmait, és segíteni, hogy el tudjon lazulni. A megfelelő alvóhely kialakítása, a békés légkör, a tompa fények segítik az elalvást.
– Túl sok vagy túl intenzív inger hatására nyugtalanabb lesz a baba, hiszen kizökken megszokott napirendjéből. Erre nyaralás, költözés, nagy családi ünnepek idején is számíthatsz.
– Még a felnőttre is igaz, hogy minél több időt tölt a szabadban, minél többet mozog, annál könnyebb az elalvás.

Jean Orsolya Kismama magazin 2009. 09. 24.
Szaktanácsadó: Csóka Szilvia biológus, www.kotodes.hu

Különalvás, miiii? :D

Eddig nem írtam saját élményeimről az együttalvással kapcsolatban, de most meg kell tegyem. Lili ugyanis tegnap nélkülem töltötte az éjszakát.
Édasapjával szeretett nagyszüleihez utazott Székesfehérvárra és megbeszéltük, hogy ha úgy jön ki a lépés ott is alszanak. Bepakoltam a hálózsákját reggel, kérdezte is, hogy miért és mondtam neki, hogy ha lesz kedved ottalszol a Fehérmamáéknál- azt mondta jó. Este fél10kor az operában ért az SMS: Lilivel ittalszunk.
Napközben nem aludt, de jókedvűen és rengeteg programmal teltek az órák estig, amikor is Csaba megkérdezte, hogy akkor hazainduljanak-e vagy ittaludjanak. Erre mondta Lili, hogy maradjanak. Így elkezdtek lefekvéshez készülődni, ágyazni és Lili kérte, hogy a Mama aludjon vele az ágyon és Apa -ahogy szokott- a földön. Lili megjegyezte, hogy ha Anya alszik itt akkor van szopi. Ennyi említés történt rólam. Sok mese következtett könyvből, aztán villanyoltás és ment a mese fejből. És Lili elaludt. Ott, nélkülem, szopi nélkül, mindennélkül a Mamája testközelében és Édesapjával egy légtérben.

Aki együttalszik és sokáig szoptat, az azt hiszem átérzi mindennek jelentőségét és azt az érzést, hogy nem számolunk vele, hogy ez egyszer eljön és éveken át virrasztunk, félálomban szoptatunk, ébredünk, rezdülünk és el is felejtjük, hogy ez nem tart örökké. És egyszercsak megérik a gyermekünk arra, hogy mindez nélkülünk is megy. Mint amikor sokáig fogjuk a kezét, míg egyedül nem tud járni, aztán egyszercsak elengedi és maga teszi meg a lépéseket. Nem eröltetjük, nem sürgetjük, nem akarjuk, hogy minnél előbb, minnél gyorsabban nélkülünk bekövetkezzen. Volt valami egészen csodálatos ebben, hogy nem is gondoltunk rá igazán, nem terveztük, csak úgy megtörtént. Szépen. És nem az a szép, ebben, hogy nem sírt vagy hogy nem volt fenn egész éjjel engem emlegetve, hanem, hogy tudta, hogy megteheti, hogy sír, hogy kifejezheti érzelmeit, szomorúságát, fájdalmát, de nem volt benne egy csepp rossz érzés sem. Készen állt erre már, testben, lélekben. És ezt megérni határtalan boldogság mindkettőnknek Csabával. Ő ma egész nap erről beszélt, nem is tudott másról.

Lili éjjel többször is felébredt. Nem sírt, egyszer kérte, hogy gyújtsanak villanyt és a Mamával menjenek ki. A Mama persze ölbevette és kivitte az előszobába, mire visszaértek a hálóba Lili aludt megint. Következő ébredésnél csak felült, kürölnézett és aludt tovább. Nem kérdezett, tudott mindent. Hogy biztonságban van, gondoskodnak róla és én nem tűntem el örökre. Ezt erősítette minden tettünk éjjel-nappal amióta megszületett. És hogy mit kapott ő és mit kaptam én, hogy átélhettem mindezt vele az leírhatatlan.
Lili január 21-én volt 2,5éves.

Éjszakai ébredések

Az alábbi cikk a La Leche Liga magyarországi honlapjáról való és arról szól, hogy az éjszakai ébredések nem csak természetesek és gyakoriak, de jó anya-gyerek kapcsolatot is feltételez, ha gyermekünk éjjel is jelzi, hogy szüksége van ránk, hiszen akkor tudja, hogy választ is fog kapni rá.

Az éjszakai ébredés a jó szülő-gyermek kapcsolatra utal

A szülők gyakran nagyon megerőltetőnek tartják kisbabájuk vagy kisgyermekük éjszakai ébredését és abban reménykednek, hogy a kicsi mihamarabb átalussza az éjszakát. Egy mostanában napvilágot látott tanulmány teljesen új megvilágításba helyezi az éjszakai ébredést és az álomba kísérést egyaránt.A szülőknek leggyakrabban feltett kérdések egyike a súlygyarapodás mellett az éjszaka átalvására vonatkozik. A „na és hogy alszik éjszaka?” kezdetű kérdés minden kisbabáról, kisgyerekről zajló beszélgetés fontos része, ezzel is azt hangsúlyozva, mennyire nagy jelentőséggel bír a szülők zavartalan alvása.Elég egy pillantást vetni a könyvesboltok polcaira, azok is azt mutatják, hogy a szülőket és az alvással foglalkozó könyvek szerzőit is igencsak foglalkoztatja ez a téma. Ráadásul ezek a könyvek többnyire mind azzal foglalkoznak, hogyan lehet egy kisbabát vagy egy kisgyermeket rávenni arra, hogy minél hamarabb elaludjon egyedül, majd fel se ébredjen egész éjjel illetve, hogyan lehet megváltoztatni „rossz” alvási szokásait. „Rossz” alvási szokásnak a szülők és a társadalom elvárásaitól eltérőt szokás nevezni. Csak kevés olyan könyv létezik, amely arról szól, miért és hogyan alszanak másként a gyermekek, mint a felnőttek és ezzel a gyermek iránti megértésért, alvási szokásainak elfogadásáért szállnak síkra.
Az elalvás elválást jelent
Az Orvosi Pszichológiai Intézet Giessenben1 egy vizsgálat során a kisgyermekek alvási szokásait és ezzel összefüggésben kötődési minőségét vizsgálta. A kutatók abból indultak ki, hogy az elalvás egyfajta elválás, a felébredés pedig egy olyan helyzet, mint az elválást követő újraegyesülés, újra egymásra találás. Biztonsággal kötődő és bizonytalanul kötődő gyermekek alvási szokásait vizsgálták.A biztonsággal kötődő kicsik az elválással kapcsolatos érzéseiket, a negatívakat is nyíltan kimutatták. Mindeközben bizakodtak abban, hogy a mama visszajön és visszatérése után szemmel láthatóan nagyon örültek.Ezzel szemben a bizonytalan kötődésű gyermekek külsőleg teljesen rezzenéstelenül viselték az elválást és a visszatérést egyaránt. Viselkedésükből arra lehet következtetni, hogy nem akarták negatív érzéseiket kimutatni de a kötődést is elnyomták magukban, ami arra vezethető vissza, hogy a bizonytalan kötődésű gyermekek mamái gyermekeikkel visszautasítóan viselkednek.
Az ébredés egy szükséglet
A vizsgálat kimutatta, hogy a biztonsággal kötődő gyermekek ritkábban alszanak el egyedül és gyakrabban felébrednek éjszaka, mint bizonytalan kötődésű társaik. Az éjszakai ébredés és a kisgyermek igénye arra, hogy szülei szeretettel álomba kísérjék tehát nem egy rossz szokás vagy viselkedési minta, amiről le kell nevelni őt, hanem a biztonságos szülő-gyermek kapcsolat jele.
De semmiképp se vonjuk le a tanulmány alapján azt a hibás következtetést, hogy az a gyermek, aki már kiskorában is hosszan képes aludni vagy egyedül elalszik, az nem kötődik biztonsággal a szüleihez.
Denise Both
fordította: Somogyi Boglárka
Megjelent: Wirbelwind, a LLLCH német nyelvű újságja 2007. január/február1 Nicola Nolte, Wielfried Pott, Ursula Pauli-Pott: Alvászavarok és a kötődés minősége kisgyerekkorban Med 2006.

Ki akar egyedül aludni?

A családi ágyban térünk nyugovóra

Elismert orvos biztosítja a szülőket, hogy a gyakori ébredés normális.

És biztonságos együttaludni gyermekeddel.

Kisbabák és az alvás.
Néha úgy tűnhet mintha a kettő kizárná egymást, és az alvástéma csak rosszabodik amikor az újdonsult kismamát folyton arról kérdezik: Jó baba? Átalussza már az éjszakát?
Nem rosszindulatból jön, de ezek a kérdések gyakran arra engednek következtetni, hogy valami nincs esetleg rendben vele, sőt velünk szülőkkel is valami baj lehet, és nem normális, hogy nem hajlandó átaludni az éjszakát gyermekünk,. Esetleg azon aggódunk, hogy hosszú távú esetleg örökre beidegződött rossz szokást hagyunk kibontakozni azzal, hogy nem akadályozzuk meg a gyakori ébredéseket, amit csak fokoz a csontokig hatoló fáradtság érzése reggelente. Aggódunk, hogy mi magunk sem aludhatjuk át soha többé az éjszakát.
Ezen aggodalmak tükrében, és a széleskörű nyomás hatására, mely szerint eleget kell tennünk a csecsemő alvás társadalmi normáinak, aligha vallanánk be az igazi éjszakai szokásainkat miszerint gyakran áthozzuk a gyerekünket az ágyunkba, mert ez az egytlen módja annak, hogy pihenhessünk. És újra csak aggódunk, hogy a gyermekünk jóllétét – akár az életet kockáztatjuk. Azon morfondírozunk, hogy a kisbabák mikor változtak meg ennyire vagy ősanyáink és más anyák más kultúrákban hasonló dilemmákkal néznek e szembe.
És néha amikor sötét és csönd van, melengetően hat ránk anyák és gyermekiek képe, akik alszanak és ébrednek a világ minden táján, egy világméretű éjszakai gondoskodás részeként, estétől reggelig.
Végülis nem is olyan rosszak az éjszakák.

Kisbabák alvása.
Az egyik probléma, amivel ma az újdonsült anyának meg kell küzdenie az a meggyőződés, hogy a csecsemő alvása gyorsan ugyanolyanná válik mint a felnőtté. Ettől lesz az éjszaka átalvása egy fontos cél. Ez az elgondolás, ami egy félreértésen alapszik, nemcsak további táptalaja a rossz információknak, de küzdelmes perceket is okoz édesanyáknak, csecsemőknek és családoknak egyaránt.
Az édesanyák ugyanis gyorsan rájönnek, hogy a babáik nem követik a felnőtt mintát más viselkedésterületeken, mint pl evés, motoroskészségek, nappalialvás, tehát logikus, hogy az éjszakai alvásmintáik is egyediek és fejlődnek. Mindez a babák idegrendszerének és agyának éretlenségéből fakad: a csecsemő agya csak egy negyede a majdani felnőtt méretének, más állatoknál csupán fele ez az arány. Ez a tény teszi a fajok közt az embergyereket a legkevésbé életképessé és szülői gondoskodástól legjobban függővé.

Szeparáció és szorongás.
Pszichológiai értelemben az anyaközelsége éjjel-nappal biztonságot nyújt, ez az amit minden főemlősbébi elvár. Ehhez hasonlóan amikor a csecsemő egyedülmarad, értsd nincs fizikai kontaktusban a mamájával vagy gondozójával, a kisbaba idegrendszere vészjelzőként fog működni és a gyermek be van programozva, hogy sírással tiltakozzon, ami az evolúció évmilliói alatt alakult ki. Ez magyarázza, hogy miért sírnak a kisbabák, amikor megpróbáljuk lerakni őket, akár éjjel, akár nappal és megmagyarázza azt a folytonos szükségletüket is, hogy biztonságot adó fizikai közelségben legyenek gondozójukkal.
Nagyon is lehetséges, hogy jelentős és visszafordíthatatlan hatása van a kisbabákra annak, ha el kell válniuk anyjuktól, különösen az első hetekben, és ha a szeparáció tartós és a kisbaba súlyos stressz jeleit mutatja, minthogy más fajoknál is így van ez. A súlyos stressz azt jelenti amikor egy magányos sírásrohamot elcsendesedés követ és fizikai és érzelmi magábazuhanás. Ez az ellenállás, majd lemondás egy válaszreakció, amely kifejezetten magas kortizol stresszhormon szinttel jár. Egy ilyen magas kortizolszint végleges elváltozást hagyhat fontos agyi területeken, mint pl az amygdala és a hippcampus, ami a memóriafejlődéssel van összefüggésbe és különösen érzékeny a stresszre.
Ezek a kutatási eredmények nagyon óvatossá kellenne, hogy tegyenek minket olyan módszerek használatánál mint pl „hagyni, hogy kisírja magát” mely arra hivatott, hogy megtanítsa a kisbabákat hosszabban aludni. Ezek a módszerek egész biztosan beindítják az ellenállás-lemondás válaszreakciót és magas kortizolszintet okoznak- még bennünk is, akik hosszú percekig hallgatjuk az üvöltő gyerekünket.

Modern alvási elrendezések.
Habár az egyedül alvás lett a norma és megkövetelt sok nyugati kultúrában, valójában ez egy nagyon is mai és társadalmi jelenség.
Nyugati társadalmakban általános gyakorlat volt az együttalvás. Anya és szoptatott kisbabája egy ágyban áludt 2éves korig kb 150évvel ezelőttig. Az idösebb gyerekek a testvéreikkel vagy távolabbi családtagokkal aludtak vagy a felsőbb társadalmi osztályoknál szolgával vagy szolgálólánnyal. A 20században azonban a nagyon gazdag családok elkezdtek háló lakórészeket építeni a házakba, hogy minden gyerek külön alhasson. Az a tévhit járta, hogy a bölcsőágyi halált anyák okozzák, akik ráfekszenek és megfullasztják gyermekeiket. Ez a tévhit további anyákat tántorított el az együttalvástól. A jelenlegi bölcsőhalállal és együttalvással kapcslatos ajánlások tovább rontották a helyzetet.
Ez a váltás az egyedül alvás irányában nem egy globális jelenség-világszerte sok anya alszik a gyermekével. Egy 1971-es antropológiai felmérés szerint melyben 186 kultúra vett részt, minden egyes kultúrában a kisbaba karnyújtásnyira aludt egy embertől és a kultúrák 2/3ában anya és gyermeke egy ágyban aludt. Nemrégiben készült tanulmányok azt mutatják, hogy az együttalvás széleskörben elterjedt; például egy 2000-ben, Amerikában készült felmérés alapján a szülők 47.3% állítja, hogy együttaludt kisbabájával időnként, 13%-uk egy ágyban aludt szüleivel. Ne felejtsük el, hogy az együttalvást, különösen az egy ágyban alvást, nem sokan vallják be, hiszen egyes szülők, akik időnként ágyukba hozzák gyermekeiket nem tekintik magukat együttalvóknak. Egy brit tanulmány szerint mely részletesen kitért az együttalvásra, a brit szülők 70% osztotta meg ágyát gyermekével az első 3 hónapban.

A biztonságos együttalvás.
A fejlett országokban, a bölcsőhalál az első számú gyermekhalálozási ok 1hónpos és 1 éves kor között és a bölcsőhalál gyakorisága 2 és 4 hónap között tetőzik. Az elmúlt évtizedekben, a kutatók számos tényezőt kivizsgáltak, amely növelheti vagy csökkentheti a bölcsőhalál kockázatát és ezek között megtalálható az együttalvás is. Áttörés jelent, hogy felsimerték a hason altatást, mint rizikófaktort, és a világméretű „altass háton” kampány drasztikusan csökkentette a bölcsőhalál eseteket. Különösen azokban a nyugati társadalmakban, ahol a bölcsőhalál adatok magasak. Nemrégiben készült tanulmányok, melyeket lentebb részletesen tárgyalunk, vizsgálták az összefüggést a bölcsőhalál és az egy ágyban alvás között, és habár az eredmények ellentmodásosak, fény derült bizonyos dolgokra.
Számos, nagykiterjedésű és eset-kizárásos tanulmány vizsgálta a kapcsolatot az együttalvás és a bölcsőhalál között, kizárva pl azokat az eseteket ahol más, már ismert faktorok befolyásolták a bölcsőhalál előfordulását. Egy nagyon részletes brit tanulmány, Peter Blair és kollégái által, azt találta, hogy amint kizárták az anyai alkoholfogyasztást, dohányzást és a paplan és takarók hasznlatát, valamint a nagyfokú fáradtságot és azt a helyzetet amikor túl sok ember volt egy háztartásban, az együttalvás nem találták veszélyesnek. Ezek a faktorok különösen fontosak 14hétnél fiatalabb gyermekek esetében. Egy másik újzélandi tanulmányban, csak akkor volt rizikófaktor az együttalvás, ha az anya dohányzott, és/vagy a terhesség alatt is. Egy Chicago városi tanulmány nem talált rizikót abban, ha egy nemdohnyzó szülő egy ágyban aludt gyermekével. Más kutatók is arra a következtetéásre jutottak a bölcsőhalál tekintetében, hogy az egy ágyban alvás más rizikó faktorokkal együtt jelentkezik, mint pl tínédzser anyák, szegénység, afroamerikai, altatási pozició (nem háton), veszélyt jelentő párnák, takarók, más együtt alvó nagyobb gyerekek, vagy heverőn és más nem biztonságod alkalmatosságon. Azok az esettanulmányok, amelyek az együttalvást veszélyesnek találták, nem vették figyelmbe ezekt a tényezőket, különösen a takarók és párnákat nem.
Az egy ágyban alvás és más együttalvási elrendezések egyre népszerűbbek, ezért még fontosabb, hogy a szülők tudják hogyan tehetik biztosnásogossá. Az Unicef és más orvosi szervezetk is azonusultak ezzel a szemlélettel.

Hogyan aludjunk a fáradt gyermekekkel.
Akármilyen biztonságos és evolúciós szepmontból előnyös az egy ágyban alvás, nem szentírás, és nem minden babának és szülönek felel meg. Sok család, más kultúrákban is, különböző együttalvási formációt válszt, amelyek nekik megfelelnek. Például, ha a szülőknek szükségük van több térre, mint amit az egy ágyabn alvás megenged, akkor a bölcsőt, rácsoságyat is lehet a hálószobába rakni vagy a gyermek ágyát a szülők ágya mellé tolni. A fentemlített tanulmányok ismeretében én mindig azt tanácsolom a szülőknek, hogy legalábbis a párhetes csecsmőjüket vigyék saját hálószobájukba. James J. McKenna és Thomas McDade azt állítja, hogy a biztosnágos együttalvás azt biztosítja, hogy legalább két érzékkel figyelhetjük a kisbabát: láthatjuk és hallhatjuk is őket, ha együttalszunk velük.
A csecsemők és a kisgyerekek általában hamarabb merülnek álomba, ha nem egyedül vannak és biztosnágban érzik magukat. A szoptatott kisbabák csak úgy mint édesanyjuk, kiélvezhetik a nyugtató hormonok áradását a testükben, mint pl. bétaendorfin és oxitocin, amely együtt a legjobb természetes altató. Sok édesanya, magam is, kisbabáját és totyogó korú kisgyermekét is szívesen álomba szoptatja, különösen nappali alváskor.

Hogyan aludjuk, mi szülők.
A gyermekeink alvása körüli felhajtás talán nem is arról szól, hogy képesek e átaludni az éjszakát, hanem a ami vélt háborítatlan alvászsükségletünkről. A kutatások és más kultúrák szájhagyománya azt mutatja, hogy nem mindenütt ez az elvárás, és nem tartják alvásproblémának világszerte az újdonsült anyukák, ha gyermekük sűrűn ébred éjjelente. Ha saját alvásszükségletünkre koncentrálunk nagyon egyszerű megoldásokhoz jutunk. Nappal egy kis alvást ajánlok minden ujdonsült anyukának. Legalább egy óra vízsznitesen, amíg a kisbabád alszik, amit az idősebb gyerek alvásával össze lehet egyeztetni; már 15perc is ajándék. Ez egy jobb befektetés a családi béke érdekében, mint a takarítás vagy más munka amíg a kisbaba alszik. Fontos, hogy tudjuk, hogy ez az időszak elmúlik, ahogy a kisbabák érnek és egyre idősebbek lesznek.
A házimunkát sem árt megosztani a házastárssal vagy más felnőttel. Az édesapák kítűnöek erre a feladatra. Az elsőszámú szabály volt számomra amikor kisgyermekeim voltak, hogy ágyban kell lenni napi 12órát mondjuk este 8tól reggel 8ig.
Ez persze nehezebb amikor az anya főállásban dolgozik, de az együttalvás ilyenkor biztosítja a nappal elmulasztott testkontaktust is. Fordított gondoskodás - ahogy egy kanadai 4 gyermekes édesanya nevezte.

Éjjel nappal gondoskodni nagyon nagy munka egy édesanyának, amelyhez sok segítségre és támogatásra van szüksége. Ahogy az ausztrál képregényrajzoló mondja: meg kell tanulni lazítani és pihenni, érezni a fárdtságot és megfelelő helyet találni neki az életünkben, meglesz a jutalma. Tehát megéri semmittenni és pihenni!

(Mothering magazin 2009. január-februári szám, The Solace of the Family Bed, írta: Dr. Sarah J. Buckley)

Interjú egy német agykutatóval a tv/számítógép hatásáról

Itt is olvashatod, hiba nélkül: http://gyerekmusor.blog.hu/2012/11/03/virtualis_vilagok_buvoleteben?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook&utm_campaign=blhshare


Már régóta adós vagyok ezzel az interjúval sok embernek, így most begépeltem és itt mindenki megtalálja.

A digitális média és a gyermeki agy
Virtuális világok bűvöletében

Gerald Hüther professor, az egyik eligsmertebb német agykutató és neuropszichológus a GEOkompakt, gyermek-fejlődéspszichológiai témájú számában megjelent interjúben elmagyarázza, hoyg mi történik azon gyermekek agyában akik sokat tévéznek vagy számítógépeznek.
- Professzor Úr, Ön neurobiológusként azt kutatja, hogyan hat a média az emberi agy fejlődésére. Tudna nekünk egy gyerekeknek szóló jó tévéműsort vagy komputerjátékot ajánlani?- Nem, és ilyesfajta ajánlások nem is visznek minket előrébb. Mert úgy csak egy felszínes eszmecserébe bonyolódnánk a kínálatok tartalmi minőségéről-ezt azonban jobb elkerülni.


Az 1951-ben született Gerald Hüther professzor az egyik legismertebb német agykutató és fejlődés-neuropszichológus, a Neurobiologocal Reserach Unit at the Psychiatric Department, University of Göttingen valamint a Center for Neurobiological Prevention Reserach at the University of Göttingen (Psychiatric Clinic) and the University of Mannheim/ Heidelberg (Institute of Public Health) vezetője, társalapítója WIN-Future nevű interdiszciplináris információs hálózati projektnek. Jelentős nemzetközi publikációi mellett számos népszerű sé sok kiadást megért tudományos szakkönyv szerzője is, mint pl. a Bedienungsanleitung für ein menschüches Gehim (Kezelési útmutató az emberi agyhoz) a Biologie der Angst (A félelem biológiája) a Die Macht der inneren Bilder (A belső képek hatalma), vagy a Wolfgang Bergmannal közösen írott és reményeink szerint hamarosan magyarul is megjelenő Computersüchtig (Komputerfüggő) c. Könyve, amely a fenti interjúban tárgyalt jelenségek átfogó és alapos értlemezését tartalmazza.
A másik, hogy nem is kell sokáig keresgélnie: nagyon gyorsan talál öt olyan tanulmányt, amely kimutatja Önnek, hogy állítólag milyen jó is a gyerekek számára a tévézés. További öt tanulmány ezzel szemben viszont azt fogja bizonyítani, hogy a televízió rossz. Ez a vita teljesen haszontalan a szülők számára. Én nem tartalmakról beszélek, hanem messzebbről közelítem meg a kérdést.
Néhán évvel ezelőtt mi neurobiológusok még úgy gondoltuk, hogy a genetikai programok automatikusan létrehozzák az összes kapcsolatot az agyban. A komplex neuronális hálózatokat tehát, melyek gondolkodásunkat, az érzelmeinket, a cselekvéseinket irányítják, genetikailga programozottnak tarottuk. Azonban már tudjuk, hogy hosszú távon cska olyan kapcsolatok jönnek létre a gyermek agyában, amelyek a konkrét életvilágban is rendszeresen aktiválódnak. Amit nem használunk az elsorvad. A genetiaki programok arról gondoskodnak, hogy először nagy többlet jöjjön létre idegsejtkapcsolatokból.
Az agyunkban lévő legfontosabbb neuronális áramkörök kialakításához elsősorban arra van szükségük a gyerekeknek, hogy megtapasztalják saját testüket. És ezt nem a képernyő előtt ülve szerzik meg, függetlenül attól, hogy mi megy a tévében.
- Miért olyan meghatározóak a testi tapasztalatok?
- Csak az tudja kognitív képességeit kibontakoztatni, akiben kialakul a megfelelő testérzet. Már vannak olyan tanulmányok, melyek bizonyítják: azok az alsó tagozatos gyerkek, akik jók matekból, különösen jól tudnak egynesúlyozni is. Az ember úgy szeri meg a háromdimenziós és absztrakt gondokodáshoz, illetve a matematikához szüksége feltételeket, hogy megtanulja egynsúlyban tartani a testét. Amint a gyerek a tévé előtt ül, enm érzi többé a testét. Nem mászik, nem ugrál nem egynesúlyoz, ső tnem mászik fára sem – azaz nem atestének tanuláésával tölti az időt.
- A gyerekeknek tehát minél többet kellene mozogniuk?
- Igen, de nem feltétlenül hegyet mászniuk. At egyik legcsodálatosabb testtanulási gyakorlat az éneklés. Eközben ugyanis a gyermek agyának olyan virtuóz ,ódon kell a hangszallagokat modulálnia, hogy hajszállpontosan a megfelelő hang jöjjön ki. Ez a lehető legjobb fonommotorikus gyakrolat, és ugyanakkkor ez a feltétele minden későbbi, nagyon differenciált gondolkodásmódnak is.
Ráadásul az éneklés esetében egy nagyon komplex kreatív teljesítményről van szó. Hiszen a gyerekeknek egész dalt fejben kell tartania ahhoz, hoyg egzakt módon a megfelelő időpontban eltalálja amegfelelő hangot. És a kórusban megtanul alkalmazkodni is a többiekhez – amely a szociális kompetencia egyik feltétele.
Eznkvül a gyerkek valami csodálatos dolgot is megtapasztalnak: azt ugyanis, hogy nem tudnak féleni ha énekelünk. Ma már tudják a neurobiológusok, hogy a felszabadult agy éneklélés közebn nem képes félelemérzésket mobilizálni. Ezért énekel az ember évezredeke óta lefelé menet a pincébe. Nem azért, hogy elijessze az egereket.
- Hol csapódnak le az ilyen tapasztalatok, hol alakulnak ki a neuronális áramkötrök?- Az agyunk legbonyolultabb részén, az ugynevezett prefrontális kortexben. Ez közvetlenül a homlok mögött található.Ott fejlődik ki az önmagunkról alkotott képünk. És ezzel együtt aza késztetésünk, hogy a világ felé fordoljunk, hogy cselekvéseket tervezzünk, impulzusokat kontrolláljunk és elvislejük a frusztrációkat.
Ennek kora gyerekkorunkben, kb. 6 éves korunkig kell kialakulnia. A mindezért felelős hálózatok a frontállebenyben azonban csak akkor fejlődhetnek ki, ha a gyerek megszerzi ezeket a tapasztalatokat. Ilyan élmények pdeig akkor érik elsősorban, ha olyan dolgokkal foglalkozik, melyeket képes megérteni és alakítani is tud rajtuk. Ez azonban ma egyer nehezebb.
- Mi az oka ennek?
- A gyerekek világa ugyanolyan erősen megváltozott, mint a felnőtteké. Ma már nem vagyunk képesek felfogni, hogyan is működnek lényegében a hétköznapi használati tárgyaink. Régebben másképp volt ez. Minden készülék értehtő volt. A bicikli, a gőzgép, még az autó is. Egy gyerek szét tudta szerelni a vekkert, megvizsgálhatta a belsejében lévő fogaskerekeket – és ezzl megfejthette a mögötte lévő mechanizmust. Ma, az információs társadalom korában a dolgok gyakran olya bonyolultsak, hogy az okot és okozatot csak nehezen vagy egyáltalán nem tudjuk felfogni.
- Hogy hat mindez a gyermekek agyára?
- Az agyunk mindig ahhoz alkalmazkodik amit lelkesedéssel végzünk. A múlt században az meberek a gépekért lelkesedtek és azzal azonosították magukat. Sőt ezt a gépgondolkodást magukar is alkalmazták. Ez aztán kihat a nyelvre is: a szívünket pumpának nevezzük és elkopott izületekről beszélünk, melyeket kicserélünk.
De most hirtelen beköszöntött ez az új korszak. Egyer nehezebb lesz megértni az okokat és okozatokat. Például, hogy miért is mozog a nyíl a képernyőn jobbra ha mozgatjuk az egeret. Az értelmi összefüggéseknek ez a hiánya azt eredményezi, hogy a gyerekeket egyszer csak nem fogja érdekelni a kauzalitás. Ez az emberi agy fejlődésének egyszerű konzekvenciája. Kvázi metanulják, hoyg a dolgokat a mögöttük rejlő értelem megragadása nélkül kell elfogdaniuk. Sok digitális média nemcsak hogy nem érthető, hanem ráadásul, hanem ráadásul, nagyon kevés lehetőséggel is kínálkozik a képernyőn folyó történésekbe való aktív beleszólásra. A legegyszerűbb példa erre: a tévékészülék esetében nem tudunk máson változtatni, mint a program kiválszatásán. Amikor először ültetünk kisgyerket a tévé elé, még beszélgetnek a készülékkel. Mondják a nyúlnak, hogy hol leselkedika róka. Megpróbálnak tehát aktívan részt venni a történésekben. Ezt tanítitta nekik az eddigi – virtuális média nélküli – tapasztalatuk. Néhány hetes tévézés utána azonban a legtöbben rezignáltan veszik tudomásul, hoyg nem szólhatnak bele tevékenyen a dolgok alakításába és feladják, azaz: megkérdőjelezik az önhatákonyságuk egy részét.
- Ez azonabn fontos eleme a gyermekfejlődésnek.
- Igen, és csak majd a saját tapasztalatai alapján fejlődik ki a homloklebenyben – egy nagyon komplex neuronális hálóként. Az ismerethorizontjukat bővítendő, a gyerekeknek az új élményeiket egy értelmi kontextusba kell helyezniük. Az agyunk ugyanis csak akkor tud megtanulni vmit, ah azúj benyomásokat egy olyan, már meglévő mintához kapcsolhatja hozzá, amely a korábbi tapasztalatok által jött létre. Ez egy rendkívül kreatív folymaat.
A gyerek megpróbálja tehát az újat a régihez illezsteni. De ehhez előbb úgymond keresgélni kezd az agyában. Egy produktív nyugtalanság keletkezik, mindaddig, mígnem egyszercsak passzol az ingerminta. Akkor aztán a káosz az agyban harmóniává alakul át. Ez az a bizonyos aha-élmény.
És eközben aktivizálódik a jutalmazási rendszer. Az idegsejtek „boldogsághormont” bocsátanak ki. Minden apró, saját teljesítményként elért sikerélmény olyan boldogítóan hat, mintha egyszerre egy ksi kokaint és heroint vettünk volna be. Ezzel szemben rettenetesen nehéz filmnézésben aktívan, kreatívan benne lenni. Ezért jó volna, ha a gyerekek a beiskolázás előtt lehetőleg egyáltalán nem kerülnének kapcsolatba tévékészüléskkel vagy computerrel.
- De hát egy könyv cselekményét is készen kapjuk. Az olvasás is passzív tevékenység.
- Ha egy gyerek olvas, akkor közben agytechnikailag rengeteg dolog történik. A betűket szavakká rakja össze. A szavak és mondatok képekké alakulnak át, fantáziavilágokká. Amit a gyerek agya elolvasott az megjelenik lelki szemei aelőtt. Piroska megy az erdőben. Itt egy gyerek sem a betűket látja. Ez hihetetlen fantáziateljesítmény: feketéből és fehérből egy képet megalkotni. Ezzel szemben egy Harry Potter-film semmit sem ér. Mielőtt bekapcsolhatná az ember a fantáziáját, már ott is a következő kép. Csak az viszi valóban előrébb az embert, amiért saját maga megdolgozott.
- Ön tehát úgy gondolja, hogy a gyerekeknek feladatokra van szükségük?- Az agy számára a valódi kihívások, kalandok a döntőek. A nagybácsival pecázni, házat építeni, fára vagy megmászni egy hegyet. A kalandok tettek mindnyájunkat erőssé. Mam már bizonyítani tudják az idegtudósok ezt az összefüggést: a gyerkeknek életük során lehetőleg minnél több kihívással kell megbírkózniuk ahhoz, hogy az agyukban létrejöhessenek a legfontosabb hálózatok. A gyerekeknek tehát szükségük van egy oyann világra, amelyben az interkativitásnka igen nagy szerep jut. Mégpedig nem a virtuális, hanem a realási élet össezfüggéseiben.
- Később is ki tudják építeni a gyerekek az agyukban a neuronális hálókat?
- Ha akritikus periódsu már elmúlt és a test szabályozásához szükséges és fontos hálózatok cska gyéren alakulta ki akkor a gyerek nem rendelkezik jó testérzéssel. Mindazonáltal az agy egészéletünkön át alakítható marad. Egy 8-10 éves gyerek si prfitál utólag minde olyan tapasztalaból, melyet most szerez. Azonban egész más lesz a motivációj arra, hoyg a testét tréningezze. A tanulási folyamat ,ár nem intuitive és automatikusan zajlik. A gyerekek szégyelllik magukat a deficitjeik miatt, kicsúfolják őket – és félelemmel tanulnak ami nem jó alap.
- Feltéve, hoyg 6 éves korban már kialakultak az agyban a fontos neuronális hálók: védve vannak ekkora a gyerekek minden mediális veszélytől?
- Nem feltétlenül. Mivel sok gyereket az a veszély fenyeget, hogy elveszenk a virtuális világokban.
- A számítósgépes játékokra gondol?
- Igen többek között. Mert akkor válik a dolgo veszélyessé, ha a digitális médiát arra használják a gyerekek, hogy az alapvető szükségleteiket kielégíték. Ebből miden embernek kettő van.
Az egyik a tartozni akarok vhová. A másik a teljesíteni akarok vmit. Az eslőszükségletben a kötődés, a másodikban a szabadság iránti vágy fejeződik ki. A srácok elsősorban attól szenvednek a mi társadalmunkban, hogy cska ritkán van lehetőségük arra hogy vmi teljesíthessenek. Nem találnak igazi feladatokat, amelyek a fejlődséükben segíthetnék őket. Ugyanis épp ezek segítségével építik fel a gyerekek az önképüket, identitásukat.
Nyilvánvaló, hoyg sok szülő enm is tudja már milyen is lenne egy ilyen, a gyerek fejlődését elősegítő feladat. A gyereknek saját magának kell azt megkeresnie, és ennek a feladatnak valóban nehéznek és hosszantartónak kell lennie. A végén aztán úgy leszünk vele, mint amikor felmászunk egy hegyre: csak ül ott fenn az ember és egyszerűen érzi: boldog. Az a jele annak, hoyg a ygerek igazi feladatot oldott meg, hoyg ilyenkor nincs szüksége külső dícsértre, jól elvan egymaga is.
Ma elsősorban a fiúk abban látják meg feladatukat, hogy tökélyre fejlesszék magukat a komputerjátékokban. Mert ott a versenyeken megmutathatják, milyen jók. De éppen ezek a feladatok nem alkalmasak arr, hoyg segítsáék őket reaális életben való eligazodásra.
- Kik különösen veszélyeztetett gyerekek?
- A német iskolások kereken 40 százaléka szorongva megy iskolába. Elsősorban a fiúk azok, akik iskola után rögtön odaülnek a computerhez. Legalább 1-2órányi lövöldözős játékra van szükségük. A computer számukra frusztráció leépítésének eszközéül szolgál. Azáltal, hogy helytálnak a virtuális világ kínálta kalandokban, szörnyeket mészárolnak le és győztesekké válnak, kiuata találnak a tehetetlenségből, a felhalmozódott agresszióból. Egy sajátos teljesítmnnyel építik le frusztrációjukat.
- Tehát ismét a jutalmazási rendszer lép akcióba?
- Pontosan. Úgy mintha a gyerekek egy csodálatos, új élettapasztalatra tettek volna szert. Ez a tapasztalat azonban egy olyan életvilágra vonatkozi, amely nem létezik a valóságban. Neurobiológiailag nézve ez végzetes: a gyerek olyan élethelyzetekre edzi magát ami cska a képernyőn fordul elő. A számítógépek még ráadsául az ellenőrizhetőség illúzióját is keltik. Amikor egy gyerek egy másikkal játszik, akkor azt tapasztalaj, hogy a valóságban nem minden kontrollálható. Egy msáik ember nem mindig azt teszi, amit mi magunk szeretnénk.
Aoznkívül sok srác játék közben már nem is érzékeli a testét. Nincs többé szükségük alvásra, nem reagálnak az éheség vagy szomjúság jelzéseire. Dél-kelet-Ázsiában már be uis következtek az első olyan esetek, amikor számítógép előtt ülve éhenhalatk és kiszáradtak komputerfüggő fiatalok.
- Ön elsőrorban fiúkról beszél. De mit csinálnak a lányok a komputerrel?- Ők csetelnek. A lányok erősebben érzik a szükségét annak, hogy valahova tartozzanak és kapcsolatot építsenek ki. Aztán ha ez nem is sikerül igazán, akkor a csetelsé bizonyos mértékig pótkielégítésként bevethető a hiányzó közelség és kötődés ellen. Eyg olyan baránővel, akiben megbízhatok nem kell minden 5 percben dumcsiznom. Az, hoyg a lányok annyit beszélnek, inkább annak a jele, hogy tulajdonképpen elbizonytalanodtak és nem bízhatnak a kapcsolat tartósságában, szilárdságában. Ahhoz hasonlóan, mint amikor a csibék anyjukat hívják.
- És a valóságos szociális kapcsolatok elsorvadnak?- Ennek szükégszerűen így kell lennie. Csak akkor tudnak egymásik emberrel való igazi kapcsolatot ápolni, ha együtt is vannak azzal. Minden más csak virtuálsi kapcsolat. Hisz virtuális terekben az emberek nincsenek teljes mivoltukban jelen. Nincs illatuk szaguk, a mozgásuk és egyéb megnyiévánulásaik életszerűtlenek. A való életben történő találkozások sajátosságai a virtualistásban nem fordulnak elő. A csetelés során csupán írásban kommunikálnak.
- Miről tudják felismerni a szülők, hoyg a ygereküket beszippantotta a virtuálsi világ? És hogyan tudják gyerekeiket feneygető mentális elszegényedéstől védeni?
- Ha egy gyerek inkébb a komputer előtt ül, ahelyett, hogy odakinn futkozna, rohangálna és a többiekkel játszana, tehát ha nem elégíti ki a természetes szükségeleteit, akkor aggasztó a dolog, erre a szülőknek már reagálnia kell. De nem úgy, hoyg tiltásokat foglamaznak meg. Sokkal inkább meg kell próbálniuk olyan, a realálsi világból jövő kihívásokat kínálni a gyerkeiknek, amelyeknek azok meg is tudnak felelni. Kalandokat, váratlan eseményeket, meglepő sőt akár még veszélyes helyzeteket is, melyeket a gyerek elgyőzhet, hogy aztán ezektől edződjék. A szülőknek tahát ezen széles komputersztrádák mellé vmi mást is el kell ültetniük utódaik fejében. Sok szülő ázsiai küzdősportokra, sátortáboroskirándulásos nyaralásra iratja be csemetéjét vagy kisbebb gyerekek gondozását bízza rá.
Néhányukon az is segít ha idősebb embereket tanítanak a moputer és az internet használatára. Ezeke aygerekek aztán később el fognak tudni beszélgeti másokkal és képesek lesznek arra hogy közösen oldjanak meg problémákat. Neki ugyanis az agy érése szempontjából meghatározó években a reális tapasztalati világ széles spektrumát nyújtják szüleik.
Azok a ygereke viszont akik a komputervilágokba merülnek el, túlságosan is gyorsan tanulják meg ot: minden úgy működik, hogy megnyomjuk a megfelelő gombot. Nem tolerálnak többé semmilyen hibát, nem viselik el a friusztrációkat, és enm képesek többé az impulzusaikat kontrollálni. A valódi világban már képtelenek eligazodni.
Viszont ha a gyerekek részei egy élő közösségnek, és valahogy úgy élnek át kalandokat, mint pl a cserkészek, akkor sokkal ritkábban kerülnek a virtuális világok bűkörébe, kevesebbet játszanak a komputerrel és messez nem néznek anniy tévét. A későbbi életük során is kevesebb szorongáso zavar alakul ki náluk és nem leszenk oylan bizonytalanok. Igazi egészséges személyiséggé válnak.
- Tegyük fel, hoyg egy ilyen személyiség alakul ki: mint minden fiatal, ez a gyerek si ki fogja próbálni a kimputerjátékokat és az internetet. A társaihoz hasonlóan ő is létre akar majd hozni egy cset-profilt. Miylen veszélyek adódnak ebből.
- Egy gyerek sem születik komputerfügőnek. És soha nem az erős, jó kapcsolatteremtő képességgel rendelkező, életvidám, nyitott, kíváncsi és kreatív gyerkek azok, akik az elektromos médiák bűvöletében esnek. Náluk én nem látok veszélyt. Ők a komputereket annak fogják tekinteni amiknek lenniük is kellene: az agy hatékony használatát szolgáló segédeszköznek. Az internet olyan gigantikus tudástárként fedezik fel maguknak, mely lehetővé teszi számukra, hoyg reális élet kérdéseit megválaszolják.
- De mi történik egy 10éves gyerek agyában amikor véltelenül egy pronográf vagy valami szörnyű tartalmú internetoldalra téved? Nme éri eközben nagy sokk?
- Nem feltétlenül. Attól függ, milyen a családi körynezet, iletve hogy milyen szerepet tölt be otthonában a média. Ami nálunk felnőtteknél a borzalmas brutalitás jele az sok kiskölyök számár aúgy jelenik meg mint az egymással való közlekedés sok lehetséges formája közül az egyik. Egy olyan gyerek akit a passzív médiafogyazsáts eltompít mégcsak megítélni sem fogja tudni, amit ott lát. A tapasztalat azt diktáűlja neki hogy ezen a képernyőn mindenféle dolog megtörténhet.
Hol azt látja, hogy kergeti a róka a nyulat. Hol pedig azt, hogy nevetnek az emberek amikor Donald kacsa és Pluto rendre laposra verik egymsát – és utána, mintha misem történt volna, újra felkelnek. A képernyőn izomagyú birkózók verik be egymsá koponyáját ordító tömeg előtt. Majd pedig azt látja hogy akét ember szeretkezik, vagy hpgy levágják egymsá fejét.
- De mi történik azokkal a gyerkekkel, akik még alig szereztek tapasztalatot a passzív médiával?
- A gyerek agya meg fogja próbálni ezt az új képet, akármiylen zavaró is az, egy meglévő höz illeszteni, hogy megértse azt.A benyomásait az emberek közötti kommunikáció egyik formájaként fogja tárolni: nagyon fontos hogy a szülők akkor világosan elmagyarázzák: ez nem a másokkal való egüttélés kívánatos formája. Ha valaki ezt tenné veled a valóságban akkor az borzasztóan fájna neked.
- A gyerekeknek tehát nemcsak olyan feladatokra van szükségük, amelyek a fejlődésükben segítik, hanem oylane meberekre is akik vezetik őket.- Igen. Sűrgősen oylan példaképekre van szükségük, akik segítenek nekik abban, hoyg ne kerülhessenek bele kétes közösségekbe és ne állíttassanak megkérdőjelezhető feladatok elé. Akkor romlik el mindig a dolog, ha a gyerekek nem tudják képességeiket kibontakoztatni.
Ehhez megint a felnőttek kellenenk. A komputeripar csak a keresletet elégíti ki. És amíg lesz elég szülő, aki enm érti meg, hoyg a gyerekeinek olyan szükséghletei vannak melyeket a reális világban nem tudnak kielégíteni, addig növekedni fog akínálat a digitális médiából. És ha a gyerkek iylen kürölmnyke között nőnek fel, akkor a fejlődéskhöz szükslges feladatokat ott fogják keresni. Érdemes elgondolkodni azon, mi lesz abból a társadalomból, melynek gyerekei elbúcsúznak a reális világtól. Melynek eredménye egy olyan agy, amely optimálisan alkalmazkodott egy internetes cirtuális valósághoz és a komputerjátékokhoz.
- Ön tudja ezt igazolni neurológiailag?
- Már rendelkezésünkre állnak olyan tanulmányok meyek bizonyítják: sehol máshol nem tanul az ember olyan jól kézügyességet, pontosabban szólva ujjtechnikát, mint egy billentyűzet kezeléskeor vagy sms írásakor. Ez nyomokat hagy az agyban. Így az utóbbi tíz évebn sokkal nagyobb lett a fiatalok agyénak azon régiója, amely a hüvelykujjat irányítja.
Ott alakultak ki egyre finomabb, sűrűbb hálózatok, melyek lehetővé teszik a számukra a bámulatosan gyors hüvelykujjmozgásokat. A fiatalok úgy fejlesztik az agyukat, hoyg optimálisan alkalmazkodjék ezekhez a követelményekhez. Most már csak az a kérdés, hoyg a jövő társadalmában fontos-e az hogy az ember hüvelykujját a lehető leggyorsabban mozgatni tudja. A gyerekek ezt a kérdést még nem tudják megválaszolni – a felnőttekre vár ez a feladat.
Fordította: Nemes Gáspár
(Élet és tudomány 2009/13)

Hogyan hat gyermekünkre a gondoskodás? II.rész

A kutatók eddig a pontig azt tudták tisztázni, hogy a gyermeknek válszkészség kell. Ennek pedig sem túl soknak, sem túl kevésnek kell lennie, hanem éppen megfelelő mennyiségűnek. Nem kell tehát a gyermeknek minden igényére szorongva ugrani, de az sem jó ha túl sokáig figyelmen kívül hagyjuk azokat, hanem az a fajat válaszkészség kell, amivel egy magabiztos szülő rendelkezik általában. A sok nagyszerű kísérlet és ellenőrzés végeredménye egy egészen egyszerű dolog: alkalmazkodni kell a szülőnek. Mégpedig a saját adott gyermek egyedül rá jellemző igényeihez és annak megfelelően reagálni. Egy félénk gyermeknek másfajta gondozásra van szüksége, mint egy kifeléfordulónak. Egy fáradt csecsemőnek is másra van szüksége mint egy unottnak. Minden gyermek rá szabott válaszokat igényel, nem pedig konfekciót, bármilyne jó indulatú is legyen az. Minden egyes helyzet sajátos megközelítést igényel. Ez nem meglepő hiszen saját felnőtt létünkben is mindig az adott helyzethez alkalmazkodó válaszra van szükségünk. Ha minket valami elszomorít akkor hiába kedvesek az emberek, az valójában ugyanúgy az érzéseink elfojtására kényszerít bennünket. Sokkal jobb ha azt érezzük, hogy mások reagálnak az érzéseinkre, megértik azokat és segítenek kifejezni, megoldást találni. Ez az érzelmi szabályozás lényege: valaki reagál az adott pillanat eseményeire és veled együtt dolgozza fel az érzéseidet. Gyakran sajnos a szülő szabályozási nehézségei tehetik lehetetlenné számára hogy gyermekére hangolódjon és szabályozza őt. Ha a csecsemő nem kapja meg a szabályozáshoz szükséges válaszokat akkor saját maga próbálja magát szabályozni. Ez azonban olyan szabályozási mintázatok kialakulásához vezetnek melyek védekezőek. Akár úgy, hogy igyekeznek saját erejükre támaszkodni, akár úgy, hogy érzelmileg követelődzőké válnak vagy éppen a kettő között ingadoznak. Érezelmeik nélkülözik a levezetésükhöz szükséges csatornákat: vagy elárasztják őket vagy működésne kívül szorulnak. Mi magunk sajnos ritkán vagyunk tudatában az elkerülő manővereknek. A korán kialakult stratégiák, hogy az igényeinkre valakitől választ kapjunk vagy hogy megvédjük magunkat másoktól, tartóssá válnak. E defenzivitás ellenététe a nyitottság. Az egészséges érzelmi élet akadályok nélkül folyik. Érzések jönnek mennek. Amikor felbukkannak észrevesszük öket reagálunk és feldolgozzuk. Nem ragadnak be. A jó szabályozással rendelkezők képesek érzéseiket másokkal egyeztetni, képesek hangulataiknak és igényeiknek hangot adni és érvényt szerezni. Miközben saját érzéseimet képes vagyok szabadon megélni, a másokra adott érzelmi válaszaimat is kezelni tudom.
Ez az elképzelés igen messze áll a freudiánus gondolkodástól ahol mindeki maga képes kontrollálni ösztönös késztetéseit és szembeszáll egyedül a természet hatalmával. Nem feltételezi, hogy az indivídum a másokkal való interkaciók nyomán jön létre és hogy mindekit a saját korai szabályozásával kapcsolatos meghatározó élmények formáltak, amelyket felnőttkorban a másokkal kialakított érzelmi kapcsolatai továbbra is fenntartanak. A düh amiért szülők nem segítettetek bizonyos érzésekkel való megbírkózásban, elfojtódnak, mert nem volt biztonságos érezni őket, mert erősen függ a szülők létfenntartó és szabályozó segítségétől még a gyermek. Ezek alvó állapotban, feldolgozatlanul, a stressz pillanataiban törnek fel. Az a tudat, hogy beállhat a kommunikációban bármilyen zavar és az mégis megjavítható, a kapcsolatba vetett bizalom és annak a tudása, hogy a szabályozás mindig helyreállítható csecsemőkorunkból jön. A stresszválasz és a korai agyfejlődés területén végzett újabb kutatások kibővítették e jelenségre vonatkozó ismereteinket és megerősítették a kötődéselmélet tudományos hitelességét.

A csecsemő folyamatos igényeinek biológiai alapjai vannak, nem tud várni, mert nincs fogalma az időről. Azonban csecsemők a legfurcsább kürölmények között is tudnak fejlődni ha elegendő figyelmet kapnak. A probléma ott keződik ha nem kapnak figyelmet vagy a figyelem ellenséges és kritikus. Az ilyen negatív tapasztalatok hatása felnőtt korukig elkíséri őket és különböző pszichés betegségek forrásai lehetnek.
A korai tapasztalat meg tudja változtatni az agy biokémiai szerkezetét. Az apa és anya viselkedésmintái beleégnek a gyermek idegpályáiba.Ezeket az ismétlődő tapasztalatokat a gyermek megtanulja és az érzelmek által érintett idegpályák szempontjából ezek határozzák majd meg, hogy későbbi közeli kapcsolataik során milyen várakozással fordulnak majd mások felé. Ha bízunk benne, hogy a számunkra fontos másik válaszolni fog, amikor szükségem lesz rá és ismerjük hogyan nyugtassuk meg magunkat akkor vissza tudjuk nyerni egyensúlyunkat. Ha nem akkor szorongunk és vagy túlzó követelésekkel fordulunk mások felé vagy elfojtjuk és nem beszélünk érzéseinkről.

Az egyszerűbben élő társadalmakban a csecsemők és a gyermekek mindig jelen vannak. Tág tér nyílik arra, hogy a gyermeket karba vegyék, megnyugtassák, tanítsák és megtanulják, hogyan kell gondozni őket. Pszichológiai felkészülés zajlik társas tanulás és megfigyelés révén. A nyugati társadalmakban azonban az egyének oylannyira elszakadnak egymástól és a munka is olyannyira elszakad a háztartástól, hogy ilyen felkészülésre nem nyílik lehetőség.
Gyermeknevelési kultúránk azt az üzenetet hordozza, hogy a munka fontosabb, mint a kapcsolatok. A kapcsolat egyfajta bánásmód, melyet bepréselünk a „minőségi idő” gettójába. A szoros kapcsolatok szabályozási funkciója így elveszik.
A szülői gondozás minőségét a szabályozás minősége jellemzi: az odafigyelés és megértés képessége, az ahogyan fizikai, érzelmi vagy mentális kapcsolat révén képes a viselkedést formálni és a jó érzést helyreállítani, az érintés, a mosoly, az érzések és a gondolatok szavakba öntésén keresztül. A gyermekek lehetnek jólalkottak és rendben elérhetnek minden fejlődési fázist, akár ragyogó intellektusuk is lehet, amennyiben másfajta ingerekben részük van, de ettől még érzelmi értelelmben nagyon alulfejlettek maradhatnak.

A gondoskodás fent említett tudományos fontossága egyértelművé teszi, hogy nem választhatjuk szét a nappalokat és az éjszakát a válaszkészség szempontjából. Nem tehetjük meg nyugodt szívvel azt, hogy éjjel nem válaszolunk a csecsemő sírására és nem tanulhat ilyenkor semmi jót egy magárahagyott gyermek. Nem véletlen, hogy az alvás módja, helye, ideje központi kérdés minden kisgyermekes családban és talán nincs is olyan család ahol valamilyen ponton ez ne problémaként jelentkezne. Tudnunk kell, hogy a legtöbb, nem nyugati társadalomban, az éjszakai ébredést nem kezelik problémaként a társadalom tagjai. Nálunk ellenben megrögzötten összekapcsolódott a „jó” kisbaba fogalma és ezáltal a „jó” szülőjé is az éjszaka átalvásával. Ezért sem mellékes tudnunk, hogy milyen jelentőséggel bír az éjszakai gondoskodás kisgyermekünk érzelmi életének fejlődése szempontjából. Az igény szerint szoptató édesanyák ugyanúgy mint a cumisüvegből táplált kisbabák szülei gyakran tapasztalják, hogy a fizikai közelség éjszaka mennyire megkönnyíti számukra a gondoskodást és válaszkészséget. Az együttalvás a reakció gyorsaságát, is növeli, ami életbevágó az idegpályák optimális fejlődése szempontjából, hiszen rögtön tud válaszolni kisbabája igényeire az, aki karnyújtásnyira alszik tőle. A sok plussz idő amit eltölt a szülő így gyermekével, segít ráhangolódni, jobban megismerni és kiegyensúlyozottabbá tenni a közöttük kialakuló kapcsolatot. Nem lehet véletlen, hogy a szüleikkel gyermekkorukban együttalvó felnőttek elégedettebbek az élettel, jobban megállják a helyüket, mint azok akiknek nem volt részük ilyesfajta gondoskodásban. Még egy ok tehát, hogy fontolóra vegyük és kipróbáljuk az együttalvás bármely formáját, hogy tudjuk a szülői minta életreszóló szabályozási stratégiává alakul és nem kétség, hogy gyermekeinknek nem lesz kérdés hogyan gondoskodjanak majd kisbabájukról, éjszaka is.

(készült Sue Gerhardt: A szükséges szeretet című könyvéből )